Beszámoló az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) migrációs képzéséről
Beszámoló
az Európai Szakszervezeti Intézet migrációs képzéséről
2016. február 24 – február 26
Budapest, Benczúr Hotel
Az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) 2016. február 24. és 2016. február 26 – a között tartotta meg Budapesten az „Tisztességes migráció: szakszervezeti stratégiák a munkaerő kizsákmányolása és a bérek leszorítására ellen” elnevezésű képzését. Ezúttal az ETUI szakszervezeti partnerei a magyar Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és a német DGB voltak. A közel 20 résztvevő között a bolgár CITUB és Podkrepa, a belga ABVV-FGTB, a magyar EDFSZ és KKDSZ (mindkettő SZEF tagszervezet), a LIGA, a litván LPSK, a német VER.DI és DGB, a román BNS, a horvát ZSSS, a holland ACV-CSC és az olasz FLAI-CGIL migrációval foglalkozó gyakorlati és elméleti szakemberei vagy a migrációs kérdések felé nyitott munkatársai voltak jelen. A munka németül, angolul és magyarul folyt. Ezeken a nyelveken a plenáris üléseken szinkrontolmácsolást biztosítottak a szervezők.
A szakszervezeti képzés fő célja a migrációval foglalkozó szakszervezeti tisztségviselők és alkalmazottak érzékenyítése volt a migráció aktuális trendjei kapcsán, továbbá a résztvevők aktív részvételére alapozva az alábbi témakörök megbeszélése:
– olyan jó gyakorlatok cseréje, amelyek a migráns munkaerő kizsákmányolásának megelőzését, tisztességes munkahelyi kezelését célozza meg
– olyan hatékony szakszervezeti gyakorlatok ösztönzése, amelyek eszközként szolgálnak az egyéni szabadság és a társadalombiztosítási rendszerek fenntarthatóságának egyensúlyozásában
– az európai szintű kommunikáció, szolidaritás és szakszervezetek közötti együttműködés elősegítése a migráció minőségének javítása érdekében
Az első napon a házigazdák (Földiák András, elnök SZEF) és a résztvevők bemutatkozását az Európai Szakszervezeti szövetség (ETUC) és az ETUI tevékenységének a bemutatása követte. Ezután a trénerek játékos formában a migráció kérdésköre felé terelték a résztvevőket, migrációval kapcsolatos kérdésekre kellett személyes tapasztalatok szerint válaszolni (pl. ki az akinek a születési helye megegyezik a jelenlegi lakóhelyével, a migráns ugyanaz-e mint a bevándorló stb.), illetve fényképek segítségével megosztani a többiekkel egy-egy személyes élményt vagy véleményt.
Az első szakértői prezentációt az ETUI magyar származású kutatója, Galgóczi Béla tartotta. Többek között elmondta, hogy ugyan a szabad mozgás az Európai állampolgárok alapvető joga, ugyanakkor a tágabb értelemben vett migráció új helyzeteket idézett elő. A jogi helyzete teljen más a harmadik országból érkező menekülteknek és az EU-n belüli szabadon áramló munkaerőnek, de nemzetközi egyezmények alapján alapvető, hogy a szükséget szenvedőknek támogatást nyújtson az Európai Unió. Ez egyáltalán nem könnyű, mivel a 2. Világháború óta nem volt ekkora méretű népvándorlás, a migráció kezelésére eddig meglévő rendszerek (például a dublini szabályozás) már nem elégségesek. Ez meglehetősen nagy feszültséget okoz az EU-n belül. A rendelkezésre álló adatok sem megfelelőek, a Nemzetközi Migrációs Szervezet 2016-os riportja szerint, 2015-ben 1 005 504 menekült jelent meg Európában, nagy része Görögország felől érkezett a térségbe. A legtöbb menekültet Németországban (magasan kiemelkedő számban), majd Svédországban, Olaszországban és Ausztriában regisztrálták.
Az előadó pár szót szólt az Európán belüli, klasszikusnak nevezhető kelet-nyugat irányú munkaerő vándorlásról is. Ebből a szempontból az Egyesült Királyság különösen kedvelt célpont, Németország áll a második helyen, majd a válság hatását lassan leküzdve Spanyolország és Olaszország is megjelenik a célországok között, viszont ez utóbbiak nem fogadnak menekültet magas számban. Az EU-n belüli mobilitás kifejezetten kedvezőnek mondható, a munkavállalók a társadalombiztosítási rendszerek nettó befizetői, viszont már nem is annyira új keletű probléma a kihelyezett munkavállalók és a mobil munkaerő rejtett – vállalkozóként – való foglalkoztatása. A befogadó országok igyekeznek mindenestre korlátozni a jóléti szolgáltatásokhoz hozzáférők körét, nem csak Angliában, de Németországban is.
A következő előadást Philipp Schwertmann, a németországi Munka és Élet alapítvány szakértője tartotta arról, hogy mi a szerepe a szakszervezeteknek és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek (ILO) a kényszermunka és az emberkereskedelem elleni küzdelemben. Elmondta, hogy először is fontos tudni, hogy mi számít kényszermunkának. Az ILO szerint az következő indikátorok jelzik a kényszermunka tényét: a kiszolgáltatottsággal való visszaélés, csalás, a szabad mozgás korlátozása, elszigetelés, fizikai vagy szexuális bántalmazás, megfélemlítés, a személyi azonosító igazolványok visszatartása, a fizetés visszatartása, rabszolgaság, megalázó élet,- és munkafeltételek, extrém túlmunka. Az erre vonatkozó ILO egyezmény (29. egyezmény, 1930) szintén kiemeli, hogy az adott személy nem önkéntesen ajánlotta fel a munkaerejét. ILO becslések szerint 2012-ben 20,9 millió ember volt érintett, amelyből valamivel többen (11, 4 millió) voltak a nők. A világgazdaságban a kényszermunka 150 milliárd dollár éves illegális profitot termel. Elsősorban a háztartásokban, mezőgazdaságban, építőiparban, gyártóiparban és a szórakoztatóiparban fordul elő. Ugyanakkor a tényleges esetek jóval alacsonyabb számban bizonyíthatóak. A megelőzés egyik kulcsa, hogy időben felismerjük, hogy kizsákmányoló munkakörülmények, a munkafeltételek a kényszermunkához vezetnek. Az ILO 2014-ben protokollt dolgozott ki a kényszermunka kezelésére és visszaszorítására, azonban ebben nem tisztázott a szociális partnerek szerepe és több szempontból is ellentmondások szerepelnek benne, például: kötelező vagy nem kötelező jelleg, a magánszektor szerepe kérdéses, mi a szerepe a munkajogi törvényeknek, ide tartozik–e a szexuális kizsákmányolás. Egyelőre csak 3 tagállamban implementálták, az Európai Tanács várhatólag 2016 végén fogadja el – az ILO kampányt indított. A szakszervezetek feladata jelenleg, hogy megismerjék a szabályozást, és ha szükséges, kerüljenek kapcsolatba az ETUC-al és tegyék meg nemzeti szinten a megfelelő lépéseket.
Az előadásokat kérdés-felelet szekciók zárták. A nap közös vacsorával ért véget, ami informálisan is lehetőséget adott a kötetlen ismerkedésre, nemzetközi szakszervezeti kapcsolatok építésére.
A második és a harmadik napon a résztvevők elsősorban kiscsoportokban folytatták az első napon megkezdett munkát. A hatékonyság és dinamizmus érdekében több módszert is bevezettek a trénerek („világkávézó”, egymás meggyőzése, résztvevők prezentációi). Annak ellenére, hogy minden résztvevő ország képviselője eltérő problémákról és tapasztalatokról számolt be a kezdetben a csoportmunkák és a plenáris ülések során, a közösen megoldott feladatok eredményeképpen több közös cselekvési pontot is képesek voltak megfogalmazni. A nyugati, „jólétibb” társadalmaknak képviselői – Hollandia, Belgium, Olaszország- elmondták, hogy elsősorban nem csak az Európai Unión belüli, hanem a harmadik világból érkező, elsősorban illegális munkaerő által generált problémákkal is szembe kell nézniük. Az Európai Unión belüli munkaerő-áramlás egyik – szakszervezeti munkához köthető – fő problémájaként fogalmazták meg, hogy a közel sem legálisan működő nemzetközi munkaerő-kölcsönző cégek a nyereségeiket többnyire a Romániából, Lengyelországból utaztatott egyszerű munkavállalók kihasználásával szerzik. A munkavállalás országában a szakszervezetek már gyakran tehetetlenek a tömegszállásokon, papíron legálisan, az adott országban a szokásos órabér töredékéért, szociális biztonsági háló nélkül foglalkoztatott, gyakran már bajba jutott migráns munkavállalók problémáival szemben.
Európa keleti,”új” tagállamokból érkező résztvevők (pl. Bulgária) leginkább a képzett munkavállalók elszívását („brain drain”), a külföldi munkavállalás kapcsán az előzetes információ hiányát említették és hogy küldő országokként a saját országukban meglévő alapproblémákra kell tudniuk koncentrálni, ilyenek például a bérkérdések. A horvát résztvevő pedig elmondta, hogy korlátozott kapacitásuk van harmadik országból érkező munkavállalók, migránsok segítésére. Szóba került az Európai Uniós szabályozás erősítése, javítása is, nem csak a munkaerő-kölcsönző cégek esetében.
A harmadik nap végén Marco Cilento, az ETUC tanácsadója ismertette az EU migrációs szakpolitikáját, valamint az A4I programot (a program keretein belül a tervek szerint az Európai Unió egyes tagállamaiban szakszervezeti részvétellel információs pontok kerültek feltérképezésre, illetve azok összehangolására kerül sor), elmondta az ETUC migrációval kapcsolatos prioritásait valamint reagált a résztvevők részéről felvetődő kérdésekre.
A 2, 5 napos tréning a résztvevők egyéni visszajelzéseivel, majd ebéddel zárult.
A képzés legfontosabb szakmai tanulságaként összefoglalva egy dolog elmondható: a szakszervezetek közötti együttműködésre az információ-terjesztés területén van igazán lehetőség és szükség, illetve fontos a kapacitásbővítés mind anyagi, mind humán tőke tekintetében, hogy a szervezetek jobban hozzá tudjanak járulni a migráció kezeléséhez.
Kelemen Melinda
2016. március 18.
