Cikkajánló – 2016. március 10.

Orbán továbbra sem hallja az egészségügyben dolgozók hangját

http://nol.hu/belfold/orban-tovabbra-sem-hallja-az-egeszsegugyben-dolgozok-hangjat-1605655

Az MSZP szerint a magyar kórházak a csőd szélére jutottak, az adósságállományuk csak a fővárosban eléri a 17 milliárd forintot, amelyből nyolcmilliárd már lejárt tartozás.

xxx

Palkovics csúsztatott, most cáfolják a pedagógusok

http://nol.hu/belfold/palkovics-csusztatott-most-cafoljak-a-pedagogusok-1605577?utm_source=beuszobol&utm_medium=link&utm_campaign=beuszo

A Köznevelési Kerekasztal résztvevői szerint a jövőben is szükség van az állami intézményfenntartóra – adta hírül az MTI Palkovics László keddi, a fórum ülését követő sajtótájékoztatója nyomán. Ám a résztvevők a Népszabadságnak azt mondták: a kerekasztal aznapi tárgyalásain ilyen állásfoglalás vagy döntés nem született.

xxx

Kiszáradt és meghalt a beteg, bíróságon a gondozók

http://nol.hu/belfold/birosag-el-1605635

Hatósági engedély nélkül működött Debrecenben az a tizennégy férőhelyes utógondozó szociális otthon, ahonnan a gondatlan ellátás miatt kórházba került, s ott hat nappal később meghalt egy idős férfi. Kiderült: a beteg embert az ápolók többször lekötözték és lenyugtatózták, hogy „problémamentes” legyen

xxx

Lázár János: Amit eddig csináltunk, az nem megy tovább

http://nol.hu/gazdasag/lazar-janos-amit-eddig-csinaltunk-az-nem-megy-tovabb-1605653

A 2014–2020 közötti uniós költségvetési ciklusban Magyarország rendelkezésére álló mintegy 12000 milliárddal meg lehet változtatni az országot, versenyképessé lehet tenni. Egyértelműen ez a cél, a pénzek falhasználásával kapcsolatban minden lépésünk és döntésünk ezt a célt szolgálja – magyarázta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Portfolió Uniós források 2016 konferenciáján.

A forrásokhoz a korábbiaknál sokkal gyorsabban kell majd hozzáférni. Az a cél, hogy az idén a teljes keretösszeg 85 százalékára ki legyenek írva a pályázatok. Az nem megy, mint eddig, hogy egyes kiírások felett hónapokon keresztül vitáznak, vitázunk. Éppen ezért az a nagyon erős szándék, hogy 2018 végére a pénz jelentős része ki is legyen fizetve.

Ezzel kapcsolatban a konferencia hallgatósága azonban igencsak szkeptikus, hiszen egy – Lázár János előadása előtti – szavazáson csak 9 százalék vélekedett úgy, hogy ezt be is futja a kormány, 43 százalék viszont azzal kalkulál: még 2021 után is lesznek folyósítások, vagyis nagyon elcsúszik az uniós keret felhasználása

xxx

Saját magával megy szembe a kormány

http://mno.hu/belfold/sajat-magaval-megy-szembe-a-kormany-1332512

Saját maga által hozott törvényeket próbálja most korlátozni a Fidesz vezette kormány – jelezte Péterfalvi Attila a Heti Válasznak adott interjújában.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a posta- és az MNB-üggyel kapcsolatban jelezte, hogy „az a kormánytöbbség kezdi el korlátozni a nemzeti vagyonnal kapcsolatos információkhoz való hozzáférés jogát, amely azt az alaptörvénybe emelte” – olvasható a Heti Válaszban. Az információszabadság terén nincs egységes uniós szabályozás. Így ha a kormány megváltoztatja az alaptörvényt, akkor nem kell komoly uniós retorziótól tartania – magyarázta az elnök.

xxx

Készpénzzel váltaná ki Orbán a kafetériát

http://mno.hu/gazdasag/keszpenzzel-valtana-ki-orban-a-kafeteriat-1332555

A kafetéria készpénzesítését vetette fel Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján. A rendezvényen a jelezte Varga Mihálynak: a 2017-es költségvetést próbálja úgy alakítani, hogy csak fejlesztésre vehessen fel hitelt az állam.

xxx

Csendben kimúlt a Wekerle-terv

http://mno.hu/gazdasag/csendben-kimult-a-wekerle-terv-1332316

Lényegében a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezőasztalán felejtették a Matolcsy György neve fémjelezte gazdaságpolitika csúcspontjának nevezett Wekerle-tervet, amely hazánkat a régió gazdasági központjának tette volna meg. Semmi sem valósult meg a programból, sőt a tervet koordináló állami cég végelszámolás alá került.

Szó szerint becsődölt a kormány bő három éve indított, a szomszédos országokkal megvalósítandó gazdaságösztönzési programja, a Wekerle-terv, miután a kezdeményezést koordináló állami tulajdonú Kárpát Régió Üzleti Hálózat (KRÜH) Zrt. végelszámolás alá került. 

xxx

Medián: megdöbbentően magas a tanárok támogatottsága

http://24.hu/kozelet/2016/03/09/median-megdobbentoen-magas-a-tanarok-tamogatottsaga/

Az ország nagy része a tanárok mellé állt, ez derül ki a Medián HVG számára készített közvélemény-kutatásából. A lap cikkéből az derül ki, hogy hiába a kormány ellenkampánya, az oktatásügy annyira fontos téma az állampolgárok számára, hogy így is a pedagógusokkal szimpatizálnak.

Az összes megkérdezett 76 százaléka egyet ért a tanárok követeléseivel, de még a Fideszesek 67 százaléka is így válaszolt. Az összes megkérdezett kétharmada és a Fideszesek 51 százaléka még a sztrájkot is elképzelhetőnek tartaná.

A legtöbben a tanárok és a diákok túlterheltségét tartják a fő problémának, de sokan mondták a túlzott központosítást is. Ami viszont a Fidesz számára a legdurvább csapás, hogy a teljes népesség

xxx

Döbbenetesen erős Colleen Bell beszéd a sajtószabadságról

http://nepszava.hu/cikk/1088097-dobbenetesen-eros-colleen-bell-beszed-a-sajtoszabadsagrol

A Magyar Sajtó Napja elismeréseket adtak át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában csütörtökön Budapesten. Az eseményen Collen Bell budapesti amerikai nagykövet mondott beszédet, kiemelve:  a szabad sajtó felelőssége, hogy a maga lényegében mutassa meg a gonoszt. 

Az amerikai nagykövet hangsúlyozta: nagy felelősségük van az újságíróknak, ellensúlyt képeznek a tudatlansággal, gyűlölettel és félelemmel szemben. Ahol hiányzik az egyensúly, ahol a történetnek csak az egyik oldalát mondják el, ott a szabad sajtó megragadja a lehetőséget, hogy elmondja a másikat.  A hol a beszélőkből gyűlölködő tudatlanság árad, ott a szabad sajtó felelőssége, hogy a maga lényegében mutassa meg a gonoszt.

Colleen Bell a sajtó szabadsága és felelőssége témakörét elemezve, kiemelte: az újságírók felhívják a figyelmet az intolerancia veszélyeire, erkölcsi és etikai felelősségük tudatában számolnak be a történésekről. A Magyarországhoz hasonló országokban alapvető felelősség, hogy ne csak a kormányra és a bíróságokra hagyatkozzanak, hanem a sajtó is leplezze le azokat, akik fajgyűlölettel, idegengyűlölettel és antiszemitizmussal házalnak – tette hozzá a nagykövet.

Még nem ért véget a munka, a szólásszabadság minden magyarnak kijárez nem végcél, hanem eszköz, ugyanis sosem lehet teljesen kiirtani a társadalomból a gyűlöletet és a félelmet, ezért folytatni kell a küzdelmet, ösztönözve a következő generációt is

xxx

Százmilliós bukás? Már a magyar klímaszerelők is Szlovákiába mennek

http://hvg.hu/kkv/20160310_klima_klimavedelmi_hatosag_vizsgaztatas_oktatasi_kozpontok_parkany_klimaszerelo_klimaszerelok

Párkányban, a Duna szlovákiai oldalán tömegesen vizsgáznak a magyar klímaszerelők, miután az itthoni hatóságok több mint egy éve bedöntötték a hazai rendszert. A párkányi vizsga ráadásul olcsóbb is, szélesebb körű jogosítványt is ad. Mivel az engedély EU-kompatibilis, a vizsgán átment vállalkozó már regisztrált vele a magyar rendszerbe, csak épp Szlovákia gazdagodik. Tanmese a magyar hatósági teszetoszaságról.

xxx

Ükunokáink is nyögni fogják a stadionmánia költségeit

http://hvg.hu/gazdasag/20160310_nyogni_fogjuk_stadionmania_fenntartasi_koltsegek_stadion_milliardok_stadionfejlesztes

80 év alatt sem jön be annyi pénz az NB I.-es meccsekből, amennyi pénzt elszór a kormány stadionépítésekre. A másodosztályban 110 év lenne csak elég. 300 milliárd forint pár év alatt

xxx

Csak a pénz nem segít az egészségügyön

http://www.vg.hu/velemeny/csak-a-penz-nem-segit-az-egeszsegugyon-466906#p2

Valószínűleg nincs olyan ember Magyarországon, akit ha megkérdeznének, hogy milyen problémákat lát az egészségügyi ellátórendszerben, ne tudna azonnal többre is rámutatni. A betegek a hálapénzt, a várólisták hosszát, a dolgozók nem megfelelő hozzáállását, a morált vagy annak hiányát említenék, az orvosok, szakdolgozók pedig az alacsony fizetést, a rossz munkakörülményeket, a munkájuk súlyának megfelelő társadalmi megbecsülés hiányát tartják elsődleges problémának.

 

 

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?