Cikkajánló – 2016. március 09.

 

Ürülékben úszik az iskola udvara, mert a Klik nem fizet

http://nol.hu/belfold/urulekben-uszik-az-iskola-udvara-mert-a-klik-nem-fizet-1605283

A nyolcosztályos iskolában 150 diák tanul. A ház 1959-ben épült, azóta csak kisebb felújításokat végeztek rajta. 2014-ben kaptak ígéretet a felújításra, de azóta csak annyi történt, hogy ha megtelik a szennyvíztároló, akkor ürülékben és vizeletben úszik az iskolaudvar, mert a szippantósnak már három hónapja nem fizet a Klik.


 

Csütörtökön újra tüntetnek a taxisok

http://nol.hu/belfold/csutortokon-ujra-tuntetnek-a-taxisok-1605405

A Deák téren zárnának le egy sávot csütörtökön a taxisok, mert elégedetlenek a minisztérium és a hatóságok eddigi munkájával, az internetes fuvarszervező cég sofőrjeinek többsége pedig szerintük változatlanul engedély nélkül dolgozik.


 

„Turisztikai latinnal” kínozzák a túravezetőket”

http://nol.hu/belfold/lova-tett-lovas-nemzet-1605395

Ha Magyarországon bizonyítványt akarunk szerezni arról, hogy értünk a lovakhoz, és képesek vagyunk lovas túrát is vezetni, akkor kötelező többek közt latin igeragozást és melléknévfokozást is tanulnunk. A szakma szerint „odafönt” valakinek elment az esze.

 


 

Az Emmi kiszáll a roma felzárkóztató projekt mögül

http://nol.hu/belfold/az-emmi-kiszall-a-roma-felzarkoztato-projekt-mogul-1605369

Szabálytalanságok gyanúja miatt eláll az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ) a Híd a munka világába nevű felzárkóztatási projektre kötött támogatási szerződéstől.


 

Politikai húzás lehet a válsághelyzet bevezetése

http://mno.hu/belfold/politikai-huzas-lehet-a-valsaghelyzet-bevezetese-1332394

Rendkívül felelőtlen magatartás a kormányzat részéről, hogy pánikot kelt a lakosság körében – mondta el portálunknak Lattmann Tamás nemzetközi jogi szakértő annak kapcsán, hogy a kormány migrációs válsághelyzetet hirdetett ki az egész országra a zöldhatáron zajló mozgások miatt.


 

DURVA CSONKÍTÁS

Rendvédelmiek ködös jövőképe

http://mno.hu/belfold/rendvedelmiek-kodos-jovokepe-1332313

Számtalan juttatással élhetnek a rendvédelmi dolgozók az ORFK szerint, a fiatalok többsége mégsem a rendőri pályát választaná. A lapunknak nyilatkozók szerint nem tett jót a fegyveres szolgálatok és különösen a rendészeti hivatás megítélésének, hogy a kormány durván megcsonkította az eredeti életpályamodellt.


 

EURÓPAI BIZOTTSÁG

Országjelentés: uniós átlag alatti szinten az oktatás

http://mno.hu/belfold/orszagjelentes-unios-atlag-alatti-szinten-az-oktatas-1332311

 A Magyarországról szóló, tagállami megrendelésre készült országjelentés oktatás- és szakképzés-politikai fejezetét mutatta be az Európai Bizottság magyarországi képviselete tegnap. A jelentésben az áll, hogy a magyar oktatás több területen is átlag alatti szinten teljesít. Nemcsak az alapkészségek romlása a probléma, hanem az is, hogy a magyar oktatási rendszer képtelen a hátránykompenzációra. Míg a jó társadalmi-gazdasági hátterű réteg felső negyedébe eső tanulók kevesebb mint 10 százaléka teljesít alacsonyan, a rosszabb helyzetben lévők 50 százaléka.


 

“Nem hagyjuk!” – A Lánchídnál tüntettek a Quaestor-károsultak

http://nepszava.hu/cikk/1087965-nem-hagyjuk—a-lanchidnal-tuntettek-a-quaestor-karosultak

A Lánchíd közepén a magasban a tüntetők “Quaestor-gate – Nem hagyjuk!” feliratú molinóját feszítették ki ipari alpinisták – erre az időre a rendőrség lezárta a forgalom elől a hidat. A tüntetés szónokai emlékeztettek rá, hogy egy éve “dőlt be” a Quaestor Értékpapír Zrt. Közölték: azért demonstrálnak, mert 32 ezer károsult és családjuk “jogsértő, méltatlan” helyzetére akarják felhívni a figyelmet. A nyomozás nem tudta megállapítani, hová tűnt a Quaestor-vagyon és milyen vagyonelemek vannak meg, milyen értékben.


 

Kopaszok akciója az NVI-nél – Az AH is vizsgálódik

http://nepszava.hu/cikk/1087961-kopaszok-akcioja-az-nvi-nel—az-ah-is-vizsgalodik

Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) is vizsgálja a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) február 23-án történteket, amikor is kopasz verőlegények akadályozták meg Nyakó István szocialista politikust, hogy elsőként beadja a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kezdeményezését – közölte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület szerdai zárt ülése után újságírókkal


 

 

Fordulat jöhet a világgazdaságban

http://nepszava.hu/cikk/1087897-fordulat-johet-a-vilaggazdasagban

A magyar gazdaságban az idén lassulás jöhet: összességében az idei év egészében 2,3

százalékos lehet a gazdasági növekedés. A magyar növekedés ütemét befolyásolhatja, hogy a nemzetközi monetáris politikában változás történhet, a jegybankok eszközei ugyanis kimerülni látszanak – mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

ILO 100 – és egy holnapi határidő

Dr. Agg Géza Magyarország ILO tagságának centenáriumára Az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) az első világháború befejezése után a szakszervezetek sürgetésére a versailles-i békeszerződés XIII. fejezetében lefektetett elvek alapján 1919. június

A SZEF elnöke az EVDSZ vendége volt

2022. augusztus 27-én Csóti Csaba, a SZEF elnöke az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (EVDSZ) vendége volt az EVDSZ családi napján. A kötelen beszélgetések során az EVDSZ egyes vezető tisztségviselőivel elsősorban a

A SZEF a 10. Lakásmeneten.

A SZEF és egyes tagszervezeteinek (SZTDSZ, SZÁD, KKDSZ) aktivistái részt vettek a 10. Lakásmenten, követelve az igazságosabb lakáspolitikát! Az eseményről a Mérce hasábjain a következő cikkekben olvashatunk: „Üres házak mindenhol,

A NYUSZET nyílt levele a Miniszterelnöknek

A NYUSZET szeptember 25-én nyílt levelet intézett az Idősek Tanácsa elnökéhez, Orbán Viktor miniszterelnökhöz. A szervezet — melynek tagja a SZEF Nyugdíjas Választmánya is — ebben a válságos, régen nem