2016. március 2-án és 3-án Norvég program Tisztességes Munka Alapjának munkatársai Varsói tanácskozásra hívták azokat a szervezeteket, amely szervezetek sikeres programokat folytattak le az elmúlt években.
2016. március 2-án és 3-án Norvég program Tisztességes Munka Alapjának munkatársai Varsói tanácskozásra hívták azokat a szervezeteket, amely szervezetek sikeres programokat folytattak le az elmúlt években. A rendezvény célja volt, hogy értékelje a korábbi programokat, és tájékoztatást adjon a következő programperiódus elindításáról.
A workshopot Karsten Klepsvik, Lengyelország norvég Nagykövete nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta a szociális piacgazdaság és a szociális párbeszéd fontosságát. A norvég program egy globális pénzügyi alap része, amelynek célja, hogy megerősítse a szociális dialógust, a diszkrimináció ellenességet, az egész életen át tartó tanulást. Az elmúlt időszakban 52 szervezet 29 projektet 13 országból nyert el. Gratulált a projekt végrehajtóknak, és az Innovation Norway közreműködő szervezetnek.
Ezt követően, Ragnhild Lied, a norvég UNIO elnöke szólalt fel. Hitet tett amellett, hogy a szociális dialógus segít megoldani a szociális kérdéseket, a társadalmi stabilitást ad és hozzájárul a gazdaság fejlődéséhez. Kifejtette, a tripartit együttműködés a bizalomról szól. Nem deklarációt, napi együttműködést, tárgyalásokat és kompromisszumokat jelent – mindkét oldalról. Ezeket a tapasztalatokat gyűjtötte be az UNIO abban a két projektben, amelyben a lengyel OPZZ és a magyar SZEF partnere volt. Amellett, hogy fontos kérdéseket sikerült megbeszélniük, a projektek nem csak egyoldalú tapasztalatátadásról szóltak, de inspirálták is egymást az együtt tevékenykedő szervezetek.
Cristina Mihes a budapesti ILO csoport képviselője felszólalásában arról beszélt, hogy Közép- és Kelet-Európában nem dialógusbarát az a környezet, amelyben a projektek megvalósultak. A dialógustól az egyoldalúság felé történt elmozdulás. A kollektív szerződések politikai támogatása lecsökkent, a munkajog nem segíti a munkaerőpiacot. A kollektív vitarendezésnek kevés tere van, a kollektív szerződéskötéseket kevés elem erősíti, a kollektív alku mind gyakorlati megvalósulásában, mind hatókörében korlátozott. A szociális dialógus holtpontra jutott. Gyenge a szakszervezeti szervezettség, és a munkáltatók nincsenek jelen ágazati és szinten. A reprezentativitási kritériumokat nem akarják elfogadni a szakszervezetek, a kollektív szerződések nyilvántartása elégtelen. Kevés lehetőség van a szerződések kiterjesztésére. Növelni kell a szociális párbeszéd intézményeinek hatékonyságát, és erősíteni a régiók közötti együttműködést a párbeszéd intézményeiben. Az üzemek 90 százaléka kis és közepes vállalkozás, ahol a munkavállalók 60 százaléka dolgozik – mégsem segítik a kormányok a kiterjesztési folyamatot, mert érvelése szerint a kollektív szerződések aláírói nem reprezentatívak.
Frank Runchel független dán szakértő felmérést végzett a norvég program eredményeiről. Elmondta, nem hittek abban, ami a weboldolakon nyilvánosságra került, megvizsgálták a programokat, de azt találták, több ponton sokkal sikeresebbek voltak e programok, mint ami a beszámolókból kiderült. Bár ez a program más norvég programokkal összemérve kicsinek számít (8 millió euró, átlagosan 153 ezer euró szervezetenként) a pénzügyi eszközök 65 százaléka szakszervezetekhez került 23 százaléka munkáltatókhoz, kisebb részét a kormány vagy az önkormányzatok használhatták fel. Magyarország a harmadik legnagyobb összeget kapta, 3 szakszervezet és egy munkáltatói szervezet.
A projekt időszakban jellemző volt a politikai válság, vagy a korábbi párbeszéd megszüntetése (Magyarország, Bulgária, Románia). Lengyelországban például a szakszervezetek bojkottálták az országos párbeszédet (2013), Magyarországon a szakszervezeti szabad szerveződés ellenes restrikciókat tapasztaltak, Romániában 2011-ben az új Munka törvénykönyve miatt a tárgyalásokból kivonultak a szakszervezetek.
Megállapításai között szerepelt, hogy azokhoz a kérdésekhez képest, amelyeket szándékozott megoldani, túl kicsi és fragmentált volt a norvég alap. Nem volt világosan megszabva, mihez képest vár el eredményeket a program, és a beszámolók sem voltak elég részletesek. A „Norvég modell” tapasztalatait a partnerek használták, és nagyobb bizalom épült a munkáltatókkal. Romániában a projekt segítségével sikerült újra tripartit konferenciát megrendezni. Általában ágazati szinten voltak jobb eredmények, és több kollektív szerződést sikerült javítani a projekteket felhasználva. S ha nem is lehetett mérni foglalkoztatás bővülést, azért a munkahelymegtartásnak voltak eredményei a projektekben.
Másnap az előadó sokkal szakmaibb kérdésekkel foglalkozott. Vázolta, az indikátorok inkább mennyiségiek voltak, a beszámolók alapján néha nehéz volt megítélni az adott programot. Az azonban kiderült, nem minden országban fogadták szívesen, hogy erre a célra fordították a norvégok az alap forrásait. Nem minden jelent meg az értékelésekben, amit elértek a pályázók. Pozitív elem volt, hogy a pályázatokat közvetlenül a norvégokhoz lehetett benyújtani. Tanulság, hogy az északi modell egyes részei alkalmazhatók ezekben az országokban. Tanulság még, hogy a dialógus nem cél, hanem arra szolgáló eszköz, hogy javítsa az élet és munkafeltételeket.
Alex Stimpson az Eredmények, beszámolók munkacsoport vezetője a pályázatok értékelésének tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Probléma volt, mondta, hogy nem mindig volt világos, az eredmények mihez képest születtek meg (az átlaghoz, a korábbi évhez, más országokhoz, a kormány politikájához, stb.) Olyan elemző beszámolókat vártak, amely világosan bemutatja az eredményeket, és azt a fejlődést, amely a végső eredmény felé vezet. Annak részletezését, milyen fejlődést okozott a program, és kik számára? Alátámasztó bizonyítékokat kell használni, például indikátorokat, elért eredményeket. Fontos kontextusba helyezni a beszámolókat, az országban milyen trendek léteznek, s ha változik a környezet, könnyebb vagy nehezebb lesz megvalósítani a célokat? Elemezni kell, hogy a kiválasztott részprogram hogyan járul hozzá a végső eredményekhez. Bizonyítékokkal alátámasztani, a „kimenetek” a korábbi indikátorokat alul vagy felülteljesítik? A végső beszámolóban az eredményeket le kell írni, miét volt szükség a projektre, milyen tevékenységeket végzett a szervezet, hogy elérje az eredményeket, és a megvalósított tevékenység milyen mértékben volt eredményes. Végül, az eredmények milyen változásokat okoztak a főpályázónak. Kérdésként merült fel, milyen ehetőségek vannak a projekt fenntartására, egyáltalán, fontos lenne-e, hogy folytatódjon. Továbbá, a kétoldalú partnerségre milyen mértékben, hogyan volt szükség a projekt végrehajtásában?
Ezt követően a résztvevők kis csoportokban kidolgozták, hogy a projektjükben mi volt az az elem, amelyet jó gyakorlatként ki lehet emelni, és ezt a plenáris ülésen közkinccsé tették. Ezek közé a “sikertörténetek” közé berkerült a SZEF / SZEFIT és az UNIO DECENT projektje is.
A konferencián elhangzott, a norvég program folytatódik, de még nemzetközi szerződésekre, aláírásokra kell várni, hogy megnyíljanak a források. A pályázatokat vélhetően ősszel írják ki, és a jövendő pályázók a jövő év elején kaphatják meg az elnyert támogatás első részleteit.
Forrás: liganet.hu ill. személyes részvétel
Angol nyelvű beszámoló: https://www.regjeringen.no/en/aktuelt/evaluation-of-decent-work-programme-under-eea-and-norway-grants/id2477800/
