SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA
Megroppant a nemzet egészsége
http://www.szef.hu/hirek/szefakademia_kozlemeny_20160130
Megroppant a nemzet egészsége – akár ezt a címet is kaphatta volna a SZEF Akadémia rendezvénye, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen nehéz helyzetben van a magyar egészségügy.
Törvényszegéssel vádolják Lázár Jánost
http://www.hirhatar.hu/index_cikk.php?hh=torvenyszegessel-vadoljak-lazar-janost
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), mint a közszféra legnagyobb szakszervezeteit tömörítő konföderációk, közös levelet írtak Lázár János miniszternek.
Kapcsolódó hír: http://szakszervezetek.hu/hirek/3208-az-eszt-es-szef-kozos-levelet-irt-lazar-janosnak
Boros Péterné: Rizsa és ködfüggöny
http://szakszervezetek.hu/hirek/3202-rizsa-es-kodfuggony
Szakszervezeti vezetőként minden elődöm arra tanított, hogy mértéktartó nyelvhasználat nélkül csak árthatok azoknak, akik a képviseletüket rám bízták. Ez a parancs vezetett akkor is, amikor e lap hasábjain 2014 novemberében halk szavú, visszafogott cikkben próbáltam jelzéseket adni a kormánynak és a tagjainknak is –olvasható Boros Péternének, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkárának véleménye a Népszabadságban.
Kapcsolódó hír: http://www.szef.hu/hirek/media/borosne_atv_20160128
Nyolc városban tüntetnek szerdán!
Amikor néhány hete a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levelet tett közzé, amelyben teljesen nyíltan mentek neki a jelenlegi oktatáspolitikának, még nem sejthettük, hogy ekkora méretűvé duzzad az elégedetlenség.
Kapcsolódó hírek: http://magyarnarancs.hu/narancsblog/pedagogusok-szakszervezete-98074
http://www.168ora.hu/itthon/tomegtuntetes-keszulodik-miskolcon-142582.html
http://www.168ora.hu/itthon/balog-zoltan-cinikus-modon-hergeli-pedagogusokat-142608.html
Párbeszédet vár a miniszter
http://magyaridok.hu/belfold/parbeszedet-var-miniszter-339328/
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken egyeztetett a Pedagógusok Szakszervezetével, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezettel és az Oktatási Vezetők Szakszervezetével. A tárcavezető felkérte a Pedagógusok Szakszervezetét a köznevelési kerekasztalon való részvételre, amelyet az érdekképviselet elfogadott – értesült a Magyar Idők.
Kapcsolódó hír:
http://hvg.hu/itthon/20160130_A_Pedagogusok_Szakszervezete_reszt_vesz_a?s=hk
Két oktatáspolitikai nyilatkozat is született szombaton, amit nem tesz ki Balog Zoltán az ablakba – forró februárra számíthat az oktatási kormányzat
„A kialakult helyzet már súlyosan veszélyezteti hazánk jövőjét” – az oktatás egészének rendszerszintű átalakítását követeli szombati nyilatkozatában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Az Országos Tantestületi Értekezlet még tovább ment. Illegitimnek minősítve a Köznevelési Kerekasztalt, nemcsak a február 3-i tüntetésen való részvételre buzdít mindenkit, hanem február 10-re meghirdetett egy másikat is.
Kapcsolódó hír: http://hirtv.hu/ahirtvhirei/ha-a-kormany-nem-lep-sztrajk-lehet-1326338
Ki ad munkát a kirúgott közszolgáknak?
http://szakszervezetek.hu/hirek/3219-ki-ad-munkat-a-kirugott-kozszolgaknak
Érdekegyeztetést sürgetnek a közszféra szakszervezetei, mert a drasztikus létszámleépítések terveiről vagy a háttérintézmények átszervezéséről eddig nem ült le velük tárgyalni a kormány. A terület két legnagyobb tömörülése egy hetet adott Lázár Jánosnak, hogy eldöntse, mikor hajlandó megvitatni a javaslatokat – írja a Népszava.
Szakszervezeti lehetőségek
http://szakszervezetek.hu/hirek/3212-szakszervezeti-lehetosegek
Egyelőre nem lehet tudni, hogy Gaskó István távozása csak erősíti a korrupt vezetőkről kialakított képet, vagy elindul egy „öntisztítási” folyamat – írja a Magyar Narancs.
Kapcsolódó hír: http://nepszava.hu/cikk/1083969-demokraciaban-elunk/
http://magyarhirlap.hu/cikk/46545/Lehetnek_meg_csontvazak_a_Liganal
Rendkívüli döntést hozott a Kika
http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/rendkivuli_dontest_hozott_a_kika.609424.html
A bútoráruház-lánc egységesen körülbelül 12,3 százalékkal emelte dolgozói fizetését – tudta meg a Napi.hu szakszervezeti forrásból. A bérfejlesztés fő megfontolása a szakképzett dolgozók megtartása volt.
Munkába járni nagyobb stressz, mint maga a munka
http://www.hrportal.hu/hr/munkaba-jarni-nagyobb-stressz-mint-maga-a-munka-20160129.html
Általánosságban elmondható: minél több időt töltünk ingázással, annál rosszabb lesz a közérzetünk. Koránkelés, csomagolás, zötykölődés, stressz, családtól elvett értékes percek. Egy brit kutatás arra a következtetésre jutott, hogy csak három órán túli utazásban lehet „értelmes” munkát végezni. Ezek után még inkább szomorú, hogy 2011-ben a magyarok harmada ingázott és valószínűleg szenvedett közben a tehetetlenségtől, a kimerültségtől.
Rengeteg magyar kivonult a munkaerőpiacról
http://mfor.hu/cikkek/makro/Rengetegen_kivonultak_a_magyar_munkaeropiacrol.html
2015 év végén 2 éve nem látott mértékben emelkedett a gazdaságilag inaktívak száma Magyarországon. Igaz, a korábbi évek tapasztalatai alapján az ilyen irányú változás az év ezen szakaszában szezonális hatásokkal is magyarázható.
Nyugdíjba menekülnek a magyar nők – Megjöttek a friss számok
Érdekes elemzést publikált a KSH a magyar nyugdíjasokról. Budapesten a legmagasabb az átlagnyugdíj (minden harmadik érintett több mint havi 150 ezret kap), külföldre csak kevés ember után fizet az ONYF.
KÖZÉLET
Mi lett a bürokráciacsökkentésre felvett EU-s 170 milliárddal?
http://www.atv.hu/belfold/20160201-mi-tortent-a-burokraciacsokkentesre-felvett-eu-s-170-milliarddal
Miközben a 73 szőnyeg szélére került minisztériumi háttérintézmény pánikszerűen nekilátott lobbizni a túlélésért, a kormányon belül is háború dúl Lázár János halállistája miatt. Szakértők szerint, ha nem egy újabb átgondolatlan rögtönzésről van szó, akkor a közigazgatás átszervezésének egyik lehetséges értelme a következő években felszabaduló 2-3 ezer milliárd forintnyi uniós forrás hatékonyabb felügyelete.
A kormány nem látja értelmét, hogy tovább tárgyaljon az alkotmánymódosításról
Tuzson Bence péntek este a köztévén azt mondta, hogy a kormány valószínűleg nem változtat az alaptörvény módosítását célzó javaslatán, pedig azt az összes ellenzéki párt bírálja.
Kockázatos az intézménybeolvasztás
http://magyarhirlap.hu/cikk/46550/Kockazatos_az_intezmenybeolvasztas
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egy éve kapott pluszfeladatokat, a változtatás után viszont a háttérbe szorulna. Nem valószínű, hogy bekövetkezik az a bő egy hete bejelentett intézménybeolvasztási elképzelés, amely a kormány bürokráciacsökkentő programjának részét képezi, mivel időközben „számos kockázati tényezőt tártak fel” – közölte lapunkkal Sinkó Eszter szakközgazdász, egészségpolitikai elemző.
Valami nem kerek Orbán vagyonnyilatkozatában
http://nol.hu/belfold/valami-nem-kerek-orban-vagyonnyilat-1599269
A miniszterelnöki vagyonnyilatkozat a típuspéldája annak, hogy miért nem alkalmas a jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer a politikusok vagyoni helyzetének és vagyongyarapodásának átláthatóvá tételére, ami a törvényi cél lenne.
Keményen kritizálja a bíróságokat a Fidesz
http://jogaszvilag.hu/rovatok/napi/kemenyen-kritizalja-a-birosagokat-a-fidesz
A Fidesz tiszteletben tartja “a bírói függetlenség liberális követelményét”, de érvényt kíván szerezni az átláthatóság és elszámoltathatóság demokratikus követelményeinek is – mondta Németh szilárd, a Fidesz alelnöke, aki élesen kritizált néhány közelmúltban hozott bírósági döntést.
GAZDASÁG
ÍGY LÁTJA A GKI A MAGYAR GAZDASÁG HELYZETÉT
http://figyelo.hu/cikkek/428769-igy-latja-a-gki-a-magyar-gazdasag-helyzetet
A magyar gazdaság növekedési üteme tavaly 1 százalékponttal, 2,7-2,8 százalék körülire lassult, 2016-ban a visszaeső uniós támogatások és az üzleti szféra alacsony beruházási hajlandósága miatt tovább csökken a növekedés lendülete, a GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint 2,3 százalékra.
Matolcsy elárulta, mi kell a stabil növekedéshez
Elsősorban a pénzügyi stabilitás és a strukturális reformok végrehajtása vezethet fenntartható növekedéshez a világban – mondta hétfőn Matolcsy György, az MNB elnöke egy budapesti konferencián. A magyar jegybankelnök szavait megerősítette a Nemzetközi Fizetések Bankjának vezérigazgató-helyettese is.
KÜLFÖLDI KITEKINTÉS
Szétesik az Európai Unió?
http://www.atv.hu/videok/video-20160129-szetesik-az-europai-unio
Az atv.hu riportere az utca emberét kérdezte.
Felturbózott NAFTA: Mexikói szakszervezetek és mozgalmak is tiltakoznak a TPP ellen
http://www.latin-amerika.hu/hirek/aktualis/3214-2016-01-31-22-47-02
A mexikói Országos Munkásszakszervezet más vidéki és szociális mozgalmakkal együtt elutasítja a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) aláírását, mert egyrészt úgy vélik, hogy a kereskedelmi megállapodás tárgyalásaiból kizárták a dolgozókat, másrészt mert szerintük az hátrányosan fogja érinteni a mexikói gazdákat.
EGYÉB
125 éve, hogy pihenhetünk vasárnap
http://mfor.hu/cikkek/makro/125_eve__hogy_pihenhetunk_vasarnap.html
1891. január 31-én fogadta el az Országgyűlés a vasárnapi munkaszünetről szóló törvényt.