November 2. az a nap ebben az évben, amikortól a nők Európában ingyen dolgoznak, miközben a férfiak december 31-ig megkapják fizetésüket munkájukért.
November 2. az a nap ebben az évben, amikortól a nők Európában ingyen dolgoznak, miközben a férfiak december 31-ig megkapják fizetésüket munkájukért – ezzel a kijelentéssel hívja fel a figyelmet az Európai Bizottság a nemek közötti, fizetésekben mutatkozó különbségekre.
A nemek közötti bérszakadék azt jelzi, hogy a munkaerőpiacon folyamatos a megkülönböztetés és az egyenlőtlenség, ami a gyakorlatban elsősorban a nőket érinti hátrányosan. Az okai összetettek és egymással gyakran összefüggnek. Ezeken az oldalakon azt ismertetjük, miért létezik a bérszakadék, és mit tesz az EU a megszüntetéséért.
A nemek közötti bérszakadék unióbeli leküzdéséről szóló 2014-es tájékoztató
2014-ben az egyenlő díjazás európai napja alkalmából a Bizottság Jogérvényesülési Főigazgatósága tájékoztató kiadványt adott ki „A nemek közötti bérszakadék leküzdése az Európai Unióban(636 kB) ” címmel, amely többek között a témára vonatkozó legfrissebb statisztikai adatokat, a Bizottság e területen végzett tevékenységét és a nemzeti szinten bevált módszereket mutatja be.
Fiú, lány: egyenlő esélyek?
Ez a két gyermek elvileg egyenlő esélyekkel vág neki az életnek, tanulmányi és szakmai kilátásaik mégis számottevően különböznek. Ha nem sikerül változtatnunk a helyzeten, mire felnőnek, a fiú átlagosan 16%-kal többet fog keresni, mint a lány.
Egyformán értékelik a munkánkat?
A nők a férfiakéval egyenértékű vagy jobb szakképesítéssel rendelkeznek, ám képességeiket gyakran nem értékelik ugyanúgy, mint a férfiakét, és szakmai előmenetelük is lassabb. Ennek következtében az Európai Unióban 16% az átlagos különbség a férfiak és a nők fizetése között.
Nem árt a karrieremnek a gyermekvállalás?
A családi felelősségvállalás nem egyenlően oszlik meg a nők és a férfiak között. Ezért a nők pályafutása gyakrabban törik meg, és a női munkavállalók sokszor nem mennek vissza teljes munkaidőben dolgozni. Így a nők végül munkaóránként átlagosan 16%-kal kevesebbet keresnek, mint a férfiak, sőt az egész évre kivetítve 31%-kal kevesebbet, mert a nők körében magasabb a részmunkaidős foglalkoztatás aránya.
Ugyanaz a munkakör, ugyanakkora nyugdíj?
Mivel a nők átlagosan kevesebbet keresnek, és életük során kevesebb napot dolgoznak, a nyugdíjuk is alacsonyabb. Emiatt idős korában több nő él szegénységben, mint ahány férfi.
Forrás: http://ec.europa.eu/justice/gender-equality/gender-pay-gap/index_hu.htm
A nők átlagos órabére Európában 16,3 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké, azaz a nők gyakorlatilag 59 napot ingyen dolgoznak minden évben – vagyis idén november 2-tól egy fillért sem kapnak munkájuk után – hívja fel a figyelmet az Európai Bizottság közleménye.
A férfiak és nők közötti egyenlőség az Európai Unió egyik alapértéke, de ez a nap (november 2.) arra emlékeztet, hogy mégsem tartozik az EU alapvető realitásai közé – hívja fel a figyelmet Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, Mariane Thyssen, foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztosa és Vera Jourová, igazságügyi, fogyasztóvédelmi és nemek közötti egyenlőségért felelős biztosa közös közleményében.
A férfiak és a nők közötti fizetési különbségek már rövid távon is igazságtalan, indokolatlan és elfogadhatatlan, de hosszabb távon ez a szakadék csak szélesedik, ami oda vezet, hogy a nők nyugdíja átlagosan 39 százalékkal lesz alacsonyabb a férfiakénál – mutatnak rá a biztosok.
Infografika: http://ec.europa.eu/justice/newsroom/gender-equality/infographs/equal-pay-day-2015/equal-pay-day/index_en.html
Hogy is néz ez ki az EU-ban?
Az EU-ban a nemek közötti bérszakadék a férfiak és nők átlagos órabére között 16,3 százalék. Az összkeresetben, azaz a nők és férfiak éves átlagkeresete között jelentkező szakadék viszont ennél jóval magasabb, 41,1 százalék.
Mi a helyzet Magyarországon?
Magyarországon a nemek közötti bérszakadék átlagos órabérben 18,4 százalék szemben az uniós 16,3 százalékkal. Az összkeresetben jelentkező különbség, azaz a férfiak és a nők éves átlagkeresete közötti szakadék még Magyarországon is durvább, 32,7 százalékot tesz ki, igaz ez kisebb különbséget jelent, mint az EU-s 41,1 százalék.
Mit mondtak erre az európaiak?
Az Európai Bizottság egy közvélemény-kutatást is közzé tett ezügyben pénteken, amely megerősíti azt az év elején készített Eurobarometer-eredményt, hogy az európai polgárok úgy látják: a nemek közötti fizetéskülönbségek problémája az egyik legsürgetőbb, amit kezelni kell. (Az Eurobarometer szerint a megkérdezettek 53 százaléka vélekedett így.)
A pénteken kiadott felmérés szerint a megkérdezettek közel harmada gondolja, hogy az Európai Bizottságnak legsürgősebben azt a problémát kellene kezelni, hogy a nők ugyanazért a munkáért kevesebb pénzt kapnak, mint a férfiak.
A megkérdezettek 17,1 százaléka kezelné kiemelten azt a fizetésbeli egyenlőtlenséghez vezető okot, hogy kevés a nő a döntéshozatali pozíciókban és 11,4 százalék a háztartás és otthoni gondozásból kivett részt. A férfiak és a nők nyugdíja közötti különbséget viszont mindössze 3,1 százalék említette a sürgősen kezelendő problémák között.
Csak lassan szűkül a szakadék
A nemek közötti fizetési szakadék nagyon lassan csökken: a 2006-ban mért átlagos 17,7 százalék 2013-ra mindössze 16,3 százalékra mérséklődött. Ezt azonban a bizottság szerint hiba lenne előrelépésként értékelni, hiszen ez az elmúlt éveknek ez a halvány javulása is nagyrészt a válságnak volt köszönhető, hiszen ezalatt az idő alatt inkább a férfiak fizetése csökkent, mintsem a nőké emelkedett volna.
Jelenleg olyan lassan csökken a nemek közötti fizetési szakadék, hogy az egyenlőség eléréséhez 70 évre lenne szükség – ez két generáció – emelik ki a biztosok közleményükben, amelyben e szakadék megszüntetését szorgalmazzák.
Vannak törvények, de azokat nem érvényesítik
A bizottság tisztviselői kiemelik: Európának vannak törvényei az egyenlő fizetésekre vonatkozóan, de azokat a tagállamok a gyakorlatban nem érvényesítik megfelelően. A biztosok szerint tavaly a tagállamok kaptak javaslatokat a fizetési szakadék csökkentésére, de az elmúlt években ezen a téren nagyon kicsi vagy semmilyen előrelépés nem történt.
A bizottság a 2016-os munkaprogramjában olyan intézkedéseket tesz, amelyek segítik a dolgozó szülőket és azokat, akik eltartott hozzátartozókat gondoznak abban, hogy megtalálják az egyensúlyt a munka és a gyereknevelés illetve gondozás között. Ezek az intézkedések leginkább a megfizethető gyerekgondozás hiányát, a merev munkaidő-beosztást kezelik, illetve olyan ösztönzőket takarnak, amelyek révén a férfiak is nagyobb felelősséget vállalhatnak a családjukért – állítják a biztosok.
Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) üzenete a téma kapcsán:
Luca Visentini, az ETUC főtitkára kiemelte, további kötelező jellegű jogi szabályozások szükségesek a bérszakadék csökkentése, ill. felszámolása érdekében.
Forrás: https://www.etuc.org/press/equal-pay-day#.VjdRJbcvfIV