Norvég kollégák látogatása Budapesten

Még a nyár folyamán keresett meg bennünket a norvég IMDI – Integrációs és Különbözőségek Főigazgatóság szakszervezete azzal, hogy 2015. október 21-24. között magyarországi tanulmányútra érkezik egy 25 tagú csoportjuk, és arra kértek minket, hogy egy előadás majd beszélgetés keretében segítsünk nekik jobban megismerni Magyarországot. A csoport a tanulmányút idejére a budapesti Hotel Leonardóban rendezkedett be, oda hívták meg az összes előadót.

Az IMDI a Norvégiába érkező bevándorlókat segíti, az országban hat helyen van irodájuk, szakszervezetük tagjai mind köztisztviselők, 800 tagjuk van. A szakszervezet a norvég köztisztviselőket tömörítő NTL-nek a tagja, mely pedig a legnagyobb norvég konföderációnak, az LO-nak az egyik ágazati tagszervezete. Az LO-nak kb. 800 000 tagja van.

A tanulmányútjuk elsődleges célja a magyar politikai és szakszervezeti helyzet megismerése volt. A csoport tagjai többet szerettek volna megtudni a politikai helyzetről, a szakszervezeti konföderációkról, és azok történetéről, az érdekegyeztetésről, a munkakörülményekről, a munka világáról. A kollégák munkájukból eredően eredetileg a Magyarországon élő migránsok helyzetéről is kérdeztek volna bennünket, de a jelenlegi migrációs helyzet miatt ezt a kérdést egy plusz ülés keretében az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezet budapesti regionális irodájának munkatársával vitatták meg. Ezt követte az általános magyar helyzetről szóló találkozó, melyen Koller Erika, a SZEF nemzetközi titkára tartott előadást és válaszolt a felmerülő kérdésekre.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Elhozza-e 2026 a jobb közszolgáltatásokat?

A Mérce felkérésre Csóti Csaba, a SZEF elnöke az alábbi cikkben foglalta össze meglátásait a magyar közszolgáltatások helyzetéről, és ezzel összefüggésben a tágabb értelmezési keretről. A cikk IDE KATTINTVA érhető

A SZEF csatlakozott az „Ami a nőket illeti” kampányhoz

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) hivatalosan is csatlakozott támogatóként az Amnesty International Magyarország által indított, a nemi bérszakadék felszámolását, enyhítését célzó „Ami a nőket illeti” kampányhoz és nyilatkozathoz. Szövetségünk számára