SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA
Nagyot nőttek a bérek a költségvetési szférában
Augusztusban nemzetgazdasági szinten átlagosan 5,4 százalékkal emelkedtek a nettó reálbérek éves szinten, azonban a közszféra és a versenyszféra között óriási különbségek adódtak. Míg a versenyszektorban közmunkásoktól szűrten 3,7 százalékkal emelkedtek a keresetek, a költségvetési szférában 12,1 százalékos volt az emelkedés (szintén közmunkások nélkül). Eközben a foglalkoztatottak létszáma a versenyszférában stagnálást mutatott.
Kapcsolódó hír: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/igy_alakultak_a_fizetesek.604749.html
Szakszervezetek: a pénzkérdés időzített bomba
http://szakszervezetek.hu/hirek/1658-szakszervezetek-a-penzkerdes-idozitett-bomba
Szinte csak a létfenntartásra elegendő az a szűkös költségvetés, amelyből a szakszervezeti szövetségek gazdálkodhatnak. Ez derül ki azokból az interjúkból, amelyeket szakszervezeti vezetőkkel készítettünk. Kuti Lászlót, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnökét, Fehér Józsefet, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma pénzügyi ellenőrző bizottságának vezetőjét, valamint Székely Tamást, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnökét, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnökét arról faggattuk, miből teremtik elő a szervezetük működtetéséhez szükséges pénzt, s mi az, amire ma már nem futja, pedig égető szükség lenne rá.
Botrány a közgyűlésen, új szervezetet alapít a renitens magyar ápolónő
Nem sikerült problémamentesre a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) tisztújítása. Több mint fél tucat város alapszervezetének küldötteit nem engedték be a rendezvényre, a fekete pólós tüntetések vezéregyénisége, Sándor Mária kilép a FESZ-ből, és új érdekképviseleti szervezetet alapít.
Kapcsolódó hír: http://www.atv.hu/belfold/20151020-kitiltottak/hirkereso
Egyre többen panaszkodnak belügyi életpályamodell miatt
http://szakszervezetek.hu/hirek/1651-egyre-tobben-panaszkodnak-belugyi-eletpalyamodell-miatt
Óriási várakozás előzte meg a Belügyminisztérium alá tartozó szerveknél beharangozott életpályamodell nyári bevezetését, az augusztusi és szeptemberi bérpapírokat látva azonban egyre többen panaszkodnak: nem azt kapták, amit megígértek nekik. A tárca szerint minden rendben van, az érintettek átlagosan 26 százalékkal többet visznek haza, mint korábban. A szakszervezetek viszont azt állítják: vannak, akiknél ez a valóságban csak néhány ezer forint többletet jelent, és a pótlékok zömének megszüntetése is nagy igazságtalanságokat eredményezett a rendszerben – írja a Magyar Nemzet.
PDSZ: A pedagóguskari tagság alaptörvény-ellenes
http://mno.hu/oktatas_es_neveles/pdsz-a-pedagoguskari-tagsag-szemben-all-az-alaptorvennyel-1309886
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a strasbourg-i bírósághoz fordul a nemzeti pedagóguskari tagság miatt, mert szerinte ellentétes az alaptörvénnyel és az európai uniós alapelvekkel.
Kapcsolódó hír: http://hirtv.hu/ahirtvhirei/strasbourgig-megy-a-pdsz-1309891
Rossz munkakörülmények miatt demonstrált a Vasas szakszervezet
A német tulajdonban lévő AKE Kft. és Güntner Kft. munkavállaló ellenes fellépései miatt, és a szakszervezeti szervezkedés szabadságának biztosítása érdekében demonstrált hétfőn Szombathelyen, Tatán és Budapesten a Vasas Szakszervezeti Szövetség.
Kapcsolódó hír: http://hirtv.hu/ahirtvhirei/nemet-cegek-ellen-tuntetett-a-vasas-szakszervezet-1309892
Balog: nemzetstratégiai kérdés a rehabilitáció
Balog Zoltán miniszter beszélt az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet és a Semmelweis Egyetem közös rendelőjének átadásán hangsúlyozta, fontos nemzetstratégiai kérdés, hogy akik a sérülésük után visszatérhetnek a munka világába, azok ezt minél jobb állapotban megtehessék. Az elmúlt öt évben a rehabilitáció területén 21,3 milliárd forint uniós fejlesztési forrást használtak fel – tette hozzá.
A cégek ötödénél zavaros az alkalmazottak bejelentése
http://magyaridok.hu/belfold/minden-otodik-ceg-trukkozik-az-alkalmazottai-bejelentesevel-63686/
Az elmúlt négy és fél évben több mint százezer alkalommal ellenőrizte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal a foglalkoztatás szabályszerűségét, ez évi 23-25 ezer ellenőrzés, és ötödüknél talált valamilyen trükközést, hibát – mondta el az M1 Profit7 című műsorában Kiss Péter András, a hivatal szóvivője.
A versenyszféra húzta a foglalkoztatás növekedését
http://magyaridok.hu/gazdasag/muep-60309/
Kedvező tendenciát mutatott a hazai munkaerőpiac az első fél évben is – derül ki a statisztikai hivatal összefoglalójából. A foglalkoztatottak számának 102 400-es növekményéből 70 400-at az elsődleges munkaerőpiac adott.
Félmillió felett a munkaerő-tartalék
http://www.vg.hu/gazdasag/felmillio-felett-a-munkaero-tartalek-459470
Csökkent a reményvesztett munkanélküliek száma, és az alulfoglalkoztatottak is kevesebben lettek. A munkaerő-piaci problémák azonban súlyosabbak, mint ahogy azt a munkanélküliségi ráta sugallja.
A hét kérdése: teljesítmény és cafeteria
http://ado.hu/rovatok/ado/a-het-kerdese-teljesitmeny-es-cafeteria2
Miként adhatóak különböző béren kívüli juttatások különböző dolgozóknak? Érdemes-e munkaszerződésbe foglalni, ki milyen cafeteria-elemre jogosult? Tekinthető-e egyes meghatározott juttatásnak a vezető munkakört betöltők részére biztosított menedzserszűrés? Szakértőink válaszolnak és elmagyaráznak.
Egymillió munkavállalót érint, és évi 440 milliárd kiesést jelent
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/egymillio-munkavallalot-erint-es-440-milliard-kiesest-jelent-1309969
Évente 440 milliárd forint kiesést jelent a magyar gazdaságnak a munkahelyi stressz. Ez több mint egymillió munkavállalót érint. Október 23-ig az Európia Unió országaiban munkavédelmi hetet rendeznek. Ennek keretében több száz figyelemfelhívó akciót tartanak.
Kapcsolódó hír:
NGM-főosztályvezető: a munkakörülmények az ország versenyképességét is befolyásolják
A munkáltatók és munkavállalók közös érdeke a munkakörülmények javítása, a munkavédelembe fektetett költségek fontos szerepet játszanak Magyarország versenyképességének alakulásában is – mondta Nesztinger Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Munkafelügyeleti főosztályának vezetője hétfőn Budapesten az Európai Munkahelyvédelmi Hét keretében tartott sajtótájékoztatón.
2030-ra a depresszió lesz a vezető betegség a munkahelyi nyomás miatt
A munkáltatók és munkavállalók közös érdeke a munkakörülmények javítása, a munkavédelembe fektetett költségek fontos szerepet játszanak Magyarország versenyképességének alakulásában is – mondta Nesztinger Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Munkafelügyeleti főosztályának vezetője hétfőn Budapesten.
KÖZÉLET
Szegénységi és foglalkoztatási adatoktól volt hangos a Parlament
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=192420
A bürokráciacsökkentés, a korrupció elleni fellépés és az illegális bevándorlás mellett a szegénység elleni küzdelemről volt szó napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben.
Egymás hegyén-hátán vannak a gyerekek a bölcsődékben
http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/egymas-hegyen-hatan-vannak-a-gyerekek-a-bolcsodekben-459423
A szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés elve már a legkisebb gyerekeknél sem tud teljes mértékben érvényre jutni. Sok helyen már bölcsőde sincs, másutt 100 százalék feletti a kihasználtság.
„Rosszul nézne ki, ha a nem létező hatalomért küzdenénk”
http://hvg.hu/itthon/20151020_nem_lesz_uj_mszp_elnok?s=hk
Fanyalgó öregek, melegítő B-válogatott, tekintélyét vesztett, elszigetelődő elnök. Sokan elégedetlenek az MSZP-ben Tóbiás Józseffel és az elnökség munkájával, mégsem választanak új vezetőket a szocialisták novemberi kongresszusán. Ennek leginkább az az oka, hogy teljes az utódlás körüli tanácstalanság. Ilyen állapotok között egy ember befolyása nőtt meg: a párt – ahogy többen nevezték – Raszputyinjáé.
GAZDASÁG
Két munkaerő-kölcsönző cégláncolatot számolt fel a NAV – Egymilliárd forint értékben foglaltak le pénzt a bűnszervezetektől
http://www.jogiforum.hu/hirek/34617
Egy napon belül két, munkaerő-kölcsönzésre szakosodott bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, akik egymilliárd forintot meghaladó értékben foglaltak le készpénzt, ingatlanokat, járműveket és több mint hatvan bankszámlát zároltak. A két ügyben 34 gyanúsítottat hallgattak ki, nyolcan vannak előzetesen letartóztatásban – közölte a NAV.
Kapcsolódó hír: http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/lenyultak-a-munkasok-nyugdijjarulekat/
EGYÉB
Lájkkal segítheted, hogy Kecskemét nyerje az Európa Ifjúsági Fővárosa címet
Egyedüli magyar indulóként Kecskemét városa is versenyben van az Európa Ifjúsági Fővárosa címért. A pályázatokra úgy szavazhatunk, ha lájkoljuk az Open 2018 Kecskemét hivatalos Facebook-oldalát.