SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA
Túlterheltek és alulfizetettek a köztisztviselők és közalkalmazottak
Szeged, Csongrád megye – Túlterheltek és alulfizetettek a köztisztviselők és közalkalmazottak, valamint kiszámíthatatlan jogi környezetben dolgoznak. Ezt szűrték le a szakszervezet az országszerte megtartott járási és önkormányzati konzultációkból. Nem engednek a bérrendezés kérdésében.
Még mindig várjuk a választ!
Tekintettel arra, hogy a kormány érdemben nem változtatott a másfél évvel ezelőtti javaslatán, a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság a mai ülésén úgy döntött, közzéteszi azt a megállapodás-tervezetet, amelyet bő egy hónapja megküldött a kormány képviselőjének, és amelyre a mai napig érdemi választ nem kapott.
Sztrájkhangulat van a szociális és oktatási ágazatban?
A béren kívüli juttatásokról egyeztettek a kerület vezetői a pedagógusok, a bölcsődei dolgozók és a szociális ágazat helyi szakszervezeti vezetőivel. Az önkormányzat részéről Gajda Péter polgármester, Vinczek György és Kertész Csaba alpolgármesterek, Varga Attila, a szociális bizottság elnöke, valamint dr. Kiss Anna jegyző, Nagy Péter humánszolgáltatási és Lászlóné Mester Zsuzsa gazdasági igazgató vett részt a tárgyaláson.
A közalkalmazottak banki költségeinek megtérítését kezdeményezi a szociális és egészségügyi dolgozók szakszervezete
Budapest – Az elmúlt tizenhét évben a közalkalmazottakra terhelt banki költségek megtérítéséről kezdeményez egyeztetést a Miniszterelnökséggel a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) – közölte a szervezet elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Ebben bezzeg élen járunk: minden negyedik magyar az államnak dolgozik
Régiós összevetésben magasnak mondható az állami foglalkoztatottak aránya Magyarországon. Ennek kapcsán viszont számos, egymásnak látszólag ellentmondó adat látott napvilágot, ezért megpróbálunk rendet vágni a számrengetegben.
Rossz körülmények között, kiszolgáltatottabban mint valaha
http://www.hrportal.hu/hr/rossz-korulmenyek-kozott-kiszolgaltatottabban-mint-valaha-20151016.html
A gazdaság és a termelés átalakulása, technika fejlődése, új anyagok felfedezése, informatika térhódítása olyan változásokat eredményeznek a munka világában, amelyeket bár nehéz követnie a munkavédelmi kutatásoknak, megoldást kell találniuk azokra. A kutatásokból kirajzolódik: nő a rossz feltételek között végzett munka, továbbá az atipikus foglalkoztatási viszonyok s a határozott idejű szerződések aránya, romlik a munkahelyi környezet és kiszolgáltatottabbak vagyunk, mint valaha – hangzott el a közelmúltban, Budapesten megrendezett Nemzeti Partnerségi Találkozón.
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a VDSZ meghívására érkezett az ülésre
http://www.vdsz.hu/hirek/6/kordast_kerdezte_a_vdsz_elnoksege/1063/
A MASZSZ elnökének meghívását az indokolta, hogy az utóbbi időben számos közérdeklődésre számot tartó, fontos szakszervezeti kérdésben nyilvánult meg az új konföderáció vezetése. Természetesen a szakszervezeti tagjainktól származó kérdéseket a VDSZ vezető tisztségviselői is feltették Kordás Lászlónak (Férfi40, nyugdíjügyek, bérajánlás, szervezeti kérdések stb.).
Stratégiai cél a közfoglalkoztatás
http://www.stop.hu/belfold/strategiai-cel-a-kozfoglalkoztatas/1369243/
A kormánynak kiemelt, stratégiai célja a közfoglalkoztatás, amelyet ugyanakkor továbbra is ideiglenes foglalkoztatási formának tekint – mondta a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára csütörtökön Tamásiban.
Az embereket veszélyezteti az Orbán-kormány rombolása
http://nol.hu/belfold/az-embereket-veszelyezteti-az-orban-kormany-rombolasa-1569251
Létbizonytalanság uralkodik a kéményseprő szakmában, s emiatt rohamosan fogynak a szakemberek, aminek már a most kezdődő fűtési szezonban is tragikus következményei lehetnek – figyelmeztet a szakszervezet. A parlament március óta nem tárgyalt arról a törvénytervezetről, amely szerint jövő januártól a kéményseprőket a katasztrófavédelem foglalkoztatná. Addig már csak két és fél hónap van hátra.
Kapcsolódó hír: http://www.origo.hu/gazdasag/20151015-kemenysepres-allamositas-szakemberhiany-szen-monoxid-mergezes.html
Össztűz alatt a szakszervezetek Győzikéje
http://www.atv.hu/belfold/20151016-ossztuz-alatt-a-szakszervezetek-gyozikeje/hirkereso
Két összeesküvés-elmélet van versenyben egymással Gaskó István több hónapja zajló kálváriájával kapcsolatban. Az egyik szerint a baloldali kormányok idején a Fidesszel összekacsintó szakszervezeti vezető kegyvesztett lett, és emiatt indultak ellene vizsgálatok. A másik elmélet úgy tartja, hogy a balliberális oldal áll bosszút rajta azért, mert az elmúlt két évben a Liga több nagy létszámú érdekképviseletet is leigazolt a baloldali konföderációkból. Harmadik megoldásként merül fel sokakban az a lehetőség, hogy egyszerűen csak kiestek a csontvázak a szekrényéből
Cafeteriával lehet hatástalanítani a nyugdíjbombát?
http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/cafeteriaval-lehet-hatastalanitani-a-nyugdijbombat/
A magyar lakosság 83 százalékának fontos az időskori anyagi biztonság, ugyanakkor a jelenlegi társadalmi trendek szerint évtizedeken belül megkétszereződhet a 65 éven felüliek aránya a társadalomban. Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár szerint a munkáltatók hatástalaníthatják a „nyugdíjbombát” a cafeteriajuttatásokkal, amelyek jövőre olcsóbbak is lehetnek.
A hazai munkabérek között továbbra is jelentős az eltérés
http://www.stop.hu/belfold/a-hazai-munkaberek-kozott-tovabbra-is-jelentos-az-elteres/1369198/
Továbbra is huszonnyolcszoros az eltérés a legmagasabb és a legalacsonyabb szintű munkakörök összjövedelmeinek átlaga között Magyarországon – derült ki a Trenkwalder személyzeti szolgáltató cég és szakmai partnere, a Simconsult szervezésében lezajlott felmérésből.
Súlyos munkaerőhiánnyal küzd Magyarország
Miközben már másfél éve stabilan félmillió munkanélkülit és állami közfoglalkoztatottat tartanak nyilván Magyarországon, a munkáltatók egyre nagyobb része komoly munkaerőhiányról számol be. Ráadásul már nemcsak a szakképzett munkaerőből van hiány, az egyszerű, szakképesítést nem igénylő üres álláshelyből is egyre több a betöltetlen.
Mitől csábulnak el a fiatalok?
http://www.tozsdeforum.hu/uzlet/gazdasag/mitol-csabulnak-el-a-fiatalok-59375.html
Az átlagos magyar, 18-26 év közötti egyetemi vagy főiskolai hallgató, és frissdiplomás multinacionális céghez menne dolgozni, egy jó munka reményében szívesen költözne, de nem indítana saját üzletet. A felsőoktatási intézményből kilépve ugyan nem érzi magát eléggé kompetensnek a munkaerőpiac kihívásait illetően, a kezdő fizetéseket még mindig túlontúl magasra pozicionálja – ez néhány, a Deloitte Első lépések a munkaerőpiacon című idei felmérésének legfontosabb megállapításai közül.
“Európának csinálunk sofőröket”
Szinte Messiásként várják a hazai fuvarozó vállalkozások, hogy végre beinduljon az államilag finanszírozott gépjárművezetői képzés. Az ágazat évek óta súlyos létszámhiánnyal küzd, ráadásul Németország munkaerő-elszívó hatása még inkább érvényesülhet, miután a közeljövőben nagyon sok német sofőr vonul nyugdíjba.
Ellenőrizhető a dolgozó nethasználata
http://www.munkajog.hu/rovatok/munkahely/ellenorizheto-a-dolgozo-nethasznalata
Cikksorozatunk előző heti írásában a dolgozók kamerával történő megfigyeléséről volt szó; most az internet-, e-mail- és telefonhasználat ellenőrzési jogát tárjuk fel.
A tesióra megöli a kreativitást
http://www.origo.hu/gazdasag/20151015-testnevelesora-informatikus-munkaerohiany.html
A magyar közoktatás tízszer annyi testnevelés órát ír elő, mint amennyi informatika órája van a diákoknak. Hatalmas mérnök és informatikai szakemberhiánnyal küzd Magyarország, százezrek hiányoznak a munkaerőpiacról.
Így dolgozzunk egészségesen
http://www.hrportal.hu/c/igy-dolgozzunk-egeszsegesen-20151015.html
Ülő- és fizikai munka, betegápolás, vagy vendéglátás – látszólag teljesen eltérő feladatkörök, egy valami mégis azonos ezekben a pozíciókban: huzamosabb időn keresztül, azonos testhelyzetben, azonos mozdulatsorokat végzünk. Az ebből következtethető mozgásszervi panaszok a munkából való kiesés csaknem ötödéért felelnek.
Mire figyeljünk a közös megegyezés aláírásakor?
http://ado.hu/rovatok/munkaugyek/mire-figyeljunk-a-kozos-megegyezes-alairasakor2
Egy munkaviszony sokféleképpen – többféle jogcímen, indíttatásból – zárulhat le. Az egyes megszüntetési módok közül első ránézésre a közös megegyezés tűnik a legbékésebb megoldásnak, mivel az a felek egyező szándékát hivatott kifejezni. Ha azonban a mélyére ásnánk egy-egy ilyen típusú megállapodás történetének, hamar kiderülne, hogy az a legritkábban fordul elő, hogy a felek egyszerre jutnak ki a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó döntésre. A megállapodást többnyire az egyik fél kezdeményezi és tipikusan a feltételek előzetes egyeztetése, az előnyök-hátrányok mérlegelése után kerül az aláírás és a pecsét a dokumentum végére.
KÖZÉLET
Az EU cáfolja Lázárt
http://nol.hu/gazdasag/vissza-kell-majd-fizetni-az-unios-energiatamogatast-1569253
A magyar állam csak visszatérítendő támogatást biztosít az uniós keretből az otthonok energiafelújítása számára, mivel az EU szabályai alapján a lakosság nem kaphat Brüsszelből vissza nem térítendő forrást – ismételte meg Lázár János munkatársai tájékoztatására hivatkozva a Kormányinfón. Az Európai Bizottság illetékese, Mathieu Fichter ezt tételesen cáfolja.
Nemzeti Pedagógus Kar: több ponton változhat az etikai kódex
http://szakszervezetek.hu/hirek/1614-nemzeti-pedagogus-kar-tobb-ponton-valtozhat-az-etikai-kodex
Több ponton változhat a Nemzeti Pedagógus Kar által kidolgozott etikai kódex: a beérkezett vélemények alapján kikerülhet belőle az alaptörvényre való direkt utalás, az elszürkülés, rutinból végzett munka és kiégés ellen való küzdelem, és a nevelőtestületeknek az erkölcsi kérdéseket, értékeket érintő egységes fellépése. A dokumentumban, amelyet várhatóan november közepén fogadnak el, új pontként szerepelhet, hogy a pedagógusok küldetése a nemzeti közszolgálat.
Drámaian nőtt a gyermekszegénység Magyarországon
http://www.vg.hu/gazdasag/dramaian-nott-a-gyermekszegenyseg-magyarorszagon-459237
Az elkölthető jövedelem majdnem Magyarországon a legalacsonyabb a fejlett ipari államok táborában, a gyerekszegénység drámaian növekszik – derül ki az OECD új kiadványából.
Konferencia a Duna-medence környezeti kérdéseiről
A Duna-stratégia keretében a víz minőségének védelme, valamint az árvízvédelem Magyarország feladata, és ezt a munkát nemzetközi együttműködéssel végzi – mondta Joó István, a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, a Duna-medence környezeti kérdéseivel foglakozó konferencián tartott nyitó előadásában csütörtökön Budapesten.
GAZDASÁG
10 EZER EMBERT DOLGOZTATTAK FEKETÉN
http://tenyek.hu/belfold/189541_10-ezer-embert-dolgoztattak-feketen.html
10 ezer embert dolgoztatott feketén az a munkaerőmaffia, amelyiket 2 év alatt számolt fel a rendőrség és a NAV. Az embereket fiktív állásközvetítő cégek foglalkoztatták papíron, és pár havonta cserélődtek a cégek, az emberek pedig pár havonta kaptak új szerződést. 182 gyanúsított van, és több mint 2000 tanút hallgattak meg. A cégbirodalom vezetői hatalmas pénzeket kerestek, a nyomozók még egy repülőt is lefoglaltak.
Magyar gazdaság: a félig telt pohár
http://rtl.hu/rtl2/magyarul/magyar-gazdasag-a-felig-telt-pohar
Mire számíthatunk? Merre tart a magyar gazdaság 2015 őszén a menekültválság és a Volkswagen-botrány közepette? Vendégünk Vértes András és Kónya István, mindketten közgazdászok.
EGYÉB
Több szakiskolás tanuló kap ösztöndíjat
http://mno.hu/oktatas_es_neveles/tobb-szakiskolas-tanulo-kap-osztondijat-1309239
Csaknem kétszer annyi szakmában jár majd havi 10–30 ezer forintos ösztöndíj a szakiskolásoknak jövő szeptembertől, mint a mostani tanévben. A cukrász- és a vájártanulók után 2016-ban már a virágkötő- és a szőlész-borász tanulók is támogatást kapnak.