Cikkajánló – 2015. szeptember 24.

SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

 

Feleannyit ér a munkánk, mint a németeké

http://nol.hu/gazdasag/feleannyit-er-a-munkank-mint-a-nemeteke-1565013

A szakszervezetek kedvelt statisztikai adata a munkával töltött időről szóló kimutatás. E szerint a magyarok különösen sokat dolgoznak, az OECD-tagállamok viszonylatában is a felső harmadban áll hazánk ezzel az adattal, az unióban pedig csak Görögország előzi meg a magyarokat.

Kezd kifulladni a kormány közmunkaprogramja?

http://privatbankar.hu/makro/kezd-kifulladni-a-kormany-kozmunkaprogramja-285816

A kormány 2015-ben mindennél több pénzt, 270 milliárd forintot akar elkölteni közmunkára. Jött azonban a menekültügy, és mintha a közmunka sem lenne már annyira fontos.

Átírhatják a munka törvénykönyvét

http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/atirhatjak-a-munka-torvenykonyvet-458036

Októberben kezdődő, széles körű társadalmi egyeztetés után, várhatóan november végére kerül a parlament elé a munka törvénykönyvének (Mt) módosítása – mondta Jáczku Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője a Liga Szakszervezetek által koordinált, Mt-ről készített hatástanulmány eredményeit bemutató konferencián szerdán Budapesten.

Kapcsolódó hír: http://www.tozsdeforum.hu/uzlet/gazdasag/ki-kell-javitani-a-munka-torvenykonyvet-58341.html

http://mno.hu/belfold/a-munka-torvenykonyve-modositasa-a-parlament-ele-kerulhet-1305667

Van olyan sofőr, akinek már 200 ezer forinttal tartozik a BKV – Nemes

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=191491

 

Hallgassa meg

A sofőrök azért perlik a BKV-t, mert a cég nem fizette ki az első ajtós felszállással járó pluszmunkájuk egy részét. Nemes Gábor szerint a BKK csak tavaly július óta fizet a többlet feladatért, pedig elismerték, hogy a buszvezetők azt korábban is elvégezték. A szakszervezeti vezető szerint továbbra sem lehet tudni, milyen ellentételezés jár majd a sofőröknek a menekültek szállításáért. Nemes Gábor hozzátette, a sofőrök panaszkodnak a rossz körülmények miatt.

Mégsem sztrájkol a DRV

http://www.somogytv.hu/cikkek/110609

Mégsem sztrájkol a DRV Zrt. Mint, ahogy arról korábban beszámoltunk: tíz százalékos személyi és bércsökkentést tervezett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. mind az öt vízügyi társaságnál. Az intézkedés miatt a napokban lemondott a DRV vezérigazgató is. Mint kiderült: a minisztérium nem fogadta el a tervezetet, így egyelőre nincs szó kevesebb bérről és elbocsátásokról. A minisztérium és a Szakszervezeti Szövetség közösen dolgoz ki márciusig egy olyan elképzelést, amely a DRV gazdasági stabilitását segíti elő.

Kapkodnak a magyar ápolók után

http://www.vg.hu/vallalatok/egeszsegugy/kapkodnak-a-magyar-apolok-utan-458052

Egyre több ápoló vándorol ki Magyarországról. Az elsődleges célpont Németország és Ausztria, a hatezer fős szakemberhiánnyal küzdő Svédország és Norvégia pedig ingyenes nyelvtanfolyammal, oda- és hazaúttal és akár 1,2 millió forintos fizetéssel csábítja a megfelelő gyakorlatú szakembereket.

˝A politikusok helyett is védjük a magyarokat˝

http://tv2.hu/musoraink/mokka/186923_a-politikusok-helyett-is-vedjuk-a-magyarokat.html

Két héttel ezelőtt zárták le az Erzsébet hidat az ápolók, így akartak tiltakozni az egészségügy helyzete, az alacsony bérek, és az elvándorlás miatt. Eljárás indult ellenük, pénzbüntetést kaptak. Sándor Mária azt mondja, a politikusok helyett is védik a magyarok érdekeit, és az egészségügyi dolgozókat nemhogy büntetni, de kitüntetni kéne. Nem fizeti be a büntetést, ezért börtönbe is kerülhet.

Rengeteg BKV-s jelentkezik migránsok szállítására

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/rengeteg-bkv-s-jelentkezik-migransok-szallitasara-1305736

Túljelentkezés van a BKV-nál a migráns szállításra. A sofőrök a túlórákkal 50 ezer forinttal is kiegészíthetik a bérüket. Van, aki már több hete jár a határra.

Fekete mosogató? Ja nem, feketén dolgozó!

http://www.turizmusonline.hu/cikk/fekete_mosogato__ja_nem__feketen_dolgozo

A munkaügyi ellenőrzések tanúsága szerint az elmúlt három évben – 2012 és 2014 között – mintegy 70 százalékkal nőtt azoknak az ellenőrzött cégeknek a száma, amelyek be nem jelentett dolgozókat foglalkoztattak. – olvasható a veol.hu oldalán.

A szegénység és a nőkkel szembeni diszkrimináció

http://magyaridok.hu/velemeny/szegenyseg-es-nokkel-szembeni-diszkriminacio-2-22817/

A világ száz országában tilos a nőknek bizonyos munkákat végezniük – csupán azért, mert nők. Több mint százötven országban van legalább egy törvény, amely a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetéseket tartalmaz.

Mit kell számításba venni a végkielégítésnél? Döntött a Kúria

http://adozona.hu/munkajog/Mit_kell_szamitasba_venni_a_vegkielegitesne_MXSZJI.aspx#rss

Külföldi munkavégzés során a munkavállalók a béren kívül saját bankszámlájukra havi négyszeri útra repülőjegy-térítést is kaptak. Később munkáltatójuk rendkívüli felmondással elbocsátotta őket. A volt munkavállalók vitatták a végkielégítés összegét. Az ügy a Kúriánál kötött ki.

Sztrájkolhatnak a szinkronhangok

http://www.gamer365.hu/show-article.php?id=27107&news=1

Egészen veszélyes vihar kezd kibontakozni az óceán túloldalán a videojátékok, illetve a videojáték szinkronok területén. A 160.000 tagot magában tömörítő SAG-AFTRA (Screen Actors Guild‐American Federation of Television and Radio Artists, nagyjából az ottani film-, televízió- és rádiós színészek szakszervezete) több sikertelen tárgyalás után úgy döntött, hogy sztrájkra hívja a tagjait, míg a az őket foglalkoztató cégek nem egyeznek bele a követeléseikbe.

Kinek jó a határozott idejű munkaviszony?

http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/kinek-jo-a-hatarozott-ideju-munkaviszony/

A határozott idejű munkaviszony elsősorban a munkáltató érdekeit szolgálja, ezért a jog fokozottan védi a munkavállalót, és számos rendelkezés korlátozza a határozott idejű munkaviszony „szabad” alakítását.

 


KÖZÉLET

 

Fizetésemelésért indít kampányt az MSZP

http://www.stop.hu/belfold/fizetesemelesert-indit-kampanyt-az-mszp/1363064/

Tóbiás József napirend előtti felszólalásában 50 százalékos béremelést javasolt a közalkalmazottaknak és nettó 100 ezer forintos garantált jövedelmet a minimálbérért dolgozóknak a hétfői parlamenti ülésen.

Kapcsolódó hír: http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/mszp-lenne-penz-az-otvenszazalekos-beremelesre-630789

Menekültkrízis: ilyen adatot még sosem láttunk

http://www.portfolio.hu/gazdasag/menekultkrizis_ilyen_adatot_meg_sosem_lattunk.220051.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

Szerdán 10 046 menekültet fogott el a rendőrség, ami az eddigi adatok alapján új napi csúcsot jelent.

AZ EU EGYMILLIÁRD EURÓVAL FOLYTATJA A VÁLSÁGKEZELÉST

http://figyelo.hu/cikkek/423945-az-eu-egymilliard-euroval-folytatja-a-valsagkezelest

Egymilliárd euróval növeli az EU a szíriai menekülteknek nyújtott támogatást – közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós országok állam-, illetve kormányfőinek szerda éjfélen túlnyúló, brüsszeli rendkívüli menekültügyi tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón.


GAZDASÁG

 

Milliárdokra büntette a munkáltatókat a NAV

http://adozona.hu/altalanos/Milliardokra_buntette_a_munkaltatokat_a_NAV_O07QPN.aspx#rss

A feketemunka a sok alkalmazottal működő gazdálkodóknál fordul elő a leggyakrabban – erről szólnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzési tapasztalatai. 2011 óta a revizorok és a pénzügyőrök mintegy 4 milliárd forint bírságot szabtak ki szabálytalan foglalkoztatás miatt.

Kapcsolódó hír: http://www.napi.hu/ado/milliardokra_buntette_a_munkaltatokat_a_nav.603562.html

Nagy változások jönnek novembertől a közbeszerzések terén

http://www.portfolio.hu/unios_forrasok/uzletfejlesztes/nagy_valtozasok_jonnek_novembertol_a_kozbeszerzesek_teren.220052.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

A közbeszerzési eljárásokban résztvevő gazdasági szereplőket érintő fontos változások lépnek életbe 2015. november 1. napjával, amikor a jelenlegi tervek szerint életbe lép az új közbeszerzési törvény. A jelenlegi törvényjavaslat alapján az látszik, hogy sok esetben könnyebbé válik a közbeszerzési eljárásokban való ajánlattétel, illetve részvételre jelentkezés, így várhatóan jelentősen bővül a résztvevő gazdasági szereplők köre, és ennek következtében a verseny. A főbb változások érintik többek között az üzleti titok, a kizáró okok és alkalmassági követelmények, valamint azok igazolásának szabályozását.


EGYÉB

Tesztelik az elektronikus jegyrendszert a BKV-nál

http://magyaridok.hu/belfold/tesztelik-az-elektronikus-jegyrendszert-bkv-nal-22007/

A fővárosi közlekedési vállalat e-jegyrendszerét a német Scheidt & Bachmann építi ki 91 millió euróért, mintegy 28 milliárd forintért 38 hónap alatt, a beruházáson 2014 októberétől dolgoznak.

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?