Cikkajánló – 2015. július 7.

SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

 

Megint csak bérkiegészítés

http://nepszava.hu/cikk/1062695-megint-csak-berkiegeszites

Levélben kérnek magyarázatot az egészségügy szakmai és érdekvédelmi szervezetei az ágazati minisztériumtól, hogy miért csak a korábbi bérkiegészítéseik kiegészítését rögzítették rendeletben. A szakma változatlanul minden egészségügyi dolgozóra kiterjedő alapbér-emelést vár.

Átment a vasfüggöny-módosítás

http://nepszava.hu/cikk/1062689-atment-a-vasfuggony-modositas

Szabadságra megy a törvénygyár, de tegnap még huszonegy szavazást tartottak a Házban. Első napirendi pontként a magyar-szerb határra tervezett fal építésével, valamint a migrációval összefüggő törvényjavaslatot vitatták meg, majd 151 igen szavazattal, 42 nem ellenében el is fogadta a parlament. A nyári pihenő előtt Kövér László búcsúzóul még megvonta a szót az LMP-s Szél Bernadettől, akinek táblákkal tiltakozó frakcióját pedig felszólította: “fejezzék be a bohóckodást”.

Nem mehet minden dolgozó szabadságra

http://www.profession.hu/cikk/20150707/nem-mehet-minden-dolgozo-szabadsagra/5601

A nyári feltöltődés elengedhetetlen minden munkakörben, újra kell tölteni az elemeket, ki kell zökkenni a mókuskerékből, új inspirációk és élmények után nézni, hogy legyen elég muníció az előttünk álló kihívásokhoz is. De a nyári szabadság is csak úgy ér valamit, ha nyugodt szívvel és valóban el tudjuk engedni a munkahelyi gondolatainkat, arra az időre letesszük a lantot, és átadjuk magunkat a nyaralásnak.

Amit a tanulmányi szerződésről tudni érdemes

http://www.munkajog.hu/rovatok/munkahely/amit-a-tanulmanyi-szerzodesrol-tudni-erdemes

A tanulmányi szerződés a munkaviszonyhoz kapcsolódó olyan polgári jogi megállapodás, amely mindkét fél számára hasznos lehet: a munkavállaló támogatással bővítheti tudását, a munkáltató pedig garanciát kap arra, hogy az általa támogatott tanulmányok elvégzésének hozadékát legalább egy meghatározott ideig kamatoztassa. A HR&Munkajog legfrissebb számában járja körül a témát.

Továbbra is felszólal a dolgozói szegénység ellen az LMP

http://www.stop.hu/belfold/tovabbra-is-felszolal-a-dolgozoi-szegenyseg-ellen-az-lmp/1337714/

Az LMP-t nem lehet elhallgattatni, a párt továbbra is fel fog szólalni a kormány gyakorlata ellen, amely megakadályozza, hogy a magyar dolgozó emberek tisztes bért kapjanak a munkájukért – mondta Szél Bernadett, az LMP társelnöke hétfőn sajtótájékoztatón azt követően, hogy a napirend előtti felszólalása során Kövér László házelnök megvonta tőle a szót, mert frakciótársaival együtt táblákat mutattak fel az ülésteremben.

Lekerült a napirendről a hálapénz

http://nepszava.hu/cikk/1062620-lekerult-a-napirendrol-a-halapenz

Jelenleg nincs napirenden a hálapénz elfogadásának büntethetőségére vonatkozó törvényi szabályozás módosítása – közölte a Magyar Hírlap megkeresésére az Igazságügyi Minisztérium, hozzátéve, tudomásul vették az orvos szakmai szervezetek tervezett változtatással kapcsolatos álláspontját

Fitt munkahelyek versenye idén is

http://www.metropol.hu/mellekletek/allasoktatas/cikk/1338834

Újra lehet nevezni az éves Legfittebb Munkahely Felmérésre. A program azzal a céllal indul, hogy felhívja a figyelmet a munkahelyi egészségfejlesztés fontosságára, és hogy díjazza a dolgozók egészségéért aktív szerepet vállaló hazai vállalatokat.

A szabadban dolgozóknak a legveszélyesebb a kánikula

http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/a-szabadban-dolgozoknak-a-legveszelyesebb-a-kanikula/

A hőség jelentősen megnehezíti a munkavégzést, különösen a szabadban, tűző napon fizikai munkát végzők esetében (például építési, kivitelezési munkák, útépítés, útburkolás, aszfaltozás, mezőgazdaság) kell fokozottan védekezni a nagy meleg káros hatásai ellen.

Még nem késő jelentkezni a nyári diákmunka programba

http://www.hrportal.hu/hr/meg-nem-keso-jelentkezni-a-nyari-diakmunka-programba-20150706.html

Július 1-től kezdték a munkát a fiatalok a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban. Jelentkezni azonban egészen a program végéig, augusztus 31-ig lehet, írja a Promenád.hu.

A rendőrök munkáját segítik a „diákzsaruk”

http://www.szoljon.hu/a-rendorok-munkajat-segitik-a-diakzsaruk-619028

TISZA-TÓ | Hamarosan ismét „diákrendőrök” tűnnek fel a Tisza-tavi településeken. A Tourist Police program július közepén indul újra.

Közösségi portál munkahelyeknek

http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/kozossegi-portal-munkahelyeknek/

Az, hogy egy pozícióba a legmegfelelőbb ember kerüljön, nem csak a szakmai kvalitásokon múlik. Lehet, hogy bár szakmailag minden stimmel, a kiválasztott jelentkező és a cég között mégsem lesz meg az összhang. Amíg nem ismerik egymást, ezt nehéz megmondani – bár számos lehetőség van már arra, hogy mindenféle módon megismerjük a leendő kollégát, vagy jelentkezőként a vágyott munkahelyet.

Távmunka: adómentes lehet a költségtérítés

http://ado.hu/rovatok/ado/tavmunka-adomentes-lehet-a-koltsegterites

Az Szja-törvény tételesen felsorolja, hogy a munkavállaló a távmunka mely költségeit számolhatja el, így a munkáltató által fizetett költségtérítés akár egésze járulékmentes lehet. Az ABT Trehand blogbejegyzéséből megismerheti a részleteket.

Közfoglalkoztatottak egyszerűsített foglalkoztatásban – Az új szabályozás célja a szezonális munkaerő-igény kielégítése

http://www.jogiforum.hu/hirek/34024

Közfoglalkoztatottakat is lehet alkalmazni egyszerűsített foglalkoztatásban – döntött az Országgyűlés.


KÖZÉLET

 

Közigazgatási perrendtartási miniszteri biztost neveztek ki

http://profitline.hu/hircentrum/hir/335392/Kozigazgatasi-perrendtartasi-miniszteri-biztost-neveztek-ki

Miniszteri biztossá nevezte ki az igazságügyi miniszter Füzi-Rozsnyai Krisztinát, aki a közigazgatási perrendtartással összefüggő jogszabályok előkészítésével kapcsolatos feladatokat irányítja és hangolja össze.

A nap, amikor széthullott a közmédia

http://www.hir24.hu/belfold/2015/07/06/a-nap-amikor-szethullott-a-kozmedia/

Négy éve, ezen a napon 600 embert rúgtak ki az akkor még nem teljesen egységes közmédiától. Olyan újságírókat, szerkesztőket, akiknek szakmai munkáját azóta sem minősítette senki rossznak.

Az Orbán-kormány megint nem tanult semmit

http://nol.hu/belfold/klikbol-kaoszba-1550131

Ugyanolyan káosz jellemzi a szakképző iskolák fenntartóváltását, mint annak idején a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megalakulását. Se a tanárok, se a diákok, valójában senki sem tud semmit. Talán még az új fenntartó, a nemzetgazdasági tárca sem látja át a folyamatokat.

Juncker üzent a görögöknek, megint a labdát emlegette

http://hvg.hu/gazdasag/20150707_Juncker_uzent_a_gorogoknek_megint_a_labda#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso&utm_content=default

El kell kerülni a grexitet, vagyis azt, hogy Görögország távozzon az euróövezetből – mondta kedden Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

Kapcsolódó hír: http://nepszava.hu/cikk/1062692-valaszut-ele-kerult-gorogorszag

Így könnyítette meg magának a titkolózást a kormány

http://nol.hu/belfold/igy-konnyitette-meg-maganak-a-titkolozast-a-kormany-1550051

Korlátozza a nyilvánosságot a közérdekű adatokról szóló törvény módosítása, amelyet hétfőn fogadott el a parlament. Az új jogszabály értelmében bármilyen döntéselőkészítő iratot titkosíthatnak, másrészt a kiadott adatokért „munkadíjat kérhetnek”. Az Együtt és az MSZP összeugrott a törvényt támadó alkotmánybírósági beadványon.


GAZDASÁG

 

1,5 százalékkal nőtt az ipari termelés

http://www.hirado.hu/2015/07/07/15-szazalekkal-nott-az-ipari-termeles/?source=hirkereso

Az ipari termelés volumene 1,5 százalékkal haladta meg májusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index 6,2 százalékkal emelkedett – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Mennyivel is bővül a versenyszféra?

http://www.hrportal.hu/hr/mennyivel-is-bovul-a-versenyszfera-20150706.html

A munkaerőpiacért felelős államtitkár 60-70 ezer fős bővülésre számít a versenyszférában jövőre, míg a Magyar Nemzeti Bank előrejelzése ennél jóval pesszimistább, ennek nagyjából a felével számol, derül ki az Mfor elemzéséből. Hogyan is alakul az elsődleges munkaerőpiac?


EGYÉB

 

Tikkasztó hőség: durva munkanapjaik voltak a mentőknek

http://hvg.hu/itthon/20150706_Tikkaszto_hoseg_durva_munkanapjaik_voltak?s=hk

A mentők fokozott óvatosságra intenek, mivel a következő napok tartós kánikulája tovább növeli a szervezet terhelését. Pedig a mentők már eddig is 20 százalékkal több esetetet láttak el a hőség miatt, mint egyébként. Az ÁNTSZ szerint meghaladja az egészségügyi határértéket a levegő ózontartalma.

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az