A PSZ XXIV. Kongresszusa 2015. július 3-án és 4-én tartotta ülését Szolnokon

A küldöttek elfogadták az Elnökség éves beszámolóját a 2014/2015. tanévben végzett munkáról, valamint az Országos Számvizsgáló Bizottság és az Etikai Bizottság tájékoztatóját.

A PSZ XXIV. Kongresszusa 2015. július 3-án és 4-én tartotta ülését Szolnokon.

A küldöttek elfogadták az Elnökség éves beszámolóját a 2014/2015. tanévben végzett munkáról, valamint az Országos Számvizsgáló Bizottság és az Etikai Bizottság tájékoztatóját.

A Kongresszus a Polgári Törvénykönyv társadalmi szervezetekre vonatkozó előírásai szerint módosította a szervezet Alapszabályát, továbbá tárgyalta a PSZ szövetségpolitikáját és feladatokat határozott meg az Ügyvivő Testület és az Országos Vezetőség számára.

Személyi kérdésekben is született döntés: Tarnay Attilát, a PSZ Csongrád Megyei Szervezet elnökét a PSZ második alelnökévé választották.

A Kongresszus második napján a küldöttek a köznevelési rendszer működésének legfeszítőbb gondjairól tanácskoztak. A kétnapos ülés egy záródokumentum elfogadásával fejeződött be, amely az alábbi linken olvasható.

Kapcsolódó dokumentum:

A PSZ XXIV. Kongresszusának állásfoglalása a köznevelés aktuális kérdéseiről-2015-07-04.pdf

Kapcsolódó galéria:

psz_kongresszus_2015

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

A SZEF Oktatási programja

KURZUSOK CÉLCSOPORT KOMPETENCIA KIMENET Alapszint Bizalmik és bizalmi jelöltek Érdeklődjön a közösségi érdekérvényesítés iránt Segítőkész Jó szervezőkészség Következetes Szakmájában elismert Csapatjátékos Képes legyen a saját közösségét megszervezni és demokratikusan működtetni. Ismerje