Dr. Szabó Endre Praesidens Emeritus beszéde a SZEF 25 éves jubileumi ünnepségén
A SZEF negyedszázados fennállásának alkalmából tisztelettel köszöntöm a megjelenteket. Barátsággal üdvözlöm az alapítókat. Fejet hajtok azok előtt, akiket már „elszólított az ég”.
Hölgyeim és uraim!
Egy ünnepi megemlékezés nem teszi lehetővé a megtett út részletes taglalását. Ezért engedjék meg, hogy közös történetünkből és a jelen aktualitásaiból csak néhányat idézzek fel.
A SZEF megalakulását alapvetően két tényező motiválta. Az egyik a SZOT politikája, amely a termelő szféra szakszervezeteinek indokolatlan dominanciáját érvényesítette a közszolgálati szférával szemben, ami már a 80-as évek közepétől gyakran vezetett konfliktusokhoz. A kedvezőtlen tapasztalatokat a jogutód MSZOSZ létrejötte sem tudta felülírni. A második tényező az a felismerés volt, hogy a versenyszféra és a közszféra érdekviszonyai a korábbiakhoz képest markánsan eltérnek egymástól. Előrelátható volt, hogy az átalakulás kemény érdeksérelmekkel járhat a közszféra foglalkoztatottai számára. Ahhoz, hogy a kihívásokra a szakszervezetek megfelelő válaszokat adhassanak, összefogásra, önálló szövetségi rendszerre van szükség. Ebben a szellemiségben alakult meg 1990 júniusában, a közszféra szakszervezeteinek többségét magába foglaló, kezdetben csak akciószövetségként működő, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma. Az akciószövetségi formációt hamarosan túlhaladta az idő. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, valamint a közszolgálatban, a SZEF kezdeményezése nyomán létrejött érdekegyeztető fórumok munkájában való részvétel, változást követelt a SZEF működésében. E tekintetben a SZEF 1995-ben tartott I. Kongresszusa a konföderáció jövőjét hosszútávra meghatározó, kiemelkedő jelentőségű határozatokat hozott.
Ezek a döntések erősebbé és vonzóbbá tették a szövetséget, ami újabb szakszervezetek csatlakozásában is megnyilvánult. Már a 10. születésnapon joggal állapíthattuk meg, hogy a SZEF a közszolgálat legnagyobb konföderációja, a hazai közélet ismert és elismert szereplője. Megfelel egy európai színvonalú szakszervezeti szövetség kritériumainak. Ez a minősítés ma is érvényes.
Tisztelt ünneplők!
A SZEF küldetésének lényegét mindmáig, az alapításakor elfogadott mottó határozza meg:” küzdeni az emberi élet jobb minőségéért”! Ez a jelmondat missziónk tudatos kifejeződése. Mindmáig fel-felröppennek kételyek, hogy értékteremtő-e az a munka, amit a közszolgálati szektorok munkavállalói végeznek. A politika, a gazdaság egyes befolyásos szereplői, kormányzati tényezői szerint, értéket csak a közvetlen termelőszféra állít elő.
Sajnos ez a nézet évtizedek óta uralja a gazdaságpolitikát, aminek legfőbb jellemzője a közszolgálati intézményrendszerek „maradékelvű” finanszírozása. Ezt tetézik a rendszerint koncepciótlan, improvizatív átszervezések, létszámcsökkentések, amelyek dezorganizáló hatása az intézmények működési színvonalában, foglalkoztatottaik munkakörülményeiben, életviszonyaiban, motiváltságában egyaránt tükröződik. Mindezek gyakran váltanak ki kritikát az állampolgárokból. Pedig a hiba legtöbb esetben nem a munkavállalók „készülékében” keresendő, sőt az egyes közintézmények működésképességét gyakorta az ott dolgozók elhivatottsága és hivatástudata tartja fenn mindmáig. A SZEF megalakulásától határozottan szembeszáll az említett tűrhetetlen felfogással. Vallja és képviseli, hogy a közszolgálati ellátórendszerek a gazdasággal egyenrangú, nélkülözhetetlen elemei az értékteremtésnek, az élet minőségének.
Tisztelt barátaim!
A rendszerváltozás gyökeresen új gondolkodásmódot, tartalmi és eszközrendszeri követelményeket támasztott a szakszervezetekkel szemben.
Azzal tisztában voltunk, hogy kemény kihívásokkal találjuk szembe magunkat. A huszonöt év körülményei és nehézségei azonban felülmúlták számításainkat. Optimista vízióink illúzióknak bizonyultak. Gazdasági válságjelenségek, pénzügyi és szociális megszorítások, a keresetek és a nyugdíjak vásárlóértékének csökkenése, a közszféra működési feltételeinek súlyos romlása jellemezték az elmúlt két és félévtized nagyobbik felét. A munkavállalói, s a szakszervezeti jogok megnyirbálása, a működés körülményeit megnehezítő kormányzati intézkedések komoly megpróbáltatásokat jelentettek számunkra. Egyidejűleg kellett és kell ma is küzdenünk a talpon maradásért és a közszektor munkavállalóit és nyugdíjasait ért negatív hatások mérsékléséért.
Fontos dilemmákat is fel kellett oldani. Az első: vajon az érdekegyeztetésben a hatalommal csak a konfrontálódást válasszuk-e vagy a megegyezésre törekvés útját járjuk-e? Alapvetően az utóbbit választottuk, mert a társadalmi felelősségérzet motiválta cselekedeteinket. Arról, hogy helyesen tettük- e, döntsön az utókor. A másik dilemma a megállapodásokkal kapcsolatos volt. Az a meggyőződés vezérelt bennünket, hogy az érdekérvényesítésben a megállapodásnak nincs alternatívája. Ennek a feltétele a konstruktivitás, a realitásérzék és az ésszerű kompromisszum-készség, a kitartó, célirányos tárgyalás, szükséges esetekben a nyomásgyakorlás törvényes eszközeinek alkalmazása. Számos esetben utóbbira sor is került. Ezért megalapozatlanok, a kritikák, amelyek megalkuvással vádoltak bennünket. A SZEF és tagszervezetei szükség esetén éltek és ma is élnek a nyomásgyakorlás törvényes eszközeivel.
A SZEF a mindenkori kormányokkal korrekt kapcsolatokat tartott fenn, és ennek szellemében irtunk alá országos jellegű megállapodásokat a rendszerváltást követő kormányok szinte mindegyikével, kivéve a jelenleg regnálót. Partneri viszonyt tartottunk fenn az önkormányzati szövetségekkel, különösen a TÖOSZ-al.
Azt a meggyőződésünket, hogy az érdekérvényesítésben a megállapodásnak nincs alternatívája, fenn kell tartanunk. A mai helyzetben azonban, ha a tárgyalópartner nem viszonozza megállapodási törekvéseinket, a korábbiaknál bátrabban kell élni a nyomásgyakorlás eszközeivel.
Hölgyei és uraim!
A jelenlegi kormány szakszervezetekkel kapcsolatos álláspontjáról és magatartásáról 1998-2002 között már szereztünk tapasztalatokat. Akkor azonban nem volt kétharmados felhatalmazottsága. A közszféra szakszervezetei is egységesebbek és ütőképesebbek voltak. Emlékezzünk csak a sportcsarnoki többezres, majd a Kossuth téri több tízezres tüntetésre. Ezek a megmozdulások igazolták, hogy az erő felmutatása még a konok kormányokat is meghátrálásra kényszeríti. Ennek bizonyítéka volt, hogy az első Orbán-kormány tárgyalóasztalhoz ült a SZEF delegációjával. Hosszas, kemény tárgyalások eredményeként nem lebecsülhető megállapodás született.
A megállapodás teljesítését, miként a Horn kormánnyal kötött három éves megállapodás valóra váltását is, megszakította a kormányváltás. A Medgyessy-kormány közszférára vonatkozó programja és a közszolgálati szakszervezetekkel kapcsolatos magatartása reményeket ébresztett. A történelmi jelentőségűnek minősített béremelés az érdekegyeztetés rendjének visszaállítása, fontos eleme volt a több évre szóló megállapodásnak.
Sajnos a remények gyorsan fogyatkoztak, sőt a Gyurcsány-, majd a Bajnai- kormány éveiben elszálltak. Néhány év alatt a jelentős béremelés elinflálódott. A tizenharmadik havi juttatás megvonása pedig hatalmas csapást mért a közszféra, és hozzátehetem a nyugdíjasok jövedelmi helyzetére is. Az érdekegyeztetés normális rendjét mind gyakrabban a sztrájkbizottsági tárgyalások váltották fel. Az itt született megállapodások azonban legtöbbször csak a károk enyhítésére voltak elegendőek.
Ilyen állapotban érte a szakszervezeteket 2010-ben a kormányváltás. Az új hatalom egy tollvonással megszüntette az Országos Érdekegyeztető Tanácsot helyébe, a Liga, a Munkástanácsok, és az MSZOSZ vitatható asszisztálásával a közszféra szakszervezeteit kizáró, a versenyszféra munkavállalói és munkáltatói szervezeteivel létesített közös fórumot. Általánosan jellemzővé vált az érdekegyeztetés kiüresedése, a munkavállalói és a szakszervezeti jogok, köztük a sztrájkjog szűkítése, illetve korlátozása. Sőt, eléggé el nem ítélhető módon, legutóbb szakszervezet betiltására is sor került. Ez a szervezkedési szabadságnak olyan mértékű megsértése, ami a legkeményebb ellenlépéseket igényli. Ilyen körülmények miatt megnehezült a szakszervezetek érdekérvényesítési funkciójának gyakorlása. Mindezek a jelenségek hatványozottan jelennek meg a kormányfüggő közszférában., ahol egyidejűleg nagy jelentőségű változások mentek és mennek végbe. A folyamatos átszervezések, a természetesnek vett túlórák nemcsak a munkavállalók egzisztenciális biztonságát, de egészségüket is veszélyeztetik. . És akkor még nem beszéltünk a közszféra béreinek befagyasztásáról, az illetménytábla mozdulatlanságáról. A helyzetet súlyosbítja a közszolgálati szakszervezetek megosztottsága és a szakszervezeti taglétszám csökkenése. Úgy vélem, a szakszervezeti mozgalom az utóbbi években a rendszerváltást követő időszak legkritikusabb éveit éli át.
Ismét fel kell tenni a kérdést: merre és hogyan tovább?
A válasz többdimenziós. Minden nehézség ellenére sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a 25 év említett történései, beleértve a jelenlegi időszakot is, nem jelentik a SZEF és tagszervezetei munkájának eredménytelenségét. Kitartó küzdelmük, konstruktív magatartásuk, az eseti demonstrációk eredményeit nem szabad lebecsülni.
Nem téveszthetjük szem elől az utóbbi időszak új jelenségeit, az egyes jobboldali kötődésű értelmiségiek kritikáit, valamint a civil társadalom nem lényegtelen csoportjainak, elégedetlenségét, tiltakozását kifejező demonstrációit. Külön említést érdemelnek a közszféra munkavállalóinak dicséretes tiltakozó akciói, amelyek azt jelzik, hogy ebben a közegben is oldódik a félelem és erősödik a civil kurázsi. Ezt a magatartást bátorítani, éleszteni kell.
Vannak jelei, hogy a kormány sem veszi már annyira félvállról a történéseket, hisz sor került törvénymódosításokra, visszalépésekre, részleges megállapodásokra.
Az említettek ösztönzést adhatnak a szakszervezeteknek arra, hogy új energiával feltöltődve sikeresebben folytassák érdekvédelmi harcukat. Ehhez azonban bizonyos változtatásokra is szükség van.
Ez elsősorban a közszféra szakszervezetei közötti újfajta összefogás, akcióegység követelményét támasztja velük szemben. Ez a felelősségérzet megkérdőjelezhetetlen parancsa. Nem tagadhatjuk, hogy az azonos foglalkozású munkavállalókat a célszerűnél atomizáltabb szakszervezeti struktúra jeleníti meg, ami azt jelenti, hogy egy-egy szakmacsoportot több, gyakorta egymással is viaskodó szakszervezet képvisel. A szakszervezeti struktúra reformjának, megfontolt integrációjának igénye elsősorban itt jelenik meg. Ezért-, be kell fejezni a rivalizálást, fel kell hagyni a presztízs- és pozícióharccal, a közalkalmazottak és köztisztviselők közötti vitákkal. Ki kell húzni a talajt a hatalom „oszd meg és uralkodj” törekvései alól. A szolidaritást, az együttes fellépést kell fókuszba állítani. Erre nézve örvendetes és lelkesítő példa a szociális ágazat legutóbbi demonstrációja. A KÖZDEMOSZ, is jó terepe lehet az ilyen irányú törekvéseknek, ha felelős magatartást követ. Miként igaz ez a SZEF és az ÉSZT hatékonyabb kooperációjára, akár integrált uniójára is.
Gyakoribb személyes találkozásra van szükség a munkavállalókkal, a szakszervezeti tagokkal. Ez a leghatékonyabb lehetőség, a tagság mozgósítására, s nem utolsó sorban a taglétszám növelésére. Mindezek a mozgalom sorskérdései.
Alapvetőnek tartom a jelenleginél hatékonyabb és sokoldalúbb tájékoztatást és képzést. Bátrabban és jobb színvonalon kell használni az infókommunikáció modern eszközeit, amelyek szakszervezeti és társadalmi nyilvánosságot egyaránt biztosítanak, és lehetővé teszik a fiatalokra irányuló nagyobb figyelmet is, ami létkérdés számunkra. Az is evidencia, hogy a SZEF-nek, állást kell foglalnia a társadalompolitika fontos kérdéseiben is, szélesítve az együttműködést a civil szervezetek világával.
Tisztelt hölgyeim és uraim!
A SZEF igyekezett aktívan reagálni a globalizáció és a válság, illetve a modernizáció közszférát érintő változásaira. Nem elégedett meg a külső szemlélő szerepkörével, hanem konstruktív javaslatokkal, esetenként alternatívák felkínálásával vett részt a közszolgálat fejlesztésében. Ezt szolgálta több mint harminc – a SZEF által rendezett – nagyobbrészt nemzetközi tudományos igényű szakmai-érdekképviseleti konferencia, és ebbe a körbe tartoznak a SZEF kiadó kiadványai, valamint a SZEF és jelentős taglétszámú tagszervezetei által kidolgozott javaslatok, amelyeket fontos törvénytervezetek, ill. különböző reformelképzelések kapcsán tettek, és tesznek ma is.
Tisztelt jelenlévők!
A külső nehézségek mellett belső gondok is megjelentek a SZEF életében. Ezek egy része a sokszínűségből adódik. A tagszervezetek általános érdekei ugyan egybeesnek, de egyes konkrét kérdésekben érdekviták is megjelennek, attól függően, hogy a közszféra mely szektorában tevékenykednek.
A SZEF belső kohézióját a szereplők bölcsessége és felelősségérzete fenntartotta, sőt erősítette az együvé tartozást. Sajnos, ez az EDDSZ kilépésével, amely, azóta a Ligát is elhagyta, csorbát szenvedett. Ez a sajnálatos és a munkavállalóknak kárt okozó magatartás szolgáljon tanulságul. Nem szabad, hogy személyes ambíciók miatt széthulljon, ami összetartozik.
A SZEF megalakulása óta vallja: az egyes konföderációk szerveződési köréből adódó természetes érdekkülönbségek ellenére a kölcsönös szolidaritásnak, az azonos érdekeltségű témákban az együttműködésnek és az összefogásnak nincs alternatívája.
A konföderációk együttműködésének tapasztalatai vegyes, gyakran hullámzó intenzitású képet mutatnak. Ettől eltérő csak a SZEF és az ÉSZT viszonya. A két konföderáció mindmáig természetes szövetségesként viselkedik, ugyanakkor sajnálatos, hogy a SZEF_ÉSZT Unió nem jutott el a szervezeti átalakításig.
2013. május elsejével, új eseménysor vette kezdetét. Három konföderáció (Autonómok, MSZOSZ, SZEF) új szövetség létrehozásának szándékát jelentette be, MaSZSZ néven, amely az Autonómok és az MSZOSZ összeolvadásával új minőséget kapott. Úgy vélem, a két konföderáció fúziója racionális volt, hiszen a versenyszféra és az anyagi közszolgáltatások munkavállalóinak egységes képviselete alakulhat ki. A SZEF esetében önkorrekcióra került sor. Korábbi szándéknyilatkozatát megváltoztatva és belátva, hogy a hatékony együttműködésnek nem egyedüli lehetséges útja a fúzió, önálló státuszának fenntartása mellett döntött. A korrekcióban, több más mellett valószínűsíthetően közrejátszott, hogy a MaSZSZ-nak, még fúzió előtti időszaka nem bizonyult biztatónak a közszféra dolgozóival való szolidaritás tekintetében. Bizonyítja ezt a SZEF Ügyvivő Testülete által kiadott kemény hangú nyilatkozat is, amelyben a humán közszféra bér- követelése képviseletének elmulasztásával, a szektor dolgozóinak cserbenhagyásával vádolta a MaSZSZ-t.
Személyes álláspontom szerint a felelős magatartás azt követeli, hogy az érintett konföderációk rendezzék a kialakult paradox helyzetet, amit az okoz, hogy a SZEF ágazati jelleggel fenntartotta tagságát a MaSZSZ-ben. Fogadják el, hogy a SZEF az MaSZSZ-szel egyenjogú és egyenrangú konföderáció, a humán közszféra önálló, egyedüli reprezentatív országos szövetsége. Munkálkodjanak viszont a két konföderáció együttműködését célzó szövetségi rendszer kimunkálásán.
Hölgyeim és uraim!
A SZEF már akciószövetségként is feladatának tekintette a kapcsolatfelvételt nemzetközi, elsősorban európai társszakszervezetekkel. Munkájával viszonylag rövid időn belül felkeltette az érdeklődést a külföldi partnerek körében. Ebben figyelemre méltó támogatást kaptunk a Friedrich Ebert Alapítvány budapesti irodájától. A SZEF 1998 óta teljes jogú, aktív tagja az ESZSZ-nek, nyugdíjas választmányunk pedig az ESZSZ nyugdíjas szervezetének, a FERPA-nak.
Megfigyelői státusszal rendelkezik a Független Szakszervezetek Európai Szövetségében. A SZEFIT is megjelent a nemzetközi színtéren. A bilaterális kapcsolatok is számottevőek.
Hölgyeim és uraim!
Az 1995. évi I. kongresszus döntései nyomán egy új minőségű szervezet és működési rend épült fel. Az előírt követelményeknek megfelelően működtek, s működnek ma is a vezető testületek, szakszerűbbé vált az érdekképviseleti munka, figyelmet érdemlő a Nyugdíjas Választmány, s egy idő óta az ifjúsági szervezet működése. Kiépültek és hatékonyabbá váltak a megyei szervezetek, amelyek fontos szerepet töltöttek be a SZEF területi kapcsolatrendszerének kiépítésében, az egyes országos és területi akciók sikerre vitelében, s ez így van ma is. A koordinátorok jellemzően társadalmi munkában látták el elismerést érdemlő küldetésüket, amelyért e helyen is szeretnék külön köszönetet mondani azoknak, akik a korábbi években voltak, s azoknak is, akik jelenlegi munkatársaink.
A 2007. évi elnökváltást követően a SZEF választott vezetőtestületei és tisztségviselői eltökélten, felelősen folytatták az érdekképviseleti harcot. Köszönet érte. Több ponton korszerűsítették a SZEF szervezeti és működési rendjét. Kiemlítést érdemel a hosszú ideje felszínen tartott vagyonkérdés, amivel kapcsolatban az Alapszabály nagyon helyesen kimondja: a SőrzőZEF vagyona egy és oszthatatlan. A racionális gazdálkodás következtében – amelyben jelentős szerepe volt az AESZ Kft-nek és a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságnak- a SZEF megsokszorozta vagyonát, rendelkezik a színvonalas működéshez szükséges pénzügyi feltételekkel.
Bizonyára ismerősen hangzik a latin eredetű idézet: Palma sub pondere crescit! (teher alatt nő a pálma.) A pálma tulajdonságai a SZEF történetére, fejlődési pályájára is igazak. Az a környezet, amely a konföderációt körülvette, azok kihívások, amelyekkel meg kellett küzdenie, erősebbé, ellenállóbbá tették.
Az, hogy a „SZEF pálma” növekedett és leveleivel védőernyőt biztosított a munkavállalókat ért viharokkal szemben, vagy legalább is csillapította azok erejét, elsősorban a konföderációt, tagszervezeteit, koordinációit és rétegszervezeteit támogató tagság, és a több ezer tisztségviselő és aktivista önzetlen munkájának köszönhető. Ha a 25 év eredményei szerényebbek is annál, amit szerettünk volna elérni, nincs okunk a kishitűségre, s ez a közelmúlt különösen nehéz éveire is igaz.Igyekeztünk becsülettel szolgálni az ügyet, amelyre szövetkeztünk. Biztos vagyok abban, hogy fellépéseink, akcióink hiányában a helyzet a jelenleginél is rosszabb lenne.
Elismerés a SZEF alapítóinak. Köszönet azoknak, akik a meggyújtott lángot őrizték és őrzik ma is, hogy az most, több mint két és félévtized után is világítson a munka világában. Köszönet annak a csapatnak, amelynek tagjai a SZEF Titkárság mindennapi munkájában vettek és vesznek részt. Köszönet az együttműködő partnereinknek.
Szolgálja a SZEF 25 éves története a fiatal nemzedék és a fáklyát továbbvivők ösztönzését és legyen segítségükre a konföderáció egységének és sikereinek továbbépítésében.
Köszönöm figyelmüket.
Elhangzott 2015. június 12-én a Magyar Nemzeti Galériában, a SZEF 25 éves Jubilumi Ünnepségén.
