SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA
A Magyar Szakszervezeti Szövetség kész a háromoldalú tárgyalások megkezdésére
Ma megkezdi munkáját a Parlament, amelynek keretében sor kerül a 2016-os költségvetés általános vitájára, valamint az adóváltoztatási javaslatok tárgyalására. A költségvetés jelentős mértékben befolyásolja a bérek mértékét, ezért kezdeményezte a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hogy még a költségvetés beterjesztése előtt kezdődjenek meg háromoldalú tárgyalások. Erre azért is szükség van, mert a Kormány által benyújtott költségvetés nem a bérnövekedést, a dolgozói szegénység felszámolását szolgálja.
Hatékony PR-ral a népszerűbb szakszervezetekért
http://szakszervezetek.hu/index.php/hirek/14870-hatekony-pr-ral-a-nepszerubb-szakszervezetekert
Negyedik állomásához érkezett a CEYTUN (Közép-Európai Fiatal Szakszervezeti Tagok Hálózata) projekt. Ezúttal Prága adott helyszínt a Friedrich Ebert Alapítvány (FES) finanszírozásában megvalósuló, PR (public relations) témakörrel foglalkozó konferenciának.
Nem lesz jelentős leépítés a Rail Cargo Hungariánál
http://www.napigazdasag.hu/cikk/44740/
Jó hír a magyar kis- és középvállalkozásoknak, hogy a kis tömegű vasúti áruszállítás egyetlen hazai országos szolgáltatója, a Rail Cargo Hungaria ötéves megállapodást kötött a vasutas-szakszervezetekkel. Az egyezség középtávon biztosítja a cég stabil működését és kiszámítható szolgáltatását.
Felfüggesztették a sztrájkot az értékszállítók
http://mno.hu/belfold/felfuggesztettek-a-sztrajkot-az-ertekszallitok-1287981
Felfüggesztette a sztrájkot az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete (ÉŐDSZ) a JNT Security Kft.-nél (JNT), a Magyar Posta értékszállító cégénél május 22-én éjféltől – közölte Kuti Zsolt, az ÉŐDSZ JNT alapszervezetének ügyvivője kedden az MTI érdeklődésére.
Létszámbővítéshez köti az uniós támogatások egy részét a kormány
Az élőmunka-igényes ágazatokban – mint például a mezőgazdaság és a turizmus – a foglalkoztatás bővítéshez köti a kormányzat az uniós támogatásokat, a technológiai korszerűsítést célzó gazdaságfejlesztési pályázatoknál viszont ez nem lesz elvárás – írja a Napi Gazdaság. 2020-ig a kormány mintegy 800 ezer fővel szeretné emelni a foglalkoztatottak számát, amely folyamatban jelentős szerepet szán az európai uniós pályázatoknak is.
Várandós és kisgyermekes munkavállalók foglalkoztatása
http://ado.hu/rovatok/munkaugyek/varandos-es-kisgyermekes-munkavallalok-foglalkoztatasa
A gyermek születése az élet egyik legcsodálatosabb eseménye, amely azonban a szülők és a családtagok mellett az őket foglalkoztató munkáltatókat is feladat elé állítja, hiszen az új körülményekhez a foglalkoztatás tekintetében is alkalmazkodni szükséges. Az ezen időszakban irányadó speciális előírások alapvetően a gyermek, illetve az anya egészségének védelmét, a gyermek egészséges testi, lelki fejlődést hivatottak szolgáltatni, melyektől való eltérést a jogszabály korlátozza, azok sok esetben a felek döntésétől függetlenül, kötelezően alkalmazandóak. A következőkben a legfontosabb előírásokat tekintjük át.
Célzottan bővítik a foglalkoztatást
http://www.hirado.hu/2015/05/27/celzottan-bovitik-a-foglalkoztatast/?source=hirkereso
Az élőmunka-igényes ágazatokban a foglalkoztatás bővítéséhez köti a kormányzat az uniós támogatásokat, a technológiai korszerűsítést célzó gazdaságfejlesztési pályázatoknál viszont nem lesz elvárás az új munkahelyek létrehozása – írja a szerdai Napi Gazdaság.
Metropol Lapszemle
http://www.metropol.hu/itthon/lapszemle/cikk/1323647
Nem vásárolunk kevesebbet a boltzár miatt. Hónapról hónapra élnek a magánnyugdíjpénztárak. Rugalmas megoldások a gyors tankönyvszállításért. Célzottan bővítik a foglalkoztatást.
A mezőgazdaságban és a turizmusban bővülhet a foglalkoztatás
http://www.napigazdasag.hu/cikk/44720/
Az élőmunka-igényes ágazatokban a foglalkoztatás bővítéshez köti a kormányzat az uniós támogatásokat, a technológiai korszerűsítést célzó gazdaságfejlesztési pályázatoknál viszont nem lesz elvárás az új munkahelyek létrehozása.
KÖZÉLET
Parlament: indul a költségvetés 30 órás vitája
http://www.vg.hu/kozelet/politika/parlament-indul-a-koltsegvetes-30-oras-vitaja-450752
Éjjel háromnegyed egyik tartott a tegnapi parlamenti ülés, majd reggel nyolctól újra folytatják a munkát a képviselők. Ma átnyomják a reklámadó módosítását, és elkezdik tárgyalni a 2016-os költségvetést is.
GAZDASÁG
Több stadion árát vették ki a jóléti ellátásokból
http://fn.hir24.hu/gazdasag/2015/05/27/tobb-stadion-arat-vettek-ki-a-joleti-ellatasokbol/
A Policy Agenda a 2016. évi költségvetés tervezetét összevetette az elmúlt 8 évi büdzsékkel, hogy kiderüljön, nőtt vagy csökkent az állami gondoskodás.
NGM: az egyik legfontosabb cél az újraiparosítás
http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/ngm-az-egyik-legfontosabb-cel-az-ujraiparositas-450717
A 2014-2020-as európai uniós ciklus fejlesztéspolitikájának egyaránt szolgálnia kell a foglalkoztatás és a versenyképesség javítását – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel azután, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Elzbieta Bienkowska uniós biztost.
NGM: a versenyképesség javítása Magyarország és az Európai Unió közös célja
A 2014-2020-as európai uniós ciklus fejlesztéspolitikájának egyaránt szolgálnia kell a foglalkoztatás és a versenyképesség javítását – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel azután, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Elzbieta Bienkowska uniós biztost.