FERPA ülés – 2015. május 12-13.

Beszámoló a FERPA Végrehajtó Bizottságának üléséről

Tájékoztató a Végrehajtó Bizottság üléséről

2015. május 12-13, Brüsszel

A ülés vezetője,  Dick de Graaf értesítette a VB résztvevőit a SZEF Nyugdíjas Választmánya előző elnökének, Mihalovits Ervin elhunytáról, a résztvevők egyperces néma felállással emlékezek meg róla.

Az 1. napirendi pontban Bruno Costantini főtitkár adott tájékoztatást az európai politikai és szakszervezeti eseményekről, főként az ETUC és a FERPA közelgő kongresszusairól. Ennek keretében röviden ismertette, készül a kongresszusra a politikai deklaráció tervezete, melyhez javaslatokat kért.

Elmondta, hogy 2015. április 15.-i határidőig megkérték a javaslatokat az elnök és a főtitkár személyére, mivel az Alapszabály szerint a jelenlegi vezetők nem vállalnak harmadik periódust. Míg az elnök személyére nem érkezett javaslat, 3 olasz szakszervezet a főtitkári posztra Carla Cantone asszonyt javasolta, melyet a VB hivatalosan elfogadott.

A főtitkár ismertette a FERPA budapesti kongresszusának ideiglenes programját, valamint a költségvetésének tervezetét.

A kongresszus jelszava „dinamikus szakszervezet, amely elkötelezett a méltóságteljes élet és idősülés jogának biztosításában.”

Az ETUC szövetségi titkára, Claudia Menne ismertette az ETUC utóbbi időszakban végzett tevékenységét, kiemelve az ETUC párizsi kongresszusának (2015.szeptember 29-október 2.) előkészületével  kapcsolatos tárgyalásokat. Menne köszönte a FERPA-nak a kongresszusi tervezetekhez a szociális Európa erősítésére tett javaslatait, melyet az ETUC 2015-2019 –es  programjába illesztettek.

A FERPA Nőbizottságának vezetője, Françoise Vagner tájékoztatást adott a bizottság üléséről. Érdekes követelése volt, hogy a nők megfelelő arányszámban képviseltessék magukat a VB tagságában, melyet javasoltak az Alapszabályban is feltüntetni.

A VB ülés második napján a résztvevők a FERPA politikai nyilatkozatához szóltak hozzá, valamint a budapesti kongresszus előkészületeit tárgyalták.

Az ülésen döntés született arról, hogy a tagszervezeteket felkérik, 2015. június 15-ig tegyenek javaslatokat az Alapszabály módosítására, melyet a Titkárság fog összesíteni és a kongresszus fogadja majd el.

A kongresszus előtt, 2015.szeptember 1-ére még összehívják az Irányító Bizottság ülését, amely áttekinti a kongresszus előkészületeit, helyzetét. A kongresszusi regisztrációra való felhívást a szükséges információkkal együtt rövidesen elkészítik. A kongresszusra jelöltek névsorát a tagszervezeteknek június 10-ig kell megküldeni a Titkárságnak.

Carla Cantone főtitkár jelölt ezután röviden ismertette a szakszervezeti munkáját, eddigi tapasztalatait és elmondta, hogy megválasztása esetén erősíteni fogja a FERPA stratégiai megnyilvánulásait, csatlakozásra hívja fel a még nem FERPA tagokat, erősíteni akarja az ETUC-al és a tagszervezetekkel való szervezett együttműködést.

A VB a következő határozatokat hozta:

1.            A Szerb Nyugdíjasok Szakszervezeti Szövetségének (CATUS) státuszát megfigyelőiről rendes tagszervezeti státuszra emelte,

2.            elfogadta a svájci UNIA szakszervezet megfigyelői státuszkérelmét.

Costantini főtitkár és Henri Lourdelle tanácsadó ismertette a FERPA európai nép kezdeményezésének (NCI) helyzetét, amely szorosan összefügg az EU jelenlegi jogi és politikai motivációival. Mindezek gondos mérlegelése után lehet csak ismételten benyújtani az új NCI szöveget.

A FERPA pénzügyi felügyelői bizottságának részéről Georges Malotaux tájékoztatást adott a FERPA pozitív pénzügyi helyzetéről és beterjesztette a 2014-2015-re vonatkozó költségvetést, melyet a VB elfogadott.

Budapest, 2015. május 20.

Dr. Mayer Lajos

VB tag, SZEF küldött

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az