SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA
Czibere nem csalódott
http://nepszava.hu/cikk/1057594
Nem osztozik a szociális ágazatban dolgozók csalódottságában Czibere Károly államtitkár. A Magyar Nemzetnek legalábbis úgy nyilatkozott, nem érzi kudarcnak, hogy a kormány több hetes tologatás után levette a napirendről a szakma béremelési terveit, és az ágazat életpálya-modelljéről sem születik egyhamar döntés.
A szociális területen dolgozó nőket is díjazza a Richter
http://bevezetem.eu/2015/05/19/a-szocialis-teruleten-dolgozo-noket-is-dijazza-a-richter/
Ötéves lett a Richter Aranyanyu Díj. A jubileumi év méltó megünneplése alkalmából az alapítók új kategória létrehozásával tisztelegnek azok előtt a nők előtt, akiknek a munkája nélkülözhetetlen a társadalom számára, mégis a háttérben, csekély anyagi és erkölcsi megbecsülés mellett teszik a dolgukat.
Éhbérért dolgoznak az egészségügyben: mutatjuk a számokat
Akad olyan egészségügyi dolgozó, aki 39 éves munkatapasztalattal nettó 87 ezer forintot keres havonta. Ápolók és nővérek tüntettek múlt héten a béremelésért, de egyelőre úgy tűnik, hiába. A jövő évi költségvetésből sokak szerint nem különítettek el akkora összeget az egészségügyre, ami megoldaná a problémát.
Rés a rendszeren: így trükköznek a közalkalmazottakkal
http://mno.hu/belfold/res-a-rendszeren-igy-trukkoznek-a-kozalkalmazottakkal-1286921
Egyre elterjedtebb, hogy állami, önkormányzati szervek a saját alkalmazottaikat sokkal olcsóbb közfoglalkoztatottakra cserélik – írja a keddi Népszabadság.
Garancia kell a közalkalmazotti állások megőrzésére
http://www.hrportal.hu/c/garancia-kell-a-kozalkalmazotti-allasok-megorzesere-20150519.html
Az LMP törvénymódosítással nyújtana garanciát arra, hogy közalkalmazottakat ne lehessen közfoglalkoztatottakkal pótolni.
Az államtitkár szerint nincs itt helye, aki élősködni akar a szociális rendszeren
Rövid ülést tartanak ma a parlamentben, ráadásul a szokásos hétfői nap helyett ezúttal kedden. Ma ismét órákon át lehetett kérdezni a kormány tagjait.
Béremelésről tárgyalnának a munkavállalók
http://www.profession.hu/cikk/20150519/beremelesrol-targyalnanak-a-munkavallalok/5433
A jövő évi bértárgyalások megkezdését kezdeményezi az egyik szakszervezet.
Béremelésre nincs utalás a javaslatban
http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/beremelesre-nincs-utalas-a-javaslatban-1287035
Az ideivel nagyjából megegyező összeget, 153 milliárd forintot kapnak az egyetemek és főiskolák a 2016-os költségvetési javaslat szerint. A parlament előtt fekszik a felsőoktatási törvény módosítása is, amely egyebek mellett azt rögzíti, hogy a diploma és a nyelvvizsga-bizonyítvány öt éven belül visszavonható, ha jogellenesen szerezték meg.
Bénító BKV-sztrájk lesz júniusban Budapesten
http://www.origo.hu/itthon/20150519-bkv-sztrajk-ketnapos-juniusban-kaosz-kozlekedes.html
A nyári fővárosi útfelújítások, illetve forgalomkorlátozások közepette jelentős nehézséget, sőt káoszt okozhat a júniusra meghirdetett kétnapos BKV-sztrájk. A közlekedési cég dolgozói magasabb bért követelnek. Ha addig nem egyeznek meg a cégvezetéssel, júniusban leállnak trolik, HÉV-ek, villamosok, buszok és metrók is.
PA: Elvesznek a befizetéseink
http://www.atv.hu/belfold/20150520-pa-elvesznek-a-befizeteseink/hirkereso
A munkavállalók munkaerő-piaci járulék címén jövőre 150 milliárd forintot fizetnek be a költségvetésnek. Elvileg ez a fedezete annak, hogy az állam – ha a dolgozónak segítségre van szüksége, akkor – támogatást tudjon nyújtani az újbóli elhelyezkedéséhez
Kapcsolódó cikk: http://fn.hir24.hu/penzugy/2015/05/20/elvesz-a-kemenyen-dolgozo-kisember-penze/
Közmunkás-kiszorítósdi
http://nepszava.hu/cikk/1057607-kozmunkas-kiszoritosdi
A teljes foglalkoztatottság elérésének orbáni víziójának megvalósulását vélik elérni a kormányzati körök, amikor évről évre többet, jövőre – a tervek szerint a GDP egy százalékát – költenek a költségvetésből erre a célra. Egyre általánosabbá válik, hogy a korábban közalkalmazottakat sorolnak át közfoglalkoztatottá. Az érintetteknek nemcsak a bére csökken akár 30-60 százalékkal, de elvesztik a korábbi biztonságukat is.
Munkáltató által fizetett biztosítások
http://ado.hu/rovatok/ado/munkaltato-altal-fizetett-biztositasok
A személyi jövedelemadóról szóló törvénynek a biztosításokra vonatkozó meglehetősen bonyolult szabályai között különösen olyan esetekben nehéz eligazodni, amikor például a munkáltató a munkavállaló javára köt biztosítási szerződést. Cikkünkben segítünk áttekinteni a szabályozást.
Egyszerűbb lett magyarként Amerikában dolgozni
http://privatbankar.hu/szemelyes_penzugyek/egyszerubb-lett-magyarkent-amerikaban-dolgozni-281381
A Magyarországot érintő nemzetközi egyezmények történetében fontos mérföldkő a társadalombiztosítási rendszerek összehangolásáról szóló amerikai-magyar kétoldalú egyezmény – mutat rá a MAZARS legfrissebb összefoglalója. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint a régóta várt megállapodásnak köszönhetően egyszerűsödnek a másik országban való munkavállalás körülményei, fellélegezhetnek a két országban szolgálati időt szerzők, illetve az új szabályozás az önálló vállalkozási tevékenységet végzők számára is pozitív változásokat hoz.
„A magyarokat nevezték ki ellenségnek”
http://nol.hu/belfold/magyar-melo-osztrak-ferto-1535127
Az Osztrák Szabadságpárt magyar munkásokkal (bevándorlókkal) plakátoltatja ki egész Burgenlandot: a hirdetésekben a szélsőjobboldali párt a gazdasági bevándorlók (például a plakátragasztók) elleni lépéseket szorgalmaz.
Ezek a munkák várják a diákokat 2015-ben
http://www.hrportal.hu/c/ezek-a-munkak-varjak-a-diakokat-2015-ben-20150520.html
Termelő- illetve gyártóüzemek egyszerű betanítást igénylő pozíciók, adatrögzítő, archiváló vagy éppen szezonális munkák várják a dolgozni akaró diákokat. A diákok órabére egyébként nagyjából 560-600 forint, a szakképzettek (vagy például kiváló nyelvtudással rendelkezők) pedig már 1000 forintot is kaphatnak – írja a Pénzcentrum.hu.
7 dolog, amivel elűzi a jelentkezőket egy munkaadó
http://www.profession.hu/cikk/20150520/-dolog-amivel-eluzi-a-jelentkezoket-egy-munkaado/5432
Több oka is lehet, ha a cég által meghirdetett pozíciókra alig érkezik jelentkezés.
Álláskeresés során a legtöbb esetben a jelöltek szeretnének minél több információt szerezni arról a cégről, amelyhez beadják a jelentkezésüket. J. T. O’Donnell szakértői cikkében arról ír, hogy melyek azok a hibák, amelyek miatt egy vállalattól elfordulnak az álláskeresők. Ad néhány tippet is, hogyan lehetne javítani ezen
KÖZÉLET
Czomba: Sok magyar fiatal szeretne hazajönni
http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/czomba-sok-magyar-fiatal-szeretne-hazajonni-450371
Sok fiatal szeretne hazajönni külföldről – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 hírcsatorna ma reggeli műsorában.
Kapcsolódó cikkek: http://magyarhirlap.hu/cikk/25396/Sok_fiatal_szeretne_hazajonni
http://hvg.hu/gazdasag/20150520_Sokan_szeretnenek_hazajonni_a_kormany_uj?s=hk
A kormányfő szerint a strasbourgi vita segíti a bevándorlás rendezését – a nap hírei
http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-727797
A kormányfő szerint a strasbourgi vita hozzájárult a bevándorlás kérdésének megnyugtató rendezéséhez. Orbán Viktor az európai parlamenti vita utáni sajtótájékoztatón azt mondta: az Európai Bizottság új javaslata a menekültügyi szabályozásról csak fokozná az unióba irányuló bevándorlást, és olyan politikai hiba, amely végzetes lehet a kontinens számára.
Kapcsolódó cikkek: http://nepszava.hu/cikk/1057723-orban-elrendezte-europat
http://magyarhirlap.hu/cikk/25370/Vita_a_halalbuntetesrol_es_a_bevandorlasrol_Strasbourgban
Újra pályáztat a Magyar Művészeti Akadémia
http://mno.hu/grund/ujra-palyaztat-az-mma-1286978
Költségvetési intézmények, civil szervezetek és magánszemélyek igényelhetnek háromszázezer és hatmillió forint közötti összeget művészeti programokra, rendezvényekre, kutatásokra, kiadványokra. Magánszemélyek csak utófinanszírozásra pályázhatnak. A nyertes pályázók augusztus végétől juthatnak hozzá a támogatáshoz – tájékoztatta az MNO-t Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára.
Duplán fizet a többség
http://nepszava.hu/cikk/1057699-duplan-fizet-a-tobbseg
Menekülnének az emberek az állami egészségügyből, ha tehetnék. Mindössze 29 százalékuk maradna járulékfizető a mostani társadalombiztosítási rendszerben, a többiek más megoldást keresnének ellátásaik fedezésére – derül ki a Szinapszis Piackutató legfrissebb felméréséből.
GAZDASÁG
Feldarabolhatók lesznek a közbeszerzések
A törvény tiltja ugyan az egybefüggő közbeszerzések részekre bontását, de ha az épületek elhelyezkedése alapján a kért munkák önállóan is megvalósíthatóak, továbbá később sem áll fenn az épületek közötti – műszaki – egymásra utaltság, úgy az ajánlatkérő épületenként veheti figyelembe az építési tevékenységek becsült értékét – döntött a Közbeszerzések Tanácsának honlapján megjelent tájékoztatás szerint a testület elnöke.
Beindult az elszegényedés ördögi köre
http://mno.hu/gazdasag/beindult-az-elszegenyedes-ordogi-kore-1286937
Noha a munkanélküliek tömege örül annak, hogy ha csak félállásban is, de foglalkoztatják, ezek a megoldások egyre növekvő bizonytalanságot és vagyoni egyenlőtlenséget okoznak. Beindult az elszegényedés ördögi köre?
Egyszerűbb lesz a Puskás stadion, a 100 milliárd nem lett volna elég
http://hvg.hu/gazdasag/20150520_Egyszerusitik_az_uj_Puskas_stadion_tervei?s=hk
A tervek túlságosan kockázatosak voltak, ezért egyszerűsítik, ésszerűsítik az új Puskás Ferenc stadion terveit – közölte a Népszabadság.
EGYÉB
Adóbevallás: ezekre ügyeljen utolsó napon
http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/adobevallas-ezekre-ugyeljen-utolso-napon/
Itt az idő, ma, azaz május 20-a éjfélig lehet feladni a személyi jövedelemadó bevallásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Összegyűjtöttük, mire kell ügyelnie azoknak, akik (megint) az utolsó pillanatra hagyták a bevallás elkészítését!
Jöhet az e-kártya, a törvényjavaslatot már benyújtották
A belügyminiszter nyújtotta be az e-kártya bevezetéséről szóló törvényjavaslatot.
Hamis árukból pénzelik a terrorizmust
http://www.origo.hu/gazdasag/20150519-hamisitas-hamis-termek-terrorizmus.html
Évente több tízmilliárd euró kárt okoz az Európai Unióban a hamisítás és 2010 óta több százezer munkahely megszűnését okozta, azonban tavaly már a hamis termékek minden eddiginél nagyobb mennyiségben készültek az EU határain belül. A nemzetközi bűnbandák szorosan együttműködnek a hamis termékek gyártása, disztribúciója és értékesítése során, illetve több terrorszervezet is hamis áruk forgalmazásából finanszírozza működését.
Boggie bejutott az Eurovíziós dalfesztivál döntőjébe +VIDEÓ
http://magyarhirlap.hu/cikk/25390/Boggie_bejutott_az_Eurovizios_dalfesztival_dontojebe_VIDEO
Bejutott Csemer Boglárka Boggie Wars For Nothing című dalával a 60. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este Bécsben. A döntő teljes mezőnye csütörtök este áll össze, amikor a második elődöntőt is megtartják.