SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA
Hankook vs. munkavállalók: Járőrök a szakszervezet nyomában
http://atlatszo.hu/2015/05/09/hankook-vs-munkavallalok-jarorok-a-szakszervezet-nyomaban/
A bíróság szerint a tények alátámasztják, hogy a Hankook Tire Magyarország Kft. megpróbálja ellehetetleníteni a szakszervezet működését. A tárgyalásokon elhangzott, hogy a gumigyártó járőrszolgálata követte és megfigyelte a vegyipari szakszervezet képviselőit, ezért a gyári tagság szóba sem állt velük. A kormány stratégiai partnere mindent sorban tagadott.
A mamutok kilőhetőek – megpuccsolták Gaskót
http://www.hirhatar.hu/index_cikk.php?hh=a-mamutok-kilohetoek-megpuccsoltak-gaskot
Gaskó István papírforma szerint az egyetlen jelölt volt a szakszervezet vezetésére, de csak akkor szavazhattak volna róla, ha felkerül a szavazólapra. Erre azonban nem került sor, a küldöttek többsége ugyanis nem szavazta meg, hogy felkerüljön. A lap úgy tudja, Gaskót mindössze a küldöttek egynegyede támogatta csak, ez pedig kevés a döntéshozatalhoz.
Az egészségügy felülvizsgálata
http://www.168ora.hu/itthon/sinko-eszter-egeszsegugy-reform-apolok-korhazak-135542.html
Az egészségügyi közgazdász állítja: rohad az egész rendszer, de az összeomlás nem lesz az eddiginél látványosabb. Nem zárnak be kórházat holnap. Ugyanakkor annyira alulfinanszírozott a magyar egészségügy, hogy kizárólag azonnali többletforrás segíthet rajta.
Ez nem béremelés – Kiss László
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=187311
Nem béremelésről, hanem a múltbeli intézkedések rendezéséről van szó – mondta a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a Klubrádióban Balog Zoltán tegnapi bejelentése kapcsán. Az Emmi miniszter azt mondta, a jövő évi költségvetés tervezetében 15,8 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyben dolgozók béremelésére.
Közalkalmazottak ezreinek van veszélyben az állása
http://fullank.com/index.php/belpol/1905-kozalkalmazottak-ezreinek-van-veszelyben-az-allasa
Néhány hónapon belül nagyjából 2500 munkahelyet számolhatnak fel az önkormányzatok abból az 1,2 milliárd forintból, amelyet most hirdetett meg a belügyminisztérium a létszámleépítések költségeinek ellentételezésére. Bár hivatalosan nem történhetne meg, de néhány állás azért válik feleslegessé, mert a munkát közfoglalkoztatottakkal végeztetik el. Úgy tűnik azonban, hogy a közmunkások kerete is szűkül.
Az osztrák tulajdonú Hödlmayr nem tiszteli a szakszervezeti jogokat
http://www.labourstartcampaigns.net/show_campaign.cgi?c=2707
Az osztrák alapítású multinacionális szállító vállalat, a Hödlmayr Intarnational AG magyarországi leányvállalatánál sorra lehetetleníti el a társaságnál működő szakszervezet tisztségviselőit és félemlíti meg a munkavállalókat, akik csatlakozni akarnak a szakszervezethez. A magyarországi Hödlmayr-nél 2013-ban alakult meg a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete (MCDSz) helyi alapszervezete 50-60%-os szervezettséggel.
Az oktatást-nevelést segítők idén 50 ezer forintos cafeteriát kapnak
Idén 50 ezer forint értékű béren kívüli jutatást kaphatnak a nem pedagógus végzettségű nevelést-oktatást közvetlenül segítő munkatársak, de csak azok, akik a Klikhez tartoznak. A közalkalmazottak sem idén, sem jövőre nem számíthatnak béremelésre.
Beperelnék az államot a kéményseprők
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/beperelnek_az_allamot_a_kemenyseprok.597559.html
Perközösséget alkot és az Alkotmánybírósághoz, majd a brüsszeli bírósághoz fordul a hazai kéményseprő-vállalkozások zöme, ha a parlament a jelenlegi formájában fogadja el az új, úgynevezett kéményseprési törvényt – írta a Magyar Nemzet.
Bíróság elé citál minket Brüsszel: mi lesz az Erzsébet-utalvánnyal?
Kedden tárgyalják azt az ügyet, amelyet az Európai Bizottság indított Magyarország ellen az Erzsébet-utalványok és a SZÉP kártya miatt.
Órákat utazik a munkavégzés helyszínére? Ez számít munkaidőnek
http://adozona.hu/munkajog/Orakat_utazik_a_munkavegzes_helyszinere_Csa_OCBE5W.aspx#rss
Mikor számít bele az utazási idő a munkaidőbe? – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária, munkajogász szakértőnk válaszolt.
Álláskeresési támogatások
http://www.munkajog.hu/rovatok/munkaber/allaskeresesi-tamogatasok
A munkanélküliséggel összefüggő problémák kezelésének alapvetően két fő irányát szokták megkülönböztetni, az egyik a foglalkoztatás (a munkába állás) elősegítése (aktív foglalkoztatáspolitika), a másik pedig a munkanélküli személy egzisztenciájának a védelme (passzív eszköz).
Értékszállítók sztrájkja – Új ajánlatot tett a posta cége az ÉŐDSZ-nek
Új ajánlatot tett a posta értékszállító cége, a JNT Security Kft. (JNT) az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (ÉŐDSZ) – közölte a JNT és Magyar Posta Zrt. szombaton az MTI-vel.
Méltányosság és kereskedelem
http://www.piacesprofit.hu/klimablog/meltanyossag-es-kereskedelem/
Mindenki egyetért azzal, hogy a munkáért megélhetését biztosító fizetség járjon. Hogy a gyermekmunka megengedhetetlen szörnyűség, és a Föld jövője érdekében is ideje lenne tenni valamit. A fair trade mozgalom viszont nem csak kritizál, hanem a megoldási javaslatot is kidolgozta.
Minden második nyugdíjas dolgozik az EU-ban
http://www.szakszervezetek.hu/index.php/hirek/14602-minden-masodik-nyugdijas-dolgozik-az-eu-ban
Az Európai Unión belül Magyarországon dolgoznak legkevesebben az 50 évesnél idősebbek közül. Annak ellenére, hogy nálunk ez indokoltabb lenne a nyugdíj mértékét és az életszínvonalat tekintve – derül ki az Európai Unió munkaerőpiacot vizsgáló kutatásából. A motivációk is eltérőek: Magyarországtól nyugatra inkább azért dolgozik az idősebb generáció, mert továbbra is aktív szeretne maradni, míg itthon inkább a létfenntartáshoz szükséges anyagiak megszerzése az ok.
Nők 40: ami beszámít a nyugdíjba, és ami nem
http://adozona.hu/tb_jarulekok_nyugdij/Nok_40__ezek_az_idoszakok_szamitanak_be_a_k_3N6GIE.aspx#rss
Keresőtevékenység, munkanélküli ellátás, gyermeknevelés, betegápolás: mi, hogyan számít be a nők kedvezményes nyugdíjazásához szükséges jogosultsági időbe?
Egyenjogúság, esélyegyenlőség?
http://nepszava.hu/cikk/1056788-egyenjogusag-eselyegyenloseg/
A magyar férfiak 30-40 év munka és nyugdíjjárulék fizetés után, ha nem bírnak tovább dolgozni akkor nyugdíjazás helyett mehetnek a hajléktalan szállóra vagy a temetőbe. A bűnelkövetők munka helyett kárt okoztak és okoznak a társadalomnak és mégis a sokszorosát költik rájuk az adófizetők pénzéből, mint az öregedő munkavállalókra.
Ülőmunkát végez? Ez azonnal nézze meg!
http://hvg.hu/instant_tudomany/20150507_Ulo_munkat_vegez_Ez_azonnal_nezze_meg
Az ülőmunka nem csak a mozgásszervekre, de a belső szervekre is veszélyt jelenthet. Fájdalmas gerincbetegségek, agyvérzés, szívinfarktus, illetve vesebetegségek kialakulásánál is rizikónövelő lehet a folyammatos ülés. De van megoldás.
EGYÉB
A gépre sem engedték fel Bécsben a magyar cigány kutatót
http://hvg.hu/itthon/20150511_Cigany_ezert_nem_repulhetett_Becsbol_egy?s=hk
Azt gondolta, hogy egy vízummentes országba utazáshoz útlevélre, érvényes repülőjegyre és elegendő pénzre van csak szüksége? Ha kicsit barnább a bőre, akkor kellemetlen meglepetés érheti. Ijesztő történetről számolunk be, amely során egy Kanadába készülő kutatót nem engedtek felszállni a repülőgépére, megalázták és üvöltöztek vele a reptéren.
128 éve működik mentőszolgálat Magyarországon
http://www.hirado.hu/2015/05/10/128-eve-mukodik-mentoszolgalat-magyarorszagon/?source=hirkereso
Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület 128 éve, ezen a napon jött létre Kresz Géza orvos kezdeményezésére. A mentés 1948-ban vált állami feladattá, ekkor alakult meg az Országos Mentőszolgálat is.
Németország: vége a vasutassztrájknak
http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/nemetorszag_vege_a_vasutassztrajknak.597550.html
Véget ért vasárnap a Deustche Bahn (DB) német vasúttársaság történetének eddigi leghosszabb sztrájkja, de a közlekedés rendje várhatóan csak hétfőn áll helyre.
Így rohasztja szét a Facebook szép lassan a demokráciát
http://444.hu/2015/05/10/igy-rohasztja-szet-a-facebook-szep-lassan-a-demokraciat/
Óriási felháborodást váltott ki szakmai körökben egy friss tanulmány, amit a Facebook kutatói tettek közzé a héten az egyik legfontosabb amerikai tudományos folyóiratban, a Science-ben. A cég házi tudósai a cikkben azt vizsgálják, milyen módon szembesülnek a felhasználók a különböző politikai-ideológiai töltetű hírekkel a Facebookon, és arra a következtetésre jutnak, hogy a facebookozók egyéni döntései inkább korlátozzák a hozzáférést az saját nézeteikkel nem egyező hírekhez és véleményekhez, mint a Facebook saját, titkos algoritmusa. Ami szintén eldugja a szerinte nem megfelelő híreket.
A gazdagok mindent maguknak köszönhetnek?
http://hvg.hu/gazdasag/20150508_A_gazdagsag_hamis_mitoszai
Az Egyesült Államokban komoly múltja van a “hogyan legyünk gazdagok” témájú könyveknek és motivációs előadásoknak. Ezek a tanítások azt hirdetik, elég, ha megváltoztatjuk gondolkodásunkat és mi is gazdagok leszünk. A szakértők jó része szerint viszont ezek csak mítoszok, nincs semmi tudományos alapjuk. Arról nem is beszélve, hogy sokszor stigmatizálják a szegényeket: kimondva-kimondatlanul azt állítják, a szegények tehetnek arról, hogy nem gazdagok.
Nagylelkű munkaadó a francia Riviérára küldte pihenni a dolgozókat
Párizsban 140 hotelt, Cannes-ban és Monacóban 4700 szobát foglalt az alkalmazottaknak, akiknek privát tárlatvezetést tartottak a Louvre-ban és még a Moulin Rouge-ba is befizették őket. A csapat cserébe megdöntötte a leghosszabb, emberek alkotta mondat világrekordját. Kirakták magukból, a Tien álma szép a Côte D’Azur-ön.