Cikkajánló – 2015. április 16.

SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

Együtt majálisoznak a szakszervezetek a civilekkel

http://www.168ora.hu/itthon/egyutt-majalisoznak-szakszervezetek-civilekkel-135180.html

A rendezvény szervezője a mintegy 200 ezer tagot képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség.

A tömeges demonstráción egyebek között „Stadionok helyett európai béreket!” követelnek a szónokok, akik a városligeti Napozóréten lépnek színpadra.

Nincs fedezet a cafeteria kifizetésére

http://www.weborvos.hu/regionalis_hirek/nincs_fedezet_a_cafeteria_kifizetesere/222598/

Az egri kórháznak 1,2 milliárd forint szállítói tartozása van, így nem tudnak fizetni, hiába nyert pert a szakszervezet.

Eltitkolt balesetek

http://nepszava.hu/cikk/1054247-eltitkolt-balesetek?print=1

Megdöbbentő mértékben nőtt tavaly a munkahelyi balesetek, közöttük a halálos kimenetelűek száma. Nem véletlen, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium vonakodott kiadni a számokat, hiszen ebből kiderül, hogy megtorpant a tíz éve csökkenő folyamat – véli a vegyipari szakszervezet elnöke, aki az év elején közérdekű adatként kikérte, de csak hosszas várakoztatás után kapta meg a számokat. Az elnök szerint a kedvezőtlen változás miatt egyértelmű a miniszterelnök és a kormány felelőssége.

Ötletel a Fidesz: jöhet az újabb fizetési kötelezettség?

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/otletel_a_fidesz_johet_az_ujabb_fizetesi_kotelezettseg.596432.html

Minimális munkaerő-kölcsönzési díj bevezetését kezdeményezi Kósa Lajos.

A Fidesz ügyvezető alelnöke ezt szerdán közölte az M1 műsorában. A politikus szerint ezzel – a munkaerő-kölcsönzőkre, főleg az iskola- és diákszövetkezetre vonatkozó tervvel – meg lehetne akadályozni a kibújást a minimálbér-fizetési kötelezettség alól.

Munkaügyi perek, adóviták az új igazságügyi központban

http://www.napigazdasag.hu/cikk/41006/

Csütörtökön hivatalosan is birtokba vehetik az ügyfelek és a jogászok a budapesti igazságszolgáltatás nemrégiben kialakított székházát a második kerületi Tölgyfa utcában. Az épület a Margit híd budai hídfőjének közelében található, öt percnyire a 4-es és a 6-os villamos megállójától. Az új székházban kap elhelyezést a helyhiánnyal küszködő Fővárosi Törvényszék három alapvetően fontos részlege: a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, a szabálysértéseket intéző ügyszak, valamint a bírósági végrehajtók csoportja.

Sztrájkkal jeleznék a kormánynak, most már lépni kell

http://mno.hu/ahirtvhirei/sztrajkkal-jeleznek-a-kormanynak-most-mar-lepni-kell-1281905

Akár sztrájkot is támogatna az egészségügyben a Magyar Rezidens Szövetség a béremelésért, erről a szervezet elnöke beszélt Magyarország élőben című műsorunkban.

A diákmunka-szövetkezeteket is bevetné a munkanélküliség ellen a kormány

http://www.napigazdasag.hu/cikk/40933/

Gyakornoki rendszer kialakításáról tárgyal a kormány az iskolaszövetkezetekkel, a kezdeményezés 25 éves korig átmeneti foglalkoztatást biztosítana a pályakezdő munkanélkülieknek.

Rendkívüli felmondás próbavásárlás miatt

http://www.munkajog.hu/rovatok/szakertoi-blog/rendkivuli-felmondas-probavasarlas-miatt

Egy pénztáros a munkáltató által végzett próbavásárlás során nem minden árut pakoltatott ki a szalagra, nem ellenőrizte az árukat, ezáltal nem ismerte fel több áru elrejtését. A munkáltató emiatt rendkívüli felmondással élt, amit a Kúria szigorú ítéletében jogszerűnek értékelt.

Munkaidőkeret és elszámolási időszak

http://www.munkajog.hu/rovatok/munkaido/munkaidokeret-es-elszamolasi-idoszak

Kétrészes cikksorozatunkban a munkáltatónak a munka törtvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) által, a rugalmasabb munkaidő-szervezés érdekében biztosított lehetőségeit vizsgáljuk. E témához kapcsolódóan a sorozat első részében áttekintjük az egyenlőtlen munkaidő-beosztás lényegét, jelentőségét, valamint az egyenlőtlen munkaidő-beosztásra lehetőséget biztosító, legelterjedtebb munkajogi intézményt, a munkaidőkeretet, ehhez kapcsolódóan a munkaviszony munkaidőkeret lejárta előtti megszűnésekor történő elszámolás kérdéskörét.

Százmilliók végkielégítésre az MTVA-nál

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/szazmilliok_vegkielegitesre_az_mtva-nal.596469.html

Összesen akár 200-400 millió forint végkielégítést is kifizethet az MTVA az elbocsátott dolgozóinak. A több mint 160 fős leépítést azonban hamarosan újabb követi – írta a Világgazdaság.

Nem kaptak fizetést, felmondott az összes idősgondozó

http://hvg.hu/itthon/20150416_Nem_kaptak_fizetest_felmondott_az_osszes?s=hk

Hétfőtől nem vállalják az időskorúak gondozását annak a martfűi humán szolgáltató központnak a munkatársai, akik január óta nem kapták meg a fizetésüket. – írja a Szoljon.hu

Lekezelő stílusban keresnek munkatársakat a cégek

http://hvg.hu/vallalat_vezeto/20150415_a_cegek_sokszor_magas_lovon_ulnek?s=hk

Annyi munkával és felelősséggel járt volna az állás, mint egy középvezetői pozíció, mégis egy gyorséttermi lánc kezdőfizetését kínálták érte – ez már-már tipikus panasz az álláshirdetésekre jelentkezők részéről. De másban is úgy érzik, emberszámba sem nagyon veszik őket, pedig a leendő munkahely az állásinterjún mutatja meg magát annak, akitől később azt reméli, profitot termel neki. A kölcsönösség a munka világában is alapelv, ha a munkáltató nagyon jó embert akar egy pozícióra, akkor magát és a cégét is el kell tudni adnia a kiválasztottnak.

Fontos határidő jár le szerdán

http://fn.hir24.hu/penzugy/2015/04/15/fontos-hatarido-jar-le-szerdan/

Most dőlhet el, hogy adómentes volt-e a lakáscafeteria. A munkáltatóknak április 15-ig kell megkapniuk a dolgozókról a szükséges dokumentumokat. 

GAZDASÁG

Úgy szerződött a kormány 110 milliárdra, hogy nem volt meg a pénz

http://index.hu/belfold/2015/04/15/ugy_szerzodott_a_kormany_110_miliardra_hogy_nem_volt_meg_a_penz/

Szövegszerűen belefoglalta a kormányzat az M4-es autópálya építésének szerződéseibe, hogy a munkák pénzügyi fedezetét uniós forrásból biztosítják. A szerződések alapján a Strabag, a Közgép és a Colas–Swietelsky-konzorcium másfél éven át dolgozott a 40 kilométeres szakaszon, amikor két hete leállították a munkálatokat. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. levele szerint azért függesztették fel a beruházást, mert nincs uniós jóváhagyás a projekten. Időközben kiderült, soha nem is volt, a kormány mégis megvárta, hogy a cégek megcsinálják a projekt harmadát.

EGYÉB

Kismamák, figyelem! Változhatnak a gyermekgondozási díjak

http://www.penzcentrum.hu/otthon/kismamak_figyelem_valtozhatnak_a_gyermekgondozasi_dijak.1044395.html

Már július elsejétől életbe léphetnek azok a kedvező jogszabály-módosítások, amelyek tovább javíthatják a kisgyermekes családok helyzetét és ösztönzőleg hatnak a gyermekvállalásra – írja a Magyar Nemzet.

Méltányolja a nyugdíjak reálértékének emelkedését az Idősek Tanácsa

http://www.hirado.hu/2015/04/15/meltanyolja-a-nyugdijak-realertekenek-emelkedeset-az-idosek-tanacsa/?source=hirkereso

A tanács a jövőben a kiemelt feladatokkal kapcsolatos állásfoglalások kialakítására munkacsoportokat alakít.

Most a Wallenbergen a sor

http://nepszava.hu/cikk/1054366-most-a-wallenbergen-a-sor/

Iskolamegszüntetési hullám söpör végig Budapesten: a XV. kerületi Neptun iskola után most a Raoul Wallenberg Szakközépiskolát is bezáratná a kormány, tantestületét és diákjait pedig más intézményekben szórná szét. Az egyeztetésekből most is mindenkit kihagytak, az érintettekkel a döntést közölték.

Vasárnapi zárva tartás – jöhet a tescósított étlap

http://fn.hir24.hu/gazdasag/2015/04/15/vasarnapi-zarva-tartas-johet-a-tescositott-etlap/?utm_source=newsletter&utm_medium=email&utm_content=napi&utm_campaign=fn_2015-04-15

Zöldség, gyümölcs, italáru és az alapvető élelmiszerek is felbukkanhatnak a szezonális éttermek, vízparti büfék, üdülőkörzetekben lévő vendéglátóhelyek kínálatában – írja a Magyar Nemzet.

Kétszer annyi hajléktalan él vidéken, mint Budapesten

http://www.origo.hu/itthon/20150415-ketszer-annyi-hajlektalan-el-videken-mint-budapesten.html

A Február Harmadika Munkacsoport felmérése szerint kétszer annyi hajléktalan ember él vidéki városokban, mint Budapesten. Öt év alatt legalább ötvenezer ember volt kénytelen hosszabb-rövidebb ideig közterületen éjszakázni vagy hajléktalanszállást igénybe venni – olvasható a Menhely Alapítvány honlapján.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Szeptemberi EGSZB vélemények

Sürgős intézkedéseket kell elfogadni az uniós polgárokat és fogyasztókat fenyegető energiaszegénység megelőzése és kezelése érdekében. Az EGSZB szeptemberi Plenáris ülése által elfogadott állásfoglalás és érdekesebb vélemények Az energiaszegénység kezelése és

SZEF Nyugdíjas Tagozatának továbbképzése

Tájékoztató   2022. november 23-án a SZEF Nyugdíjas Szervezete továbbképző konferenciát tartott a Benczúr Hotelben. A rendezvényen neves közgazdász egyetemi tanárok és szociológus tartott előadást a megjelent nyugdíjas szakszervezeti tagoknak.

Júliusi EGSZB vélemények

Az európai társadalmakat már eddig is súlyosan érintette a világjárvány, az ukrán válság pedig egy újabb hatalmas sokkhatás, amelyet leginkább társadalmaink legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő tagjai éreznek meg. Az elkövetkező uniós