Cikkajánló – 2015. március 31.

SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

Szinte semmi sem biztos a korkedvezmény ügyében

http://www.napigazdasag.hu/cikk/39888/

Április közepéig szeretnék kidolgozni a kormány számára a sztrájktörvénnyel, a munka törvénykönyvével, illetve a korkedvezményes nyugdíj helyébe lépő rendszerrel kapcsolatos kompromisszumos módosító és törvényjavaslataikat a szakszervezetek és a munkáltatói érdekképviseletek.

A munkaügyi bíróság dolga, hogy munkavállaló egyenlőtlen helyzetén javítson

http://www.hrportal.hu/hr/a-munkaugyi-birosag-dolga-hogy-munkavallalo-egyenlotlen-helyzeten-javitsom-20150330.html

A közigazgatási és a munkaügyi perek annyiban közösek, hogy a hatalom és az egyén közötti erőkülönbségek kiegyenlítésére szolgálnak, hiszen egyik ügytípusban a közhatalom, a hatóságok döntéseit támadhatja meg az állampolgár, a másikban pedig a munkaadó döntéseit a munkavállaló – mondta Kalas Tibor, a Kúria közigazgatási és munkaügyi kollégiumának vezetője.

A felsőoktatás csak a kiváltságosoknak lesz elérhető a kormány terve szerint

http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/2015/3/30/A_felsooktatas_csak_a_kivaltsagosoknak_lesz_DAWZM5

2010-hez képest több mint 20 százalékkal csökkent a felsőoktatásba bekerülő hallgatók száma, miközben a demográfiai folyamatok csupán 3-4 százalékos visszaesést indokolnának. Hova tűntek a hallgatók?

Eredménytelenül végződött a PDSZ-tárgyalás

http://mno.hu/ahirtvhirei/eredmenytelenul-vegzodott-a-pdsz-targyalas-1279538

Eredménytelenül végződtek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) tárgyalásai a szaktárcával.

A szakképzés átalakításának értelmetlensége

http://www.szakszervezetek.hu/index.php/hirek/14040-a-szakkepzes-atalakitasanak-ertelmetlensege

Miért? Miért? Miért? – ez a kérdés visszhangzik folyamatosan a fejünkben, amikor a szakképzés átalakításának értelmét próbáljuk felfedezni. Semmilyen elérhető adat vagy statisztika nem igazolja ugyanis azt a lépéssorozatot, amit Orbán Viktor kormánya művel 2010 óta. Holott kétségtelen, hogy akkor, amikor a miniszterelnök az előző ciklusban megalakította második kormányát, a szakképzési rendszert számos probléma terhelte.

Évi több tízmilliót spórolhatnak a cégek a rehabilitációs átvilágítással

http://www.technokrata.hu/biz/2015/03/30/evi-tobb-tizmilliot-sporolhatnak-a-cegek-a-rehabilitacios-atvilagitassal/

A munkavállalók demográfiai összetételétől függően egy rehabilitációs átvilágítás során a dolgozók 1,5-6 százalékáról szokott kiderülni, hogy tartós betegséggel élő személyként ő maga SZJA-kedvezményre, míg az őt alkalmazó társaság esetleg a rehabilitációs hozzájárulás megtartására jogosult – derül ki a Trenkwalder szakértői által elvégzett vizsgálatokból.

Hogyan mondjak fel a gyes alatt?

http://www.hrportal.hu/c/hogyan-mondjak-fel-a-gyes-alatt-20150330.html

2012. december 4-el szülési szabadságra mentem. Előtte időarányosan kivettem a szabadságaimat. Most gyesen vagyok itthon. Nem szeretnék a régi munkahelyemre visszamenni, mert közben találtam helyben egy jobb állást. Fel szeretnék mondani, de nem vagyok tisztában a gyes alatti felmondás feltételeivel. Igazából az érdekelne, hogy munkaadóm tarthat-e igényt felmondási időre, ha a helyemre már eljövetelem előtt vettek fel valakit? Vissza kell-e mennem ledolgozni a felmondási időt? A szabadságaimat ki kell-e fizetnie egy összegben, vagy “letöltöm” a napokat? Az új munkahelyemen május közepén kezdenék. Mikor célszerű felmondanom?

Drága a munkaerő, kevés a bér – hol a legjobb dolgozni.

http://privatbankar.hu/karrier/draga-a-munkaero-keves-a-ber-hol-a-legjobb-dolgozni-279565

Magyarországon átlagosan 7,3 eurót kell fizetni egy órányi munkáért, ebből a nem bérjellegű költség 23,2 százalék. Dániában jobb a helyzet: ott fizetnek a legtöbbet, és az összegnek csak 13,1 százaléka nem bérköltség.

KÖZÉLET

Olyan, hogy nőpolitika, nem létezik

http://nepszava.hu/cikk/1052692-olyan-hogy-nopolitika-nem-letezik

Kormányzati nőpolitika egyáltalán nem is létezik, a kabinet szókészletéből a nők és férfiak egyenlősége pedig hiányzik – állítják a szakértők. Noha a kabinet szerint európai példa alapján igenis elő kívánja segíteni a nemek közötti esélyegyenlőséget és ezen belül is szem előtt tartja a nők férfiakkal egyenrangú foglalkoztatását, valójában már az alaptörvényben is csupán a népesedéspolitika egy eszközeként, potenciális anyaként jelennek meg a nők.

GAZDASÁG

Vasárnapi boltzár: az NGM elárulja a tutit a pékről és a túró rudiról

http://hvg.hu/gazdasag/20150330_illetekes_elvtars_valaszol_a_pek_arulhat

A vasárnapi zárva tartás szabályait a kereskedők sok esetben még mindig képtelenek értelmezni – és ez valószínűleg nem az ő hibájuk. A hvg.hu-hoz az elmúlt napokban sok egyedi, cifrábbnál cifrább eset futott be, amelyeknél első látásra szinte eldönthetetlen, mit tegyen a boltos vagy a szolgáltató. Megkértük a szaktárcát, hogy értelmezze ezeket. Sokatmondó, hogy nekik is három napba telt, a boltokat ellenőrző fogyasztóvédő hatóság pedig nem vállalkozott a válaszadásra.

Nem megy a NAV-nak az online szerencsejáték blokkolása

http://www.vg.hu/vallalatok/szolgaltatas/nem-megy-a-nav-nak-az-online-szerencsejatek-blokkolasa-447200

Bár hónapok óta ipari mennyiségben gyártja a határozatokat a NAV az illegális online szerencsejátékok ellen, a weboldalak többsége könnyedén elérhető.

Milliárdokat küldtek haza külföldről a magyarok

http://www.profession.hu/cikk/20150330/milliardokat-kuldtek-haza-kulfoldrol-a-magyarok/5276

A hazautalások értéke évről évre növekszik. Tavaly már meghaladta a 126 milliárdot.

EGYÉB

Az ételallergia betegség? Sokan nem használják ki az adókedvezményt

http://privatbankar.hu/ado/az-etelallergia-betegseg-sokan-nem-hasznaljak-ki-az-adokedvezmenyt-279555

A munkavállalók demográfiai összetételétől függően egy rehabilitációs átvilágítás során a dolgozók 1,5-6 százalékáról szokott kiderülni, hogy tartós betegséggel élő személyként ő maga SZJA-kedvezményre, míg az őt alkalmazó társaság esetleg a rehabilitációs hozzájárulás megtartására jogosult – derül ki a Trenkwalder szakértői által elvégzett vizsgálatokból. A kedvezmény olyan betegségek után is járhat, mint a cukorbetegség vagy a gluténérzékenység.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?