Cikkajánló – 2015. március 9.

Tárgyalásra kész szakszervezetek

http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/targyalasra-kesz-szakszervezetek-1276290

Érdemi tárgyalást folytatnának a szakszervezetek Orbán Viktornak a keményen dolgozó emberek felemelésére tett ígéretéről. Az érdekvédők hangsúlyozzák: a béremelés mellett a munkavállalóknak legalább annyira fontos a jogszerű és biztonságos foglalkoztatás, márpedig e tekintetben lesújtók az adatok. Szerintük ha munkaalapú társadalomról beszélünk, nem mindegy, hogy ezt az érintettek teljes jogfosztottságban, jogaikat be nem tartva vagy korrekt körülmények között élik meg. Az érdekvédők felgyorsítanák a munka törvénykönyve, a sztrájktörvény módosításáról, s a korkedvezményről szóló tárgyalásokat is.

Elsőtől hatodikig házi feladatot sem kapnak majd a gyerekek?

http://mno.hu/belfold/elsotol-hatodikig-hazi-feladatot-sem-kapnak-majd-a-gyerekek-1274342

Kilenc évre nőhet a jelenlegi nyolcról az általános iskola képzési ideje. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete elnöke az MNO-nak elmondta: ahhoz, hogy az átalakítás eredményes legyen, felül kell vizsgálni a jelenlegi kerettanterveket, csökkenteni szükséges a tananyagmennyiséget, és a pedagógusoknak nagyobb elismertséget és tanítási szabadságot kell teremteni.

A BKV garantálja a biztonságot a 3-as metrón

http://inforadio.hu/hirek/gazdasag/hir-708687

A BKV visszautasítja az érdekvédelmi csoportoknak a 3-as metróvonal állapotával, a kollégákkal, valamint az utasok biztonságával kapcsolatban megfogalmazott állításait. A szakszervezetek szerint azonban a karbantartók leterheltsége veszélyes helyzeteket okozhat.

Ők sem dolgozhatnak vasárnap a boltokban, de vajon miért?

http://adozona.hu/munkajog/Elettars_dolgozhate_vasarnap_a_boltokban_QHERKT#utm_source=adozona.hu&utm_medium=email&utm_campaign=ado_weekly

Végezhet-e kereskedelmi tevékenységet az élettárs vasárnap március 15-e után? Hány forintos órabért, illetve milyen pótlékot kell fizetni az új törvény alkalmazásával a vasárnapi munkavégzésre? – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász szakértőnk válaszolt.

Globális Szolidarítás

http://www.szakszervezet.net/hu/noi-tagozat-hirei/365-globalis-szolidaritas

Jimena Lopez (https://www.facebook.com/labourstart.org), szakszervezet vezetőt elbocsátották légi utaskísérő állásából, miután sikeresen szervezte meg a munkahelyén dolgozókat.

Négyéves negatív rekord – Durva munkahelyek Magyarországon

http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/negy_eves_negativ_rekord_durva_munkahelyek_magyarorszagon.594461.html

Mind a munkabalesetek, mind a halálos munkabalesetek száma nőtt tavaly 2013-hoz képest. Budapesten a legrosszabb a helyzet, míg a legtöbb munkabaleset a kisvállalatoknál történik.

60 ezer forinttal is többet kereshet egy férfi mint egy nő

http://www.penzcentrum.hu/karrier/60_ezer_forinttal_is_tobbet_kereshet_egy_ferfi_mint_egy_no.1043933.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator

Akár 60 ezer forinttal is kevesebbet vihet haza egy női munkavállaló havonta. És bár egy friss felmérésből kiderül: a nők egyre inkább úgy érzik, egyre jobbak az előmeneteli lehetőségeik, még mindig elkeserítő a bérszakadék a férfi és női munkavállalók között.

Nők a főnöki székben: hogy áll Magyarország a brüsszeli előírással?

http://privatbankar.hu/karrier/nok-a-fonoki-szekben-hogy-all-magyarorszag-a-brusszeli-eloirassal-278701

Hazánkban a cégvezetők 32 százaléka nő, sőt cégtulajdonosok terén még nagyobb az arányuk – derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzéséből. Felmérések azt mutatják, hogy átlagosan 25 százalékos a tőkemegtérülési mutató azoknál a cégeknél, ahol a vezetőségben vegyesen találhatók nők és férfiak. Ezzel szemben mindössze 9 százalék ez az arány ott, ahol valamennyi vezető férfi.

Így gondolkodnak a fiatal nők a munkáról

http://www.napigazdasag.hu/cikk/37786/

Az 1980 és 1995 között szültetett, azaz Y-generációba tartozó nők már teljesen más szemlélettel lépnek a munkaerőpiacra mint anyáik vagy nagyanyáik tették. A március 8-i Nemzetközi nőnap alkalmából a PwC 8756 női képviselőjével készített interjút a világ 75 országában, hogy megismerje a munka világáról és saját karrierjükről alkotott véleményüket.

Mitől lesz tökéletes az álláshirdetés?

http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/mitol-lesz-tokeletes-az-allashirdetes/?utm_source=18765-TB+heti+-+Piac+%C3%A9s+marketing&utm_campaign=155473-Piac+%C3%A9s+marketing&utm_medium=12055-email&utm_content=10.h%C3%A9t+-+Piac+%C3%A9s+marketing

Ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő munkatársat az adott pozícióra, megfelelő helyen és módon kell keresni. Nem titok, hogy ennek legegyszerűbb módja az interneten történő álláshirdetés, hiszen az interneten gyorsan sok embert érhetünk el. Ahhoz, hogy sikeres legyen a keresésünk, nem árt néhány dologra odafigyelni.

Ebéd, cigi, mosdóhasználat munka közben. Tilalom és jog

http://adozona.hu/munkajog/Igy_ebedelhet_cigizhet_hasznalhatja_a_mosdo_JD1GO7#utm_source=adozona.hu&utm_medium=email&utm_campaign=ado_weekly

Étkezés, dohányzás, rövid pihenés: erre szolgál a munkaközi szünet. Nem része a munkaidőnek, így erre a törvény szerint díjazás nem jár.

Szociális szövetkezetben végzett munka adózása, járulékterhei

http://adozona.hu/altalanos/Szocialis_szovetkezetben_vegzett_munka_adoz_8ONIVV.aspx#rss

A szociális szövetkezetben végzett munka díjazásának adó- és járulékvonzatáról kért útmutatást olvasónk. dr. Radics Zsuzsanna társadalombiztosítási szakértőnk válaszolt.

9 mondat, amit egy munkahelyi vezetőnek tilos kiejtenie a száján

https://jobline.hu/karrierplusz/allaskeresok/20150305_9_mondat_amit_egy_munkahelyi_vezetonek_ti

Alighanem minden munkavállalónak csinos gyűjteménye van azokból a megnyilvánulásokból, amelyek révén a főnöke a legrosszabb oldalát mutatta.

Kiderült, miért nem használhatnak bizonyos szavakat az EMMI dolgozói

http://vs.hu/kozelet/osszes/kiderult-miert-nem-hasznalhatnak-bizonyos-szavakat-az-emmi-dolgozoi-0307?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss&utm_campaign=main#!s35

Még februárban a VS.hu birtokába került egy Emberi Erőforrások Minisztériumából (EMMI) származó belső e-mail arról, hogy a tárca egy sor, a hétköznapokban gyakran használt szó és kifejezés használatától tanácsolja el az EMMI dolgozóit. Ezek helyett pedig másikat javasol.

 

Adóegyszerűsítést és több közmunkást ígért Orbán

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/adoegyszerusitest-es-tobb-kozmunkast-igert-orban-445614

Hiába a jó makrogazdasági adatok, a Buda-Cash ügye miatt rossz a hangulat – értékelte a gazdaság helyzetét Orbán Viktor.

Orbán: a nulla a jó jövedelemadó-kulcs

http://fn.hir24.hu/penzugy/2015/03/06/orban-a-nulla-a-jo-jovedelemado-kulcs/?utm_source=newsletter&utm_medium=email&utm_content=napi&utm_campaign=fn_2015-03-06

Orbán Viktor miniszterelnök a nullát nevezte a jövedelemadó ideális kulcsának a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara pénteki rendezvényén.

Mi is az a defláció, és létezik-e a gyakorlatban?

http://privatbankar.hu/makro/mi-is-az-a-deflacio-es-letezik-e-a-gyakorlatban-278703

Mostanában az alacsony kamatok és a lassú gazdasági növekedés időszakában sokszor szó esik a túl kicsi inflációról, sőt ennek negatív változatáról, a deflációról is. Nehéz elhinni, hogy ilyen létezik, hisz nem nagyon találkozunk vele, és fogyasztóként azt is nehéz megérteni miért baj, ha árcsökkenés van.

Fejenként 13 millió érkezik!

http://www.szabadfold.hu/gazdanet/fejenkent_13_millio_erkezik

Összesen 12,7 milliárd forint támogatást fizet ki az idén a cukorrépa-termelőknek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Csaknem ezer gazdálkodó kaphat támogatást június 30-ig.

Visszafizettetnék a pénzt az orvosokkal

http://nol.hu/gazdasag/beremeles-harom-lepesben-1520539

Több lépcsőben fizetnék ki az orvosok béremelését, de a kormány elé nem kerül olyan variáció, amely enyhítene a jogosultság tervezett és az érintettek által eddig el nem fogadott feltételein: a 175 ezer forintos pluszért szinte bizonyosan vállalni kell a röghöz kötést és a hálapénz elfogadásának tilalmát, bár ez utóbbi lényegében kivitelezhetetlen.

Változás, a családi pótlék is érintett

http://www.origo.hu/gazdasag/20150306-25-ev-utan-valtozik-a-csaladi-potlek.html

Április 1-től a fővárosi és a megyei kormányhivatalok intézik a családi pótlékkal, családtámogatásokkal kapcsolatos kérelmeket, amiket ugyanakkor a járási hivataloknál, kormányablakoknál is be lehet nyújtani és továbbítják azokat elbírálásra a kormányhivatal felé. Korábban a Magyar Államkincstárba kellett bemennie annak, akinek gyermeke született és családi pótlékot igényelt. 

Nincsenek biztonságban a betegek

http://www.vg.hu/vallalatok/egeszsegugy/nincsenek-biztonsagban-a-betegek-445526

Már elméletileg sem garantálható a betegbiztonság Magyarországon, a gyakorlatban csak azért működik még az ellátórendszer, mert az orvosok és a nővérek is erejükön felül teljesítenek – állapította meg a Magyar Rezidens Szövetség.

300 ládában 3419 aktát adtak át a kormányhivatalnak

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/300_ladaban_3419_aktat_adtak_at_a_kormanyhivatalnak/2420403/

Szeged – Átszállítottak pénteken a munkaügyi központba és a járási hivatalba 200 folyóméternyi iratot a várostól. Átkerült a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, illetve az egészségkárosodási és gyermek-felügyeleti ellátás. 322 ellátott kap kevesebb pénzt a törvényváltozás miatt.

Találmányok, amiket a nőknek köszönhetünk

http://www.hir24.hu/tech-tud/2015/03/08/talalmanyok-amiket-a-noknek-koszonhetunk/

Ablaktörlő, kevlár mellény, monopoly – gondolta volna, hogy nők találták ki?

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?