SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA
Vita a jövő évi minimálbérről
http://sikeresceg.hu/?/a/cikk/id/vita_a_jovo_evi_minimalberrol_081214
Kétséges a megegyezés a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány képviselői között folyó, jövő évi béreket, köztük a minimálbért érintő tárgyalásokon; abban azonban egyetértettek a felek, hogy jó lenne megállapodást elérni – mondta el a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke.
A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének közleménye
http://os.mti.hu/hirek/102547/a_kozszolgalati_szakszervezetek_szovetsegenek_kozlemenye
Örömmel hallgatjuk, olvassuk a közmédia folyamatos pozitív híreit, melyek szerint az elmúlt év átlagos bérnövekedése az 5 %-ot is meghaladta. A közszolgálati dolgozók ezek után joggal kérdezik, hogy ők miért maradnak ki – egyesek már 10 éve – a béremelésekből. Állami és önkormányzati dolgozók egyre nagyobb hányada csúszik a megélhetési küszöb alá, pedig hosszú ideje napi 9-10 órát dolgoznak.
Tízezren kerülhetnek utcára Orbánék miatt
http://nol.hu/belfold/ezrek-veszithetik-el-allasukat-1503131
Tízezer megváltozott munkaképességű ember kerülhet utcára, mert a költségvetés tervezete szerint ötmilliárd forinttal kevesebbet szánnak jövőre a foglalkoztatásuk támogatására – tudtuk meg Király Andrástól, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 elnökétől. Az érdekvédő hangsúlyozta: a tárgyalásos megoldások híve, de figyelemfelhívó levelükre nem kaptak választ sem a kormányfőtől, sem a szakminiszterétől.
Jövőre több pénz jut a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására
A jövő évben emelkedik a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására fordított támogatások összege – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága hétfőn az MTI megkeresésére. Mivel uniós forrásról van szó, a konkrét összegek majd csak az operatív program jóváhagyása után derülnek ki.
Kapcsolódó cikkek: http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=106928
Országos sztrájk jöhet – Nemes Gábor
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=182152
Nagyszabású, akár országosan is érezhető sztrájkra és demonstrációra készül a Közúti Közlekedési Szakszervezet, hogy így helyezzenek nyomást a kormányra a korkedvezményes nyugdíjért folytatott tárgyalások során – minderről Nemes Gábor, a szervezet elnöke beszélt a Klubrádió Esti Gyors című műsorában.
Útlezárással tiltakoznak a cafetéria adója ellen
http://www.profession.hu/cikk/20141208/utlezarassal-tiltakoznak-a-cafeteria-adoja-ellen/4895
A LIGA szakszervezeti szövetség országszerte félpályás útlezárásokat szervez december 15-én, hogy így tiltakozzon a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései ellen – jelentette be Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke. Kifejtette: szeretnének megoldást találni a hamarosan lejáró korkedvezményes nyugdíjra, de szavai szerint módosítani kellene a munka törvénykönyve munkavállalókat hátrányosan érintő részeit, valamint a sztrájktörvényt is – írja az MTI.
Vasárnap újból tüntetnek a magánnyugdíjért
http://www.hir24.hu/belfold/2014/12/08/vasarnap-ujbol-tuntetnek-a-magannyugdijert/
A jövő évi költségvetés elfogadása előtti napon, vasárnap 16 órakor tüntet a 60 ezren a MAGÁNnyugdíjunkért Facebook-csoport. A demonstrációhoz civil- és szakszervezetek és Facebook-közösségek csatlakoztak.
GAZDASÁG
Még soha nem volt ekkora a különbség a szegények és a gazdagok között
Soha nem voltak olyan nagyok az anyagi különbségek a szegények és a gazdagok között, mint az utóbbi 30 évben, és ez a tendencia a gazdasági növekedés ellen hat – állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden kiadott egyik jelentésében.
Előterébe kerülhet a Szép kártya és a hiteltörlesztés
http://www.napigazdasag.hu/cikk/30599/
A cafeteriával kapcsolatos jövő évi előírások változásai nyomán megugorhat jövőre a Szép kártya használata, illetve a béren kívüli juttatásként adható vissza nem térítendő lakáscélú támogatás igénybevétele.
Elolvadt a hatalmas külkermérleg többletünk (2.)
A hagyományosan magas (idén történelmi csúcsot jelentő) szeptemberi külkereskedelmi mérleg többlet után idén októberben sokkal kisebb többlet alakult ki – közölte az előzetes adatot a KSH. Ez a számok nyelvén azt jelentette, hogy a kilencedik havi 953-ról 374 millió euróra esett a szuficitünk, nagyrészt az importunk meglódulása miatt. Éves összevetésben az exportunk újra mínuszban jár.
Nyugdíjpénz: semmiképpen nem bíznák az államra
http://fn.hir24.hu/penzugy/2014/12/09/nyugdijpenz-nem-biznak-az-allamra/
A még megmaradt magánpénztári tagok vették az adást, és mind nagyobb számban kezdtek el tagdíjat fizetni az állami „megmentés” hírére. A pénztárak szerint is a szabályozás átalakítására van szükség a fenntarthatósághoz, csak másképp, mint ahogy a kormány képzeli.
Kissé gyengült a forint árfolyama
http://figyelo.hu/cikkek/412959-devizapiac—kisse-gyengult-a-forint-arfolyama
Kissé gyengült a forint árfolyama kedd reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
EGYÉB
Tízezreknek zárolhatják a számláját
http://www.vg.hu/vallalatok/tizezreknek-zarolhatjak-a-szamlajat-440309
Több tízezer vállalkozásnak, alapítványnak kell nyilatkoznia januárig a tényleges tulajdonosairól, különben zárolják a számláját. A pénzmosás-ellenes törvény tavaly nyári módosítása szerint januártól nincs pardon: akinek másfél év nem volt elég a nyilatkozatra, nem jut a pénzéhez. Sokan rohanhatnak a bankba az utolsó pillanatban.
Jókora drágulás jön: ebből is érdemes lehet bespájzolni
Idén katasztrofális volt az olajbogyószüret Olaszországban és Dél-Európa nagy részén, így az olívaolaj nem csak kevés, hanem drága is lesz – írta vasárnap a francia AFP hírügynökség.