Cikkajánló – 2014. december 5.

SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

A szakszervezetekkel is harcol a kormány

http://www.stop.hu/belfold/a-szakszervezetekkel-is-harcol-a-kormany/1282630/

A jövő évi minimálbérről szóló tárgyalások megkezdődtek a kormány, a szakszervezetek és a munkáltatók között. A költségvetés és az adótörvények ismeretében a kormány már lényegében eldöntötte a kérdést, és ez alapján nem várható jelentős emelés jövőre.

Tele van a puttonyunk

http://www.szakszervezet.net/hu/fohirek/329-tele-van-a-puttonyunk

 “Teli van a Puttony”, “Bizalomvesztés” címmel tart demonstrációt december hatodikán a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete. A tüntetők Mikulás-szakállban jöhetnek, ha nem akarják, hogy azonosítsák őket – mondta Boros Péterné főtitkár. A közszférába hat éve nem volt béremelés, kétszázezer ember havi 75.770 forintot keres, ez nem más, mint dolgozói szegénység az állam szolgálatában. Most öt százalékos emelést, minimum tízezer forintos fizetésemelést, valami az életpálya bevezetését akarják elérni.

Lázár Jánosnak estek a beosztottjai

http://www.origo.hu/itthon/20141204-lazar-janosnak-estek-a-beosztottjai.html#

Nyílt levélben kéri Lázár Jánost a törvények betartására a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége. Felhívják a Miniszterelnökséget vezető miniszter figyelmét, hogy a közszférában dolgozókat csak úgy lehet túldolgoztatni, ha időkeretet is megszabnak erre. A heti munkaidő így sem haladhatja meg a 48 órát. A szakszervezet szerint a Miniszterelnökségen törvénytelenül rendelték el a 10 órás munkaidőt.

MKKSZ: a demonstráció alapján dönthet a kormány a követelésekről

http://hvg.hu/itthon/20141204_MKKSZ_a_demonstracio_alapjan_donthet_a_ko?s=hk

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint a kormány állítólag attól teszi függővé a bérfejlesztást, hogy mennyien mennek el a szombati demonstrációjukra.

A nemzetközi szervezet a korkedvezményes nyugdíj megtartására szólítja fel a kormányt

http://www.vdsz.hu/hirek/6/hetmillio_ember_neveben_irt_orbannak_az_industriall/997/

December 2-án kelt levelében Ulrich Eckelmann, az IndustriAll főtitkára támogatásáról biztosította a magyar szakszervezetek törekvéseit a korkedvezményes nyugdíj megtartására.

Nyugdíjsztrájk miatt bénulhat meg Magyarország

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nyugdijsztrajk_miatt_benulhat_meg_magyarorszag.590510.html

Sztrájk, országos útlezárási vagy forgalomlassító akció megszervezésének előkészületeiről döntött csütörtökön a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége (KSZOSZ) és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) közlekedési tagozata a korkedvezményes nyugdíj megtartása érdekében – közölték a szervezetek az MTI-vel.

2 dolog a munkahelyen, amiért plusz pénz járna, és nem is tudsz róla

http://www.femina.hu/terasz/tulora_helyettesites_elszamolasa

Lehet, hogy eddig szívességből tettél meg olyasmit, amiért valójában pénz járt volna.

Újranyitják a pécsi szénbányát

http://nepszava.hu/cikk/1041577-ujranyitjak-a-pecsi-szenbanyat/

Újraindította a széntermelést a Dalkia Energia Zrt. (Dalkia) tulajdonában lévő Pannon Hőerőmű Zrt. a Pécstől északkeletre található vasasi bányában csütörtökön.

Nem a vasárnapi kereskedelmi tilalomra

http://www.hrportal.hu/c/nem-a-vasarnapi-kereskedelmi-tilalomra-20141204.html

Egyeztetett tegnap a nemzetgazdasági tárca a legfontosabb szakmai szervezetekkel a vasárnapi kereskedelmi tilalomról. A résztvevők többsége a munkahelyeket és a kereskedelmi forgalmat féltve nem támogatja a korlátozást – olvasható a Világgazdaságban.

Vasárnapi munkavégzés: mikor jár pótlék?

http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/vasarnapi-munkavegzes-mikor-jar-potlek/

Az adventi időszakban különösen sokakat érint a vasárnapi munkavégzés problémája. Ebben az időszakban annyira általános, hogy még a Fidesz vasárnapi munkát tiltó törvénymódosítása is megengedné. De kit és milyen feltételekkel lehet behívni vasárnapi munkára?

Miért szűnik meg a munkanélküli segély?

http://valasz.hu/uzlet/miert-szunik-meg-a-munkanelkuli-segely-reszletek-107269

A 2013-as sokkoló adatok után idén áprilisban trendforduló látszik a hazai szegénységi kockázatok alakulásában. Először emelik a rendszeres szociális segély összegét, és a kormány azt tervezi, csak a méltányossági segélyezés marad az önkormányzatoknál. Eközben folytatódik a juttatások átirányítása a középosztálytól a legszegényebbekhez. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Díjazzák az anyukákat visszafogadó munkahelyeket

http://hvg.hu/enesacegem/20141204_Dijazzak_az_anyukakat_visszafogado_munkah?s=hk

Társadalmi felelősségvállalásra ösztönöznék a munkaadókat a „Visszafogadó Munkahely” díjjal, amire azok a cégek pályázhatnak, akik a GYES, GYED, GYET után visszafogadták korábbi munkatársukat.

Év végi hajrá – Melyek a legstresszesebb munkakörök?

http://www.patikamagazin.hu/cikk/index/19323/ev-vegi-hajra-melyek-a-legstresszesebb-munkakorok-1resz.html

Az egészségügyben, az oktatásban, az ügyfélszolgálatokon és a kereskedelemben dolgozókat éri a legnagyobb stressz.

GAZDASÁG

Eladták a Budapest Bankot

http://nepszava.hu/cikk/1041599-eladtak-a-budapest-bankot

Ami hetek óta bizonyosnak látszott – és a tegnapi Magyar Közlönyben már meg is jelent a döntés – a Budapest Bankot (BB) megvásárolja a magyar állam. Varga Mihály az MKB-t követő újabb visszaállamosítást azzal indokolta, hogy ezáltal az MKB és a BB szinergiáit jobban ki tudják majd használni. A nemzetgazdasági miniszter a rendkívüli szóvivői tájékoztatón arról is beszélt, hogy a végleges ár az átvilágítás után dől el. A változásról az ügyfeleket már értesítették is.

Felszámolják a Széchenyi Szövetkezetet – Így kártalanítják a betéteseket

http://www.portfolio.hu/finanszirozas/bankok/felszamoljak_a_szechenyi_hitelszovetkezetet_igy_kartalanitjak_a_beteteseket.207449.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

December 5-től megkezdi és 20 munkanapon belül befejezi az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a Széchenyi István Hitelszövetkezet betéteseinek kártalanítását. A hitelszövetkezet ügyfelei egyenként maximum 100 ezer eurónak megfelelő, maximálisan 30 688 000 forintot kaphatnak, függetlenül attól, hogy magánszemélyről vagy vállalkozásról van szó – közölte az OBA csütörtökön.

EGYÉB

Háziorvoshiány: ha a nyugdíjasok befejezik, bedőlhet a rendszer

http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/haziorvoshiany-ha-a-nyugdijasok-befejezik-bedolhet-a-rendszer-584416

Százharmincezer forint havi pluszfinanszírozásra számíthatnak rendelőik fenntartására januártól – esteleg júliustól fél évre visszamenőleg – a háziorvosok, az állam ezzel szeretné vonzóbbá tenni a szakmát a fiatal szakorovosok körében, ugyanis a pálya végzetesen elöregedett: több mint 3700-an betöltötték 55. életévüket, közel 2400-an a hatvanon is túl járnak, míg 1200-nál is többen már 65 évesnél idősebben, azaz nyugdíjaskorúként dolgoznak. Somogyban is hasonló a helyzet: az érintettek nagyjából hetven százaléka betöltötte 55. évét – a szakemberek szerint belátható időn belül komoly gondot okozhat az ellátásban a háziorvoshiány.

Németországban kiterjesztik az ápolási szabadság intézményét

http://profitline.hu/hircentrum/hir/323706/Nemetorszagban-kiterjesztik-az-apolasi-szabadsag-intezmenyet

Németországban kiterjesztik az ápolási szabadság intézményét, a törvényhozás alsóháza (Bundestag) csütörtöki döntése szerint a munkavállalók jelentős része akár két évig csökkentett munkaidőben dolgozhat, hogy több idő maradjon súlyos beteg közeli hozzátartozó ápolására.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az