Cikkajánló – 2014. december 3.

SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

„Úgy lehet megvalósítani, ha nincs veszélyben az emberek munkahelye”

http://www.atv.hu/videok/video-20141202-sali

Sáling József mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke szerint a vasárnapi zárva tartásról szóló javaslat nem a pihenőnapról szól, hanem arról, hogy meg akarják büntetni a multikat.

Sáling: Tartunk a bérpótlék elvesztésétől

http://mno.hu/hirtv_gazdasagi_hirei/saling-tartunk-a-berpotlek-elvesztesetol-1261404

Már a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete sem támogatja a vasárnapi zárva tartásról szóló kormányzati terveket, pedig korábban még kiálltak a javaslat mellett.

A szakszervezeteknél is lesznek megmozdulások a közeljövőben

http://www.atv.hu/videok/video-20141202-szek

ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint ebben a megmozdulásban minél több ágazati szakszervezeteknek részt kellene vennie.

Kevesebb munkához tényleg kevesebb munkás kell

http://index.hu/gazdasag/allas/2014/12/03/vasarnapi_zarvatartas/

Amikor a KDNP sokadjára újra elővette a boltok kötelező vasárnapi zárvatartását, először még mindenki azt hihette, hogy ez egy rövid életű vicc csupán, hiszen az indoklásban képesek voltak leírni olyat, hogy ha majd a szabályozás miatt nem tudnak bevásárolni a családok vasárnap, akkor majd többet lehetnek együtt. Ráadásul csak a 400 négyzetméternél nagyobb boltokat zárattak volna be, a jellemzően kisebb alapterületű boltláncok, mint a CBA, a Reál vagy a Coop megzavarhatták volna a családok békéjét. 

Tele a közszolgák puttonya: virgáccsal tüntetnek

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/tele_a_kozszolgak_puttonya_virgaccsal_tuntetnek/2408875/?utm_source=hirkereso&utm_medium=feed&utm_campaign=hirkereso

Csongrád megye – Tüntetést szervez a közszolgálati dolgozók szakszervezete, Szegedről is indul busz. Tele a puttonyuk, újra és újra bérrendezést és törvényes munkakörülményeket kérnek.

Újabb szakszervezetis repült a Tüke Busztól – mire készülnek?

http://www.pecsistop.hu/regio/ujabb-szakszervezetis-repult-a-tuke-busztol–mire-keszulnek/1282085/

Párhuzamosan azzal, hogy kiderült: feldarabolhatják a pécsi buszos céget, ma a második szakszervezeti tagot is kirúgták a társaságtól, a Tüke Busz felügyelőbizottsága így munkavállalói küldött nélkül maradt. Érdekes egybeesés.

A kormány egyeztessen a szakszervezetekkel a minimálbérről

http://www.szakszervezetek.hu/index.php/hirek/12344-a-kormany-egyeztessen-a-szakszervezetekkel-a-minimalberrol

Az LMP azt követeli, hogy a kormány egyeztessen a szakszervezetekkel a jövő évi minimálbér összegéről – mondta az ellenzéki párt társelnöke, miután kedden tárgyalt a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével.

Szövődik az új kormányellenes összefogás

http://nol.hu/belfold/szovodik-az-uj-kormanyellenes-osszefogas-1502123

A szakszervezetekkel keresi a kapcsolatot Vajda Zoltán, a 60 ezren a magánnyugdíjukért Facebook-csoport egyik szervezője. Úgy tűnik, egymásra találnak, és a költségvetés ellen már közösen tüntetnek majd.

Tipikus munkáltatói hibák felmondáskor

http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/tipikus-munkaltatoi-hibak-felmondaskor/

Határozott idejű munkaviszonyt nem lehet rendes felmondással megszüntetni, próbaidő után csak indoklással lehet felmondani a dolgozónak, próbaidő alatt viszont nem célszerű indokolni a munkaviszony megszüntetését. Mire érdemes még ügyelni?

Elbocsátó üzenetek. Ezekre kell ügyelni a felmondásnál

http://adozona.hu/munkajog/Elbocsato_uzenetek_Ezekre_kell_ugyelni_a_mu_1B4774#utm_source=adozona.hu&utm_medium=email&utm_campaign=ado_weekly

Mikor minősül írásbelinek egy jognyilatkozat? Sms, e-mail útján közölt felmondás esetén mire kell ügyelni? Hogyan kell közölni a felmondást, azonnali hatályú felmondást? Mi a teendő, ha a másik fél megtagadja az átvételt? Mi történik, ha a próbaidő alatt keresőképtelen dolgozó nem veszi át a munkáltató által postán küldött azonnali hatályú felmondást?

Dolgoztatná a nyugdíjasokat a Fidesz

http://propeller.hu/itthon/3028350-dolgoztatna-nyugdijasokat-fidesz?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=partner&utm_campaign=Dolgoztatn%C3%A1+a+nyugd%C3%ADjasokat+a+Fidesz

A Fidesz szerint akár adójogi szabályokat is módosítani kell, hogy ösztönözzék a nyugdíjasok munkavállalását a hiányszakmákban – mondta Tuzson Bence kedden Budapesten az Országgyűlésben napirend előtt.

Magyarországi kijelentkezés-elintézendő ügyeink

http://hataratkelo.blog.hu/2014/12/02/magyarorszagi_kijelentkezes_elintezendo_ugyeink

Amikor az ember úgy dönt, külföldön folytatja az életét, hirtelen rengeteg teendő szakad rá, ügyintézések garmadája. A mai posztban megpróbáltam összeszedni, melyek a legfontosabb elintéznivalók mielőtt elindulunk – ha esetleg valami kimaradt volna, nyugodtan egészítsétek ki. Ez egyébként a sorozat ötödik része Németország, az Egyesült Királyság, Ausztria és Ausztrália után.

Tömeges elbocsátás jöhet a dohányiparban

http://fn.hir24.hu/gazdasag/2014/12/02/tomeges-elbocsatas-johet-a-dohanyiparban/

A szakszervezet kéri a honatyákat, hogy ne szavazzák meg az állami trafikellátó bevezetését, mert amiatt több mint ezer munkahely szűnhet meg. Mi lesz a megélhetéssel, a családokkal? – kérdik.

Gondolatok a rendes és a rendkívüli munkaidőről

http://munkajog.hu/rovatok/munkaido/gondolatok-a-rendes-es-a-rendkivuli-munkaidorol#

A rendkívüli munkaidőhöz fogalmilag hozzátartozik, hogy a munkavégzés szükségességét nem lehet előre látni. A munkáltató nem oszthatja be hosszú távra előre a rendkívüli munkaidőt is. 

Nem nyerő érv a lebetonozás

http://nol.hu/kulfold/nem-nyero-erv-a-lebetonozas-1501969

Egyelőre nem a külföldi, köztük a magyar munkavállalók helyzete forog kockán az idei bevándorlásellenes referendumkezdeményezések nyomán, hanem Svájc és az EU kapcsolata – állították lapunknak svájci szakemberek. A most vasárnapi népszavazás annyira röhejesre sikeredett, hogy még a bevándorlásellenes populisták is a további korlátozás ellen voltak.

GAZDASÁG

Ellen-Hír TV épülhet közpénzen

http://www.hir24.hu/belfold/2014/12/03/ellen-hir-tv-epulhet-kozpenzen/

Szakadhat a jobboldali média. A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó csatorna megpróbálja magához kötni munkatársait, nehogy elcsábítsák őket.

Elszámoltatják az ügyfeleket

http://nepszava.hu/cikk/1041226-elszamoltatjak-az-ugyfeleket

Mostantól havonta szigorúan csak két alkalommal lehet ingyenesen készpénzt felvenni a bankoknál: voltak, akik eddig több banknál nyitott számlájukkal is éltek a lehetőséggel, ám ennek vége, ráadásul az ingyenesen – ám jogosulatlanul – indított tranzakciók díját visszamenőlegesen, egy összegben fizettethetik meg az ügyféllel.

Soroksáron lesz az új IKEA

http://fn.hir24.hu/gazdasag/2014/12/02/soroksaron-lesz-az-uj-ikea/

A korábbi információkat megerősítve a svéd áruházlánc bejelentette, hogy a harmadik áruházuk a XXIII. kerületben lesz, de megnyitás időpontjáról nem nyilatkoznak.

Megszólalt a magyar kormány Putyin döntése után

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/megszolalt_a_magyar_kormany_putyin_dontese_utan.590357.html

A Déli Áramlat favorizálása miatt az EU-val és az USA-val is konfliktusba került magyar kormány Putyin döntése után további lehetőségek után néz, hogy Magyarország biztonságos energiaellátását hosszú távon meg lehessen oldani.

EGYÉB

Tízen élnek 130 ezerből: vagy csekket fizetnek, vagy esznek

http://www.delmagyar.hu/alapitvany/tizen_elnek_130_ezerbol_vagy_csekket_fizetnek_vagy_esznek/2408888/

Szeged – Tizennégy éve, szívműtétje után veszítette el munkáját Király Imre. A tíztagú család azóta csak az adósságot tudja halmozni. A férfinak el kellett döntenie, hogy eteti nyolc gyermekét, vagy csekkeket fizetnek – mostanra így is a fűtetlen, meleg víz nélküli lakásban havonta 9000 forint jut fejenként a megélhetésre.

Mindent tárol rólunk a Facebook

http://bitport.hu/mindent-tarol-rolunk-a-facebook

A Facebook január elsejétől új felhasználási feltételekkel használható majd. Miközben a közösségi hálózat a változást a You are in charge (kb. tiéd az irányítás) szlogennel próbálja eladni, igazából ennek az ellenkezője az igaz.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

A SZEF Oktatási programja

KURZUSOK CÉLCSOPORT KOMPETENCIA KIMENET Alapszint Bizalmik és bizalmi jelöltek Érdeklődjön a közösségi érdekérvényesítés iránt Segítőkész Jó szervezőkészség Következetes Szakmájában elismert Csapatjátékos Képes legyen a saját közösségét megszervezni és demokratikusan működtetni. Ismerje