Cikkajánló – 2014. november 20.

SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

Ezért tüntetnek november 22-én a pedagógusok

http://www.hrportal.hu/c/ezert-tuntetnek-november-22-en-a-pedagogusok-20141119.html

“Ez a tüntetés nem a pedagógusokról szól. Most a tanítványainkért emeljük fel a hangunkat. A szegénységből való kitörés lehetőségét meg kell adnia a köznevelésnek” – fogalmazta meg Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), aki minden érintettet arra buzdít, vegyenek részt a demonstrációjukon.

A BÉRkérdés már LÉTkérdés – konferencia beszámoló

http://www.szef.hu/szefit/hirek/berkerdes_letkerdes_konferencia_beszamolo

Azonos címet viselő, a Friedrich Ebert Alapítvány (FES) támogatásával megvalósuló 2014. november 15-i konferenciáján a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Ifjúsági Tagozata (SZEFIT) megvizsgálta a magyar közszféra helyzetét és arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországon a közszférában dolgozók számára a BÉRkérdés már valóban LÉTkérdéssé vált.

Fórumsorozatot indít öt egészségügyi szakmai szervezet

http://nepszava.hu/cikk/1039875-forumsorozatot-indit-ot-egeszsegugyi-szakmai-szervezet

Hogyan tovább magyar egészségügy? címmel országos fórumsorozatot indít öt egészségügyi szakmai szervezet azzal a céllal, hogy megismerjék az egészségügyben dolgozók véleményét, javaslatait az ellátórendszerben tervezett változtatásokkal kapcsolatban – közölte a kezdeményező Magyar Rezidens Szövetség.

A kormány meghatározta a rezsióradíjat

http://biztonsagpiac.hu/a-kormany-meghatarozta-a-rezsioradijat

A kormány a  személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység minimális, általános forgalmi adó nélküli rezsióradíjának jövő évi legkisebb mértékét 1889 forintban határozta meg – a rendelettervezet a kormány honlapján jelent meg szerdán.

Rekordszintre bővült a nők foglalkoztatása

http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/rekordszintre-bovult-a-nok-foglalkoztatasa-1259025

Magyarországon csaknem kétmillió nő dolgozik, ami 56,5 százalékos foglalkoztatási rátát jelent, azaz több mint 3 százalékkal nőtt ez az érték. A korábbi, a második negyedévet összegző adatok szerint egy uniós országra sem jellemző ilyen mértékű emelkedés, amelyet hazánk az elmúlt időszakban elért. Az első három negyedév adatai pedig előrevetítik, hogy az idei éves mutató kimagasló lesz.

Női munkaerővel pótolhatók a férfias hiányszakmák

http://www.hirado.hu/2014/11/20/noi-munkaerovel-potolhatok-a-ferfias-hianyszakmak/?source=hirkereso

A Napi Gazdaság szerint legnagyobb számban elsősorban gépi forgácsolóra van szükség, a második, harmadik és negyedik helyen a villanyszerelő, a hegesztő és az ipari gépész szakma áll.

Kirúgások, bércsökkentés, drágítás – ezt hozhatja a hiperek megsarcolása

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=181412

 

Hallgassa meg

Elbocsátások és bércsökkentések várhatók a kormány kereskedelmi multikat érintő hármas csapása nyomán. A VOSZ főtitkára a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában elmondta, a vasárnapi zárva tartás, az élelmiszerlánc felügyeleti díj, és a nyereséget nem termelő áruházak bezáratásáról szóló szabályozás terve emellett áremelésre kényszeríti majd az olyan üzleteket, mint a Lidl, az Aldi, a Spar vagy az Auchan. Dávid Ferenc versenytorzítónak nevezte a törvényt. Azt hangoztatta, hogy a multikat tömörítő szövetségeknek nem lesz más választásuk, minthogy az Európai Unió megfelelő fórumaihoz fordulnak a versenyszabályok megsértése miatt.

KÖZÉLET

Svájc ismét elkezdett pénzt küldeni az Ökotársnak

http://hvg.hu/itthon/20141120_Svajc_ismet_elkezdett_penzt_kuldeni_az_Ok?s=hk

Szeptemberben a Kehi-vizsgálatra való tekintettel állították le a kifizetéseket, de mára megbizonyosodtak róla, hogy nincs ok a bizalomvesztésre, ezért újra érkeznek a pénzek a Svájci-Magyar Civil és Ösztöndíj Alapokból.

GAZDASÁG

A dohányipar ellenáll az államosításnak

http://nepszava.hu/cikk/1040009-a-dohanyipar-ellenall-az-allamositasnak

A dohányipari szereplők elfogadhatatlannak tartják a kormányzat legújabb törvényjavaslatát, amely előzetes szakmai konzultáció nélkül államosítaná a dohánytermékek nagykereskedelmét – közölte a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ).

Öt durva drágulás, ami jövőre jöhet

Varga: jövőre indul minden idők legnagyobb fejlesztése Magyarországon

http://www.atv.hu/belfold/20141119-varga-2-5-szazalekos-novekedessel-szamol-a-kormany-jovore/hirkereso

A kormány három legfontosabb céljának elérését, vagyis a családok megerősítését, a munkahelyteremtést és a gazdasági növekedést segíti majd a jövő évi költségvetés – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitáját megnyitó expozéjában szerdán a parlamentben.

Megtiltanák a veszteséges cégeknek a napi fogyasztási cikkek értékesítését

http://www.atv.hu/belfold/20141118-megtiltanak-a-veszteseges-cegeknek-a-napi-fogyasztasi-cikkek-ertekesiteset

A kormány megtiltaná a napi fogyasztási cikkek értékesítését 2018. január elsejétől azon nagyvállalatoknak, amelyek mérleg szerinti eredménye két egymást követő üzleti évben is nulla vagy negatív – ezt is tartalmazza az Országgyűlésnek kedden beterjesztett törvényjavaslat a kereskedelemről szóló törvény módosításáról.

EGYÉB

A közszolgálati szakszervezetek uniója az érintett cégeket is megbüntetné

http://www.stop.hu/kulfold/a-kozszolgalati-szakszervezetek-unioja-az-erintett-cegeket-is-megbuntetne/1278841/

Az oknyomozó újságírók által feltárt luxemburgi adókönnyítések jó alapot szolgáltathatnának a tagállamoknak, hogy a kedvezményezett cégeket kizárják a közbeszerzésekből, megfosszák az állami támogatáshoz és uniós pénzekhez való hozzáféréstől – írja szerdai közleményében a Közszolgálati Szakszervezetek Európai Föderációja (EPSU).

Egész nap ül? Így védheti meg gerincét

http://www.termalfurdo.net/cikk/3202

Az irodai munkát végzők háta az átlagosnál is nagyobb veszélynek van kitéve. Az egész napos ülés következében sokan küszködnek gerincproblémákkal, hátfájdalommal, de az egészségtelen tartásnak súlyosabb következményei is lehetnek. A gerinc egészségéért sokat tudunk tenni még ülőmunka esetén is, ha megfogadjuk Dr. Major Zoltán reumatológus főorvos tanácsait.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az