FGTB Kongresszus

Beszámoló a legnagyobb belga szakszervezeti konföderáció kongresszusáról

A legnagyobb belga szakszervezeti szövetség 2014. október 1-3. között tartotta az alapszabály szerinti kongresszusát Brüsszelben.

A kongresszust nagy nemzetközi érdeklődés kísérte, kb. 80 külföldi vendég vett részt az eseményen főleg Európából és Afrikából. A megnyitón Anne Demelenne főtitkár és Rudy De Leeuw elnök tartottak rövid üdvözlő beszédet, és egyben azt is bejelentették, hogy mivel az FGTB jelentős energiát és összegeket fordít nemzetközi kapcsolatokra és szolidaritási programokra, ezért a kongresszus az első napi programját ennek az ügynek „szenteli”., mert szükség van rá, hogy ezeket az ügyeket közelebb hozzák a tagjaikhoz

Ezután beszédet mondott Sharon Burrow, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) főtitkára, aki a májusi ITUC Kongresszus aktuális témáit foglalta össze, kiemelve a világban végbemenő igazságtalanságokat, pl. a katari stadionépítéseket, a Bangladeshben beomlott textilgyári tragédiát, kihangsúlyozva, hogy ilyeneknek sehol sem lenne szabad megtörténnie, ezért kell „szervezni, szervezni, és újra szervezni”.

Sharon Burrow felszólalásához kapcsolódott az első panelbeszélgetés, melynek témája a szakszervezeti jogok és a szervezkedés szabadsága voltak és egyúttal bemutatásra került az FGTB Kongóban folytatott projektje is. A panel résztvevői kiemelték, hogy sehol sem elfogadható a kényszermunka, a migráns munkavállalók megkülönböztetése, a szürkegazdaságban történő foglalkoztatás, a modernkori rabszolgaság. A kongói szakszervezetek elnöke szerint a nem szerevezett munkavállalókra is oda kell figyelni.

A második felszólaló Bernadette Segol, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) főtitkára volt, aki először a belgiumi eseményekre koncentrált, többek között arra, hogy semmi jó nem várható az ország jelenlegi, jobboldali kormányától, mely arra készül, hogy csökkentse a kiadásokat. Ez a lépés hatással lehet mind a bérekre, a nyugdíjakra, és a szociális biztonságra általában véve, és szerinte ezek az intézkedések növelik a növekvő munkanélküliség veszélyét is. Megemlítette, hogy az EU-ban jelenleg 26 millió munkanélküli van, változtatni kell a megszorító politikán, mely nem oldotta meg a válságot. Véleménye szerint meg kell állítani a tagállamok közötti adóversenyt és a szociális dömpinget, mellyel kapcsolatban összefogásra szólított fel az európai szakszervezeteket, mivel mindenkinek az az érdeke, hogy sehol ne lehessen kijátszani a munkavállalókat egymás ellen.

Az ETUC főtitkár beszéde jó bevezetőül szolgált a második panelbeszélgetéshez, mely az európai szociális modell „újraélesztésével” és a szociális dömping kérdését vitatta meg. A legtöbb kiküldött munkavállaló Nyugat-Európában a közlekedésben, az építőiparban, és a takarító cégeknél dolgozik és a bérük az ottani munkavállalók bérének kb. 1/3-a. Ezért el kell érni, hogy minden országban legyen minimálbér, és arra kell törekedni, hogy a kiküldött munkavállalók esetében is betartsák az adott országban érvényben lévő kollektív szerződéseket, de a legfontosabb, hogy nagyobb szolidaritást kell tanúsítani egymás iránt.

Délután a nemzetközi munka további bemutatása keretében meghallgattuk a Beninben és a Ruandában végzett projektekről szóló beszámolókat, majd a kongresszusi beszámolók és a határozattervezetek bemutatására került sor, melyek a második napon kerültek részletes megvitatásra.   

A határozattervezetek legfontosabb témái: az esélyegyenlőség, az újraelosztás igazságosabbá tétele, a bérek vásárlóerejének növelése, az igazságos adórendszer, a megszorító politikák megváltoztatásának és a gazdaságba való befektetés szükségessége, a minőségi munkahelyek és a foglalkoztatás, a szociális dömping elleni harc, a migrációs politika és a nemzetközi szolidaritás megvalósítása. Az FGTB európai uniós szinten is változásokat szeretne, véget akar vetni annak az Európa szerte jellemző folyamatnak, mely a  szociális vívmányok és a szakszervezeti jogok lebontására irányul.

A kongresszus zárónapján a kongresszus elfogadta a határozati javaslatokat, elbúcsúztatta a leköszönő főtitkárt, és megválasztotta a konföderáció új vezetőségét, így az elnökségi és a különböző bizottságok tagjait. Az új főtitkár Mac Goblet lett, az elnök továbbra is Rudy De Leeuw.

A Kongresszuson a SZEF képviseletében Nemeskériné Koller Erika vett részt. 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

09.27-én kerekasztal beszélgetés a szolidaritásról

A szolidaritás esélyei a válságban Meghívó a Nyomtass te is! klubeseményére   Időpont: 2022. szeptember 27. kedd, 19:00 óra Téma: Működhet-e a szolidaritás a válságban? Van-e esélye a szakszervezetek összefogásának,

Régiós szakszervezeti szervezkedés Bécsben

Közép-Európai Szakszervezetek Találkozója   Az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) meghívására 2022. szeptember 5-6-án Bécsbe látogatott 5 ország 6 szakszervezeti konföderációja – köztük a SZEF és a MASZSZ delegációja -, hogy