SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA
Tüntettek a szakszervezetek/video/
http://www.noltv.hu/video/5607.html
Több száz szakszervezeti tag tüntetett a Nemzetgazdasági Minisztériumnál a korkedvezményes és korengedményes nyugdíjért, valamint a köztisztviselői bérbefagyasztás ellen. Pataky Péter, a mintegy 250 ezer munkavállalót képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta, hogy megint az utcára mennek, ha kell.
Sztrájkhangulat a bölcsődékben
http://www.hir24.hu/belfold/2014/10/08/sztrajkhangulat-a-bolcsodekben/
Átfogó bérrendezést, csaknem kétszeres fizetést szeretnének a szociális ágazat dolgozói, és ezért akár sztrájkolni is készek.
Emmi: a kormány továbbra is elkötelezett a szociális életpálya bevezetése mellett
A kormány továbbra is elkötelezett a szociális életpálya bevezetése mellett, ezért tárgyal a minisztérium az ágazati szakszervezetekkel majdnem egy éve – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán az MTI-vel azt követően, hogy Balog Zoltán a szociális ágazatban dolgozók képviselőivel egyeztetett.
Több mint 10 milliárd euró juthat a fiataloknak – Andor László
Az Európai Bizottsághoz eddig benyújtott operatív programok alapján immáron 10 milliárd euró áll rendelkezésre az Ifjúsági Garancia megvalósításához – mondta Andor László a Milánóban megrendezett uniós munkahelyteremtési csúcson.
Kilencszázezer új munkahely és teljes foglalkoztatás
http://www.tozsdeforum.hu/uzlet-2/gazdasag/kilencszazezer-uj-munkahely-es-teljes-foglalkoztatas/
A közmunka szerepét és hasznosságát közgazdász és szociológus közösségekben is sokan vitatják. Egyesek a kormányzat kényelmes eszközének tartják, ráadásul olyan módszernek, amelynek a segítségével aligha lehet kijutni a mélyszegénységből. Hasonlóan érvelt nemrég a Magyar Szegénységellenes Hálózat kutatása alapján készült kiadvány bemutatóján az ismert Széchenyi-díjas szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Ferge Zsuzsa.
Több mint ötezer főt segített munkához a fővárosi kormányhivatal
Lezárult az a hátrányos helyzetű álláskeresőket célzó részprojekt, amelyet 3,6 milliárd forintos uniós támogatásból valósított meg Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központja. A hároméves projektbe 5113 főt vontak be, akik többek között képzési támogatásban részesültek, a munkáltatóknak pedig bértámogatást nyújtottak. A Rádió Orient műsorában Vince-Bodnár Andrea projektvezető elmondta, legnagyobb arányban a pályakezdő álláskeresőknek segítettek.
Mitől boldog a magyar anya?
Magyarországon hároméves a szülési szabadság, ha a nő korábban vissza szeretne menni dolgozni, annak komoly akadályai vannak. A munkaerőpiac sincs erre felkészülve, de a korai munkába állást a társadalom sem nézi jó szemmel. A legtöbb európai országban hetekben mérik a gyest, sokkal több a bölcsődei hely és nagyobb arányú a részmunkaidős foglalkoztatás. Ott a legboldogabbak a gyerekek, ahol az anya maga dönthet a munkába állása idejéről.
Itt vannak a válaszok a munkaidőkeretes foglalkoztatásról
http://adozona.hu/munkajog/Minden_amit_tudni_kell_a_munkaidokeretben_f_BWIO0X.aspx#rss
Hány órára osztható be egy napra a munkavállaló munkavégzésre? Kell-e bérpótlékot fizetni a szombati és vasárnapi munkavégzésért? Egyenlőtlen munkaidő-beosztás és órabéres díjazás esetén hogyan alakul a munkabér összege? – bombázzák kérdéseikkel az olvasók az Adózóna.hu-t.
KÖZÉLET
Nincs egységes családfogalom
http://nepszava.hu/cikk/1035685-nincs-egyseges-csaladfogalom
A gyerekvállalást, a gyereknevelést a politika és a közvélemény jelentős része is női feladatnak tartja Magyarországon, pedig egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ennek a felelősségnek meg kell oszlania a szülők között – mondja Tóth Olga. A szociológus, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint nincs egységes családfogalom, s jelentős ellentmondás van a családdal, illetve a gyerekvállalással kapcsolatban a magyar társadalom attitűdje és valódi értékrendje között.
Mérföldkő a magyar kartelljogban?
http://www.vg.hu/kozelet/jog/merfoldko-a-magyar-kartelljogban-436793
A kartelljog területén új fordulatokat hozott a Kúria és az Alkotmánybíróság különböző ügyekben, a kartelljog alapvető kérdéseiben kifejtett álláspontja, mely a következendő évek eljárásait is meghatározza.
GAZDASÁG
Orbán Viktor Milánóban: “támogassák Magyarország gazdaságpolitikáját”
Orbán Viktor szerint Magyarország azon kevés országok közé tartozik, amely tud mondani valamit arról, hogyan lehet csökkenteni a munkanélküliséget.
A cégvezetők már bíznak a gazdasági növekedésben
http://www.mfor.hu/cikkek/A_cegvezetok_mar_biznak_a_gazdasagi_novekedesben.html
Újra a válság előtti szinten a világ vállalatvezetőinek gazdasági fejlődésbe vetett bizalma, a cégek 40 százaléka tervez akvizíciót, ennek köszönhetően a vállalati felvásárlások és értékesítések (M&A) száma és értéke is elérheti a 2006-os szintet – derül ki az EY legfrissebb Globális Tőkebizalmi Barométeréből.
Kevesebb cég alakult, mint amennyi megszűnt
http://www.hirado.hu/2014/10/08/kevesebb-ceg-alakult-mint-amennyi-megszunt/?source=hirkereso
Idén az első három negyedévben 25 027 vállalkozást töröltek, és egyidejűleg 20 649 újat jegyeztek be a cégnyilvántartásba – közölte az összesített adatokat a listát összeállító gazdasági információ szolgáltató cég, a feketelista.hu az MTI-vel.