SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA
A korkedvezményes és korengedményes nyugdíjért tüntettek szakszervezetek
A korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjért, valamint a köztisztviselői bérbefagyasztás ellen tüntettek szakszervezetek kedden délután Budapesten, a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt.
Az NGM előtt tüntettek a nyugdíjért
http://www.origo.hu/itthon/20141007-az-ngm-elott-tuntettek-a-nyugdijert.html
A Magyar Szakszervezeti Szövetség kedden délután azért demonstrál, mivel a nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály a közszférában bejelentette a bérstoppot, illetve, december 31-én megszűnik a korkedvezményes nyugdíj. Székely Tamás, az MSZOSZ alelnöke képtelenségnek nevezte, hogy az embereknek, még 65 éves korukban is olyan munkakörökben kell dolgozniuk, amiben az átlagéletkor nem éri el a 65 évet.
Aki nem éri meg a nyugdíjkorhatárt, annyit is ér?
http://nol.hu/belfold/ennyit-ernek-a-legveszelyesebb-munkak-1491025
„A korkedvezményes nyugdíj nem tréfa, tízezrek élete múlik rajta!” – hívták fel a figyelmet a keddi szakszervezeti demonstráció résztvevői; szerintük a veszélyes munkakörökben foglalkoztatottak közül sokan meg sem érik a tényleges nyugdíjkorhatárt.
Pataky Péter: a korkedvezmény nem kegy, nem jótékonyság
A korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjért, valamint a köztisztviselői bérbefagyasztás ellen tüntettek a szakszervezetek kedden délután Budapesten, a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt.
Fővárosi tüntetés a korkedvezményért – a vasműtől is jelen voltak
http://duol.hu/hirek/fovarosi-tuntetes-a-korkedvezmenyert-a-vasmutol-is-jelen-voltak-1651602
1999 óta október 7-e a Tisztes Munka Világnapja. A szervezett dolgozók akciója.
NGM: a kormány megőrzi a nyugdíjak értékét
http://inforadio.hu/hirek/gazdasag/hir-672020
A nyugdíjrendszer fenntartható, és a kormány megőrzi a nyugdíjak értékét, valamint tisztes munkát biztosít – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel, arra reagálva, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) a minisztérium előtt tüntetett.
PSZ: senki nem fizeti ki a tanároknak a többletmunkát
Átlagosan 5-12 ezer forinttal kapnak magasabb fizetést októbertől a pedagógusok, ez az emelés azonban nem oldja meg a bérrendszerrel kapcsolatos problémákat – mondta a Klubrádiónak Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
Sztrájk vagy megegyezés? – izgalmas napok jönnek a szociális ágazatban
Egy éven át tárgyaltak majdnem százezer nagyon rosszul fizetett dolgozó sorsáról, úgy tűnt, egyezségre jutottak, aztán a kormány váratlanul lefújta a megállapodástervezet aláírását, majd ismét váratlanul új tárgyalásra hívta a szakszervezeteket.
Pogácsás szerint értékmentő munkát végeznek a szociális szövetkezetek
Értékteremtő munkát végeznek az önkormányzati szervezésű szociális szövetkezetek, amelyek a következő években várhatóan már önálló gazdasági szereplőként is meg tudnak jelenni a piacon és termékeiket akár a nagykereskedelemben is forgalmazni tudják majd – erről a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára beszélt kedden Budapesten.
Jövőre robbanhat az új cafeteriaelem
http://www.origo.hu/gazdasag/20141007-jovore-robbanhat-az-uj-cafeteria-elem.html
A lakáshitel-támogatás január óta cafeteriaelemként adható, és jelenleg a munkáltatók valamivel több, mint 30 százaléka ezzel is segíti dolgozóit. A juttatás öt év alatt összesen ötmillió forinttal, azaz akár havi 83 ezer forinttal járulhat hozzá a dolgozók lakáshitelének törlesztéséhez.