Cikkajánló – 2014. október 6.

SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

Október 7. 16 óra Demonstráció a tisztes munka napján a József nádor téren

https://www.facebook.com/events/561084827354566/

Lesz minimálbér-emelés, de nem sok

http://nepszava.hu/cikk/1035368-lesz-minimalber-emeles-de-nem-sok/

A szakszervezetek a létminimun szintjére emelnék a minimálbért. A munkaadói szervezetek egyik képviselője érthetőnek, de korainak tartja a munkavállalók “akcióját”. A vállalkozások nagyobb része úgy látja, az alacsony infláció miatt látványos emelésre nincs esély.

A minimálbér árt a foglalkoztatásnak és a gazdaságnak – interjú

http://privatbankar.hu/makro/a-minimalber-art-a-foglalkoztatasnak-es-a-gazdasagnak-interju-273380

Inkább adókedvezményeket kellene adni az alacsony bérek után is – mondja a Budapest Intézet vezető kutatója. Scharle Ágota bírálta a munkahelyvédelmi akciótervet is: szerinte olyanok is kapnak támogatást, akik erre nem szorulnak rá, magyarán ez nem más, mint ablakon kidobott pénz. A megígért 1 millió munkahely helyett pedig egyelőre mindenki érje be – jó esetben – 40-60 ezerrel.

Sztrájkra kész a szociális ágazat

http://nol.hu/belfold/sztrajkra-kesz-a-szocialis-agazat-1490479

Sztrájkra készül a szociális ágazat, miután a kormány lemondta a szociális bérmegállapodás hétfőre tervezett aláírását.

KASZ Flash Mob /video/

https://www.youtube.com/watch?v=FuJi1vk4Kpo

Flash Mob-t tartott a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete október 1-én az Oktogonon az alacsony fizetések, a munkahelyi kiszolgáltatottság, és a rossz munkakörülmények miatt.

Országos aláírásgyűjtés a korkedvezményért

http://www.168ora.hu/itthon/orszagos-alairasgyujtes-korkedvezmenyert-131037.html

Országos aláírás-gyűjtési akciót indít tagszervezetei kezdeményezésére a „halálraítélt” korengedményes nyugdíjrendszer megmentéséért a mintegy 250 ezer tagot képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség.

A nyugdíj a legstabilabb jövedelem, de…

http://fn.hir24.hu/penzugy/2014/10/03/a-nyugdij-a-legstabilabb-jovedelem-de/

Az időskori ellátás rendszeres, várható, és minden hónapban megérkezik. Ami jó. Az már kevésbé, hogy akik kapják, azok közül sokaknak a fűtés vagy az étkezés is gondot jelent.

Foglalkoztatási támogatás idénre és jövőre!

http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/palyazatok-megvaltozott-munkakepessegu-emberek-foglalkoztatasara/

Három pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a megváltozott munkaképességűek idei és jövő évi foglalkoztatására – jelentette be a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Czomba: nagyobb önállóságot kapnának a szakképző iskolák

http://orientpress.hu/134091

Nagyobb önállóságot és több lehetőséget kapnának a szakképző iskolák azzal, hogy a tervek szerint az eddig csak a szakmai irányításért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) veszi át fenntartásukat, továbbá a szakképzés egésze mellett minden egyes szakképesítésért is a nemzetgazdasági miniszter felel majd 2015-től – mondta Czomba Sándor az MTI-nek.

5 tanács, amiről az állásinterjún hallgatnak

http://www.narancsjuice.hu/cikk/5-tanacs-amirol-az-allasinterjun-hallgatnak

A legtöbb állásinterjún a jelöltek jóval többet beszélnek, mint a munkaadók. Ám van néhány tanács, amelyet érdemes lenne elmondaniuk a beszélgetés előtt, de ezeket – érthető okból – sosem teszik. Ezt most megpróbáljuk helyettük bepótolni!

Unja a munkáját? Menjen bányásznak!

http://index.hu/gazdasag/2014/10/03/szen/

Bányásznak halni szép halál, élni viszont nem olyan egyszerű: jó fizikum, műszaki érzék és fegyelem kell hozzá, miközben a balesetveszély mindennapos, és hamar ki is öregszik belőle az ember. A kormány húsz év után felélesztette a nappali vájárképzést, hogy ne hagyják megszűnni a szakmát. Hisznek a szénben.

Sorozatban buknak meg a vasutasok

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/sorozatban_buknak_meg_a_vasutasok.587713.html

Minden ötödik vizsgázó megbukik a MÁV-csoport időszakos beszámolóra kötelezett 25 ezer dolgozója közül – írta a Népszabadság.

A kormány szerint sikeres a kulturális közfoglalkoztatás

http://www.origo.hu/itthon/20141003-a-kormany-szerint-sikeres-a-kulturalis-kozfoglalkoztatas.html

Sikeres a kulturális közfoglalkoztatás szeptember 1-jén elindult második üteme, amely 1350 településen, 2290 partnerszervezet bevonásával több mint 4500 álláskereső számára nyújt teljes munkaidős foglalkoztatást – mondta a kormányszóvivő Pécsett.

Vonzóbbá tenné a kormány az egészségügyi szakmákat

http://www.vg.hu/vallalatok/egeszsegugy/vonzobba-tenne-a-kormany-az-egeszsegugyi-szakmakat-436637

A kormány szeretné vonzóvá tenni az egészségügyi pályát a fiatalok előtt, és ebben a béremelés mellett az is nagy előrelépés, hogy az ápolók gyakorló ápolóként hamarabb beléphetnek a munkaerő-piacra – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi koordinációért és EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.

Nem fogja kitalálni, mivel akciózik a Tesco!

http://www.vg.hu/vallalatok/kereskedelem/nem-fogja-kitalalni-mivel-akciozik-a-tesco-436636

Ideiglenes, majd tartós munkahelyhez juthatnak a fiatalok a Tesco, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) és az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége (ISZOSZ) együttműködésével, a közös akciót a munkanélküli, ez év nyarán végzett fiatalok számára hirdették meg – közölte az áruházlánc az MTI-vel.

Szeretnél 500 ezer forintot keresni havonta? Ezekkel a munkákkal sikerülhet

http://www.femina.hu/hirhatter/legjobban_fizeto_allasok

Meglepően sok állást kínálnak a legjobban fizető munkakörökben.

A szabadság kiadása és a 14 napos szabály

http://www.munkajog.hu/rovatok/szakertoi-blog/a-szabadsag-kiadasa-es-a-14-napos-szabaly

2013 óta főszabály szerint a szabadságot úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább 14 egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól. Tekintsük át, mire kell odafigyelni e szabály alkalmazásakor.

A britek továbbra is korlátoznák a külföldiek munkavállalását

http://adozona.hu/altalanos/A_britek_tovabbra_is_korlatoznak_a_kulfoldi_T715KP.aspx#rss

Nagy-Britannia akkor maradhat továbbra is az Európai Unió tagja, ha korlátozhatja az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlását – mondta a brit munkaügyi miniszter.

KÖZÉLET

Kevés a nő a magyar politikában

http://www.origo.hu/itthon/20141003-keves-a-no-a-magyar-politikaban.html

Hol vannak a magyar nők a politikában? – erről tanácskoztak diplomaták, szakemberek, politikusok pénteken egy budapesti szemináriumon, amelyen többen felvetették, hogy Magyarországon helyi szinten mintegy 20 százalékos a női képviselet aránya, és ez a felsőbb szinteken fokozatosan csökken.

Mindenkit felfalhat az állami közmű

http://index.hu/gazdasag/2014/10/02/allami_kozmu/

Egyetlen számlán fizethetjük a gáz-, villany- és távhőszámlát, és a postán intézhetjük majd a rezsiügyeket. A márciusban induló állami közműholding szép lassan mindenkit bekebelezhet, az egy informatikai rendszerbe zúdított fogyasztási adatok pedig hatalmas erőt adnak majd egy kézbe. Mit nyerhetünk, mit veszíthetünk?

GAZDASÁG

Orbán: Az ország történetének legnagyobb gazdaságfejlesztési programja indul

http://privatbankar.hu/makro/orban-az-orszag-tortenetenek-legnagyobb-gazdasagfejlesztesi-programja-indul-273366

A miniszterelnök szerint Magyarország történetének legnagyobb gazdaságfejlesztési programja indul januárban, konkrétumokat azonban nem mondott. Továbbra is a nemzeti tőkét erősítené, az exportképes magyar középvállalkozások számát a jelenlegi 2-3 ezerről tízezer fölé növelné.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

A SZEF Oktatási programja

KURZUSOK CÉLCSOPORT KOMPETENCIA KIMENET Alapszint Bizalmik és bizalmi jelöltek Érdeklődjön a közösségi érdekérvényesítés iránt Segítőkész Jó szervezőkészség Következetes Szakmájában elismert Csapatjátékos Képes legyen a saját közösségét megszervezni és demokratikusan működtetni. Ismerje