SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA
Népszavazás a bérről?
http://tv.gyorplusz.hu/cikk/nepszavazas-a-berrol.html
Decemberben népszavazást kezdeményez a Magyar Szakszervezeti Szövetség a munkabérekkel kapcsolatban. Ezt jelentették be az érdekvédők keddi, győri sajtótájékoztatójukon. Molnár Ákos és Potyondi Antal arra hívták fel a figyelmet, hogy a jelenlegi magyarországi bérszínvonal alacsony, a legálisan járó bérek nagysága pedig a kutatások szerint akár 1 millió ember esetében sem érik el a létminimum szintjét. A szakszervezet álláspontja szerint a reálbérek jelentős növekedésére van szükség ahhoz, hogy a gazdaságot erős növekedési pályára sikerüljön állítani.
TV2 – A tanárok állása van a legnagyobb veszélyben?
http://www.pedagogusok.hu/node/927
Szeptember 29-én a TV2 Mokka című műsorának vendége volt Galló Istvánné. Link a videotárhoz!
Dühös gazdák földet borítottak a budapesti aszfaltra
Figyelemfelkeltő demonstrációval és petícióátadással tiltakozott ma Budapesten a kormány agrárintézkedései ellen a társas agrárvállalkozásokat tömörítő Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) és a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete(Médosz).
Czomba: minőségi munkaerő kell!
http://www.hirado.hu/2014/10/01/czomba-minosegi-munkaero-kell/?source=hirkereso
260 ezer munkanélkülinek nincs szakképzettsége, 26 ezer embernek pedig a 8 általánosa sem – mondta a munkaügyi államtitkár. Czomba Sándor problémát jelent az is, hogy a magyar munkaerő mobilitása a nullához közelít, és ezen az otthonteremtési támogatás sem sokat változtatott
Sokat kellene vágni a nyugdíjon, hogy megérje
http://www.origo.hu/gazdasag/20140926-hogyan-csokken-a-nyugdij.html
Az általános csökkentés csak az egyik eszköz, amivel a kormány korlátozhatja a nyugdíjakat. De vannak más módszerek – ezek közül többet már használnak is.
Túlóra, készenlét, munkaszüneti nap: ezek a szabályok
http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/tulora-keszenlet-munkaszuneti-nap-ezek-a-szabalyok/
Mikor rendelheti el a munkáltató a rendkívüli munkavégzést? Melyek az ügyeletre és a készenlétre vonatkozó előírások? Íme a legfontosabb tudnivalók.
Orbán boldog, hogy vannak diákok, akik dolgozni és tanulni akarnak
http://www.mfor.hu/cikkek/Orban_boldog__hogy_vannak_diakok__akik_dolgozni_es_tanulni_akarnak.html
Munkások nélkül nem fog előremenni az ország – mondta Orbán Viktor a Büttner Kft. új CNC tanműhelyének avatásán kedden Nagyatádon.
A terhesség védetté teszi a munkavállalókat
http://www.szakszervezetek.hu/index.php/hirek/11452-a-terhesseg-tenye-vedette-teszi-a-munkavallalot
A gyermekvállalás örömteli esemény a munkavállalónak, ugyanakkor a munkáltatók többsége számára ez több kellemetlenséggel jár. Nem csoda hát, ha a munkaadók „nem preferálják” a szülő korban levő, vagy kisgyermekes munkavállalókat, sokan pedig minden törvényes és törvénytelen eszközt bevetnek annak érdekében, hogy megszabaduljanak a gyermekáldás elé néző munkavállalóktól, költségeiket és terheiket, ezáltal is csökkentve – áll az euJOBS közleményében.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
a “Dolgozni akarok!” fotópályázatra
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/986BA11C8C2C930EC1257D5F0040C55E
A Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Friedrich Ebert Stiftung és a Policy Agenda meghirdeti a “Dolgozni akarok!” című fotópályázatot. Olyan 16-25 év közötti fiatalok pályamunkáit várjuk, akik a fényképezőgép segítségével dolgozzák fel a fiatalok munkanélküliségének, a hivatástudatának, a pályaválasztásának kérdéskörét.
KÖZÉLET
Így változik az életünk holnaptól
Csökkenő gyógyszerárak, dráguló földgáz, új tudakozó telefonszám – így változik az életünk október elsejétől.
GAZDASÁG
Az orosz atomipar megkerülhetetlen Magyarországon
http://www.hir24.hu/belfold/2014/09/30/az-orosz-atomipar-megkerulhetetlen-magyarorszagon/
Alapvető érdekünk, hogy a nukleáris energetikai együttműködést mentesítsük a biztonságpolitikai vitáktól – mondta el Németh Zsolt a Népszabadságnak adott interjúban. A parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint az orosz atomipari szerep megkerülhetetlen Magyarországon.
EGYÉB
Az időskorúak csaknem fele nem kap nyugdíjat a világban
A világban élő időskorúak csaknem fele nem kap semmilyen járadékot, a nyugdíjasok jó része pedig olyan kis összegben részesül, hogy az nem elegendő a biztonságos megélhetéshez.