SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA
A szaktárcához fordul a PSZ
http://mno.hu/belfold/a-szaktarcahoz-fordul-a-psz-1245767
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint az oktatás-nevelést segítő dolgozók bérét is rendezni kell, ők ugyanis 2008 óta gyakorlatilag nem részesültek béremelésben.
Ránk is vonatkozhatna az egységes európai munkanélküli segély
Korábban beszámoltunkarról, hogy közös munkanélküli-biztosítási rendszer bevezetését javasolja az euróövezeti országoknak az Európai Bizottság. Ez azt jelentené, hogy az érintett országok az adóbevételük egy részét helyeznék el egy közös alapban, és ebből a forrásból fedeznék a munkanélküliek ellátását egységes szabályok alapján.
Mendrey: több százezres emberkísérlet, amit a kormány csinál
Több százezres emberkísérletnek nevezte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, hogy a kormány rohammunkával készült tankönyveket élesben tesztel a gyerekeken.
Tüke Busz: fegyelmi indult a szakszervezetis ellen
http://www.pecsistop.hu/regio/tuke-busz-fegyelmi-indult-a-szakszervezetis-ellen/1260970/
Fegyelmi vizsgálat indult a Tüke Busz forgalmi és ellenőrzési vezetője ellen. Információink szerint a középvezető nemrég kiállt a cég mellett működő szakszervezet vezetője, Hofekker Ferenc mellett.
Mennyi nyugdíj járna a pelenkázásért és a nagymosásért?
Lényegesen kevesebb nyugdíjat kapnak a magyarországi nők, mint a férfiak, végül mégis több pénzt kapnak a rendszerből. Az egyenlőtlenség döntően a gyereknevelésre és a háztartási munkára vezethető vissza, meg persze a megélt évek számára. Többfajta kompenzáció létezik már most is a nyugdíjrendszerben, mellyel a nemek közötti különbségeket igyekeznek eltüntetni.
Szijjártó elmondta mi kell Európának
http://www.stop.hu/gazdasag/szijjarto-elmondta-mi-kell-europanak/1260973/
“Közép-Európa példája azt bizonyítja, hogy Európa csak akkor lehet újra versenyképes, ha visszaadja a munka becsületét” – mondta Szijjártó Péter Lengyelországban, a krynicai Gazdasági Fórumon szerdán.
Egyre több munkáltató él a járulékkedvezményekkel
Jelentősen bővült a munkahelyvédelmi akciótervben érintett munkavállalók száma az első félévben a múlt év hasonló időszakához képest. Az átlagos havi összlétszám 47,4 százalékkal emelkedett, miután a tavalyi első félévben regisztrált 563 ezerről 829 ezerre nőtt az akcióterv járulékkedvezményeit igénybe vevő munkavállalók száma.
KÖZÉLET
Fizetni fog, aki nem a kórház körzetéhez tartozik
Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár egy tegnapi egészségügyi szakkonferencián megerősítette, hogy a kórházak felügyeletében és irányításában lényeges változások várhatók. Így átalakul a kórházfenntartó hivatal, a GYEMSZI működési profilja, a kívülről érkező betegektől pedig díjat szedhetnének a kórházak.
A trafikok után – jövőre nyitnak a nemzeti italboltok
http://www.mfor.hu/cikkek/A_trafikok_utan___Jovore_nyitnak_a_nemzeti_italboltok.html
A dohány után a következő évtől az alkoholkereskedelem is állami felügyelet alá kerül – írta a Napi Gazdaság csütörtöki számában pontosan meg nem nevezett kormányközeli forrásra hivatkozva.
Wifivel is mérhető már a pulzus
Egy szoba falán vagy kőrétegen keresztül is mérhető egyszerre akár négy ember pulzusa is. Az új technológia nem csak mentőakcióknál lehet hasznos, hanem a kisbabák hogylétének folyamatos monitorozásában is.
Simicska már nem is reagál Orbán üzeneteire
További részleteket tárt fel a Fidesz hátországában zajló háborúról a Magyar Narancs. A hetilap szerint annyira eldurvult a vita a miniszterelnök-pártelnök és régi barátja, Simicska Lajos között, hogy a fideszes gazdasági hátország feje már nem is reagál Orbán Viktor üzeneteire.
Mi folyik itt Miskolcon? Gyanút fogtak a szülők
http://www.atv.hu/belfold/20140903-mi-folyik-itt-miskolcon-gyanut-fogtak-a-szulok/hirkereso
Tiltakoznak, de most még nem állnak a nyilvánosság elé a miskolci Kazinczy Ferenc Általános Iskola tanárai és az érintett szülők. Azért írtak nyílt levelet, mert gyanúsnak tartják az iskola vezetésére kiírt pályázatot. Először azt a tájékoztatást kapták, hogy a pályázat eredménytelen. Ehhez képest néhány nappal később megjelent az egyik pályázó, aki közölte, hogy őt nevezték ki az iskola élére. Ezt a pályázót egyébként senki nem támogatta, míg a korábbi igazgató a szavazatok 98 százalékát kapta.
A gazdasági növekedés fenyegeti a kis nyelveket
http://hir6.hu/cikk/101772/a_gazdasagi_novekedes_fenyegeti_a_kis_nyelveket
Egy új kutatás szerint a világ számos nyelve kihalhat a gazdasági növekedés következtében – írta a híradó.hu.
GAZDASÁG
Milliárdos új céget alapított a magyar állami energiaóriás
Kiszervezi a biztonsági feladatok vállalatcsoporton belüli ellátását az MVM Zrt., amely 936 milliós jegyzett tőkével hozott létre új céget – írta a napi.hu.
Még mindig kritikusan szemléli a magyar lakosság a gazdaságunkat
Az Ipsos nemzetközi felmérése szerint az idei évben az emberek átlagosan 39 százaléka minősíti jónak hazája gazdasági teljesítményét. A pozitívan értékelők aránya tavaly 37 százalék volt, tehát a gazdasági közhangulat egy hajszállal kedvezőbbé vált.