Megbeszélés az FM és a MaSzSz között
http://www.szakszervezet.net/hu/agrar-tagozat/hirek/239-sajto20140709
Szorosabbra fűzi a kapcsolatot a Földművelésügyi Minisztérium a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel
A Magyar Szakszervezeti Szövetség kezdeményezésére 2014. július 8-án kétoldalú megbeszélés zajlott a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Nagy István, a Szakszervezeti Szövetség elnöke, Pataky Péter, valamint a szövetség Agrár-élelmiszeripari Tagozatának vezetői, Asztalos Sándor és Pásztor Tibor között.
A tudományos teljesítmény semmibe vétele
Kuti László: Doktori fokozattal rendelkezők kapjanak olimpiai bajnoki életjáradékot
A július kilencedikén elfogadott módosított Felsőoktatási Törvényben szereplő új jogszabály – mely szerint a sporttudományban doktori fokozattal egyenértékű az olimpiai érem megszerzése, és a művészeti felsőoktatásban bizonyos állami díjak szintén doktori fokozatnak minősülnek – az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) véleménye szerint a tudományos munka semmibe vétele.
A potyautasok ellen harcolnak a szakszervezetek
http://www.hrportal.hu/hr/a-potyautasok-ellen-harcolnak-a-szakszervezetek-20140707.html
A szakszervezet és a fair play
Justice Louis Brandeis amerikai szövetségi Legfelsőbb Bírósági bíró annak idején úgy nyilatkozott, hogy erős és felelősségteljes szakszervezetek nélkül nem létezik a fair play szabályainak megfelelően működő piacgazdaság. Ez azonban a régmúlté, a szövetségi legfelsőbb bírói fórum gyakorlata nem kedvez sem a munkavállalóknak, sem pedig a szakszervezeteknek.
Rezsióradíjat vezetnek be a biztonsági cégeknél
http://detektorplusz.hu/index.php?m=17488&id=11169
Mértékét évente határozza majd meg a belügyminiszter.
A Kormány 162/2014. (VII. 8.) Korm. rendelete a vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj megállapítására vonatkozó eljárási szabályokról.
A Kormány a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény 76. §-ában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva következőket rendeli el…
Rezsicsökkentés jöhet a parkolásban
http://nol.hu/gazdasag/rezsicsokkentes-johet-a-parkolasban-1473219
Egységesített parkolás
Elégedett mobilparkolási rendszerével a Nemzeti Mobilfizetési (NMF) Zrt. A közterületi parkolás országosan egységes feltételeit július 1-én teremtette meg az állami monopólium, és vezetői szerint szolgáltatásaikban az eltelt egy hét alatt sehol nem volt fennakadás. Vagy ahol mégis akadtak hibák, a zavarokról ott nem a rendszer, hanem a partnerek tehettek.
Szeretik a turisták Budapestet – ennyi pénzt hagynak nálunk
http://privatbankar.hu/utazas/szeretik-a-turistak-budapestet-ennyi-penzt-hagynak-nalunk-270566
1 milliárd dollár
London az elmúlt négy évben immár harmadszor vezeti a világ legnépszerűbb úticéljainak listáját. A rangsor első öt helyén a brit főváros után Bangkok, Párizs, Szingapúr és Dubai áll. Budapest pedig a tavalyi felméréshez képest hat helyet javított a listán.
Jócskán felhízlalta magát a Túró Rudi gyártója
A beruházás révén 50 új munkahely jött létre
Átadták a holland tulajdonú FrieslandCampina Hungária Zrt. 650 millió forintos beruházással felépített új desszertüzemét szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán.
Egészségügy: nem lehet megállni
http://www.gondola.hu/cikkek/91903-Egeszsegugy__nem_lehet_megallni.html
Óriási várakozás és olyan életérzés van az egészségügyben, hogy valaminek változnia kell…
Változásra van szükség az egészségügyben, hiszen az elmúlt években tett pozitív lépések ellenére a feszültségek és a problémák nem oldódtak meg az ágazatban.
Lenne igény magánpraxisra
http://www.vg.hu/vallalatok/egeszsegugy/lenne-igeny-maganpraxisra-430977
Kétszintű egészségbiztosítási rendszer
Kétszintűvé kellene tenni az egészségbiztosítást, hogy aki tudja, megfizethesse az emelt szintű szolgáltatásokat – állítja Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász. A pénz akadályozza meg a betegek többségét abban, hogy magán egészségügyi szolgáltatót válasszanak.
A mérnök-hallgatókat már diploma előtt elkapkodják
http://feol.hu/szekesfehervar/kaposak-a-fiatal-mernokok-1633006
Tanulás mellett is dolgozhatnak
Egyre több másod és harmadéves mérnök-hallgató dolgozik tanulás mellett. Már diploma előtt magukhoz csábítják őket a nagy cégek…
Súlyosabb változást hozhat a 7-1, mint bárki hinné
Brazília – október 5-e: elnökválasztás
Politikai és gazdasági következményei lehetnek a brazil labdarúgó válogatott németektől elszenvedett 7:1-es katasztrofális vereségének a világbajnokság elődöntőjében helyi médiajelentések szerint.
Jövőre sem terveznek a közszférában béremelést Vargáék
http://www.mfor.hu/cikkek/Szokatlan_dokumentumot_adtak_ki_Vargaek.html
Nem lesz béremelés a közszférában
A 2015-ös költségvetés tervezési körirata szerint változatlan mértékű közalkalmazotti illetménytáblával kell majd számolni.
A kormany.hu oldalán megjelent dokumentum a jövő évi költségvetési törvényjavaslat összeállításához szükséges feltételekről és az érvényesítendő követelményekről a tavalyinál jóval kevesebb konkrétumot tartalmaz.