Cikkajánló – 2014. július 7.

Rendbírság a panaszkodóknak?

Úgy tűnt, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) különadóval kapcsolatos határozata nyomán – miszerint a 98 százalékos adóról szóló szabály semmis – azok az elbocsátottak, akiktől ezt levonták, visszaigényelhetik a pénzüket. Mint kiderült, azért ez nem olyan egyszerű, aki ezt megteszi, az – egy körlevél szerint – ellenőrzést kockáztat és jogtalan visszaigénylés miatt rendbírságot szabhatnak ki rá. (Népszava)

Döntött a parlament, fizetnek a bankok

Visszajár a deviza- és forinthiteleseknek az árfolyamréssel és a kamatok egyoldalú emelésével tisztességtelenül beszedett pénz – így döntött pénteken a parlament. Az intézkedés több százmilliárd forintjába kerül a bankszektornak. (Népszabadság, Magyar Hírlap, MNO, Világgazdaság)

Ez még mindig nem az a bizonyos egyéni nyugdíjszámla

Jóllehet több mint egymilliárd forint, döntően uniós forrást fordít a kormány a nyugdíj-nyilvántartásokkal kapcsolatos informatikai fejlesztésekre, ezen belül az egyéni számlás rendszer kialakítására, továbbra sincs semmi hír a korábbi magán-nyugdíjpénztári befizetések jóváírásáról, nyilvántartásáról. Ezek az egyéni számlák ugyanis nem azok az egyéni számlák, amelyek létrehozására még nyugdíjvédelmi biztosként Selmeczi Gabriella ígértet tett azt követően, hogy a mintegy háromezer milliárd forintos magánnyugdíj-pénztári megtakarítások a Nyugdíjreform- és Adósságcsökkentő Alapba kerültek. (Világgazdaság)

Nem lenne jó az újabb bankkonszolidáció

Ne a magyar adófizetők pénzéből konszolidálják a magyarországi pénzintézeteket, amikor a rossz bankban összegyűjtik majd a vissza nem fizetett hiteleiket – mondta a Magyar Nemzetnek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke abból az alkalomból, hogy ma létrejön a program első elemének tekinthető, úgynevezett szanálási alap. Parragh László gondnak tartja azt is, hogy a pénzintézetek a növekedési hitelprogramból alig juttatnak az igazán rászoruló mikro- és kisvállalkozóknak, mert túlságosan kockázatosnak tartják őket.

Ipsos: A Fidesz vezet, a Jobbik a második

Az Ipsos legfrissebb felmérésében a pártok sorában továbbra is a Fidesz áll az első helyen, a Jobbik a második legerősebb, az MSZP támogatottsága csökkent, de a baloldalon még mindig a legnagyobb. (Magyar Hírlap)

Bomló fideszes egység?

Nemcsak Európával áll háborúban a harmadik Orbán-kormány. Heves viták és csaták uralták az utóbbi heteket a kabinet és a Fidesz-frakció között, sőt, az egyes kormánytagok is begyűjtöttek néhány fideszes ellenséget mostanában. A reklámadó például a kormányoldal gazdasági holdudvarát is fenyegette, az új miniszterek pedig a Fidesz által 2010 után kinevezett, a párthoz eddig teljesen lojális apparátust is több helyen szélnek eresztették, most pedig a nagy állami vállalatok – szintén fideszes kötődésű – vezetőinek leváltása következhet. (Népszava)

Kasszacsere: felkészülnek a fodrászok, orvosok, taxisok

Már vizsgálja a kormány az online pénztárgépek kötelezővé tételét a szolgáltatók között is, így várhatóan a fodrászok, orvosok, majd a taxisok is mélyen a zsebükbe kell nyúljanak. (Népszabadság)

Az idei Pride nem volt politikától mentes

Mindenkinek meg kell hallania a Budapest Pride üzenetét az MSZP szerint. A párt kihangsúlyozta, hogy a rendezvény világszerte az egyenlőség, sokszínűség, az elfogadás és a tolerancia ünnepe. Fodor Gábor eközben a szombati Pride rendezvényen a miniszterelnököt kritizáló fotókon mutatkozott. (Magyar Hírlap)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF Oktatás Debrecen 1. ciklus 1. nap

“Örülök neki, hogy nagyon sok mindenben megerősített ez az alkalom. Nagyon sok probléma van, amit meg kell oldani, és az a fajta szemlélet, amit ma képviseltetek, az megerősített, hogy jó

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Nem létező szociális párbeszéd

Mára semmi látszata sem maradt annak, hogy a magyar kormány partnerként tekint a szakszervezetekre. Teljesen ignorálják a szociális párbeszéd intézményét. Mind a hat szakszervezeti konföderáció csatlakozott a közös nyilatkozathoz az

Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetével egyeztettünk

Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) 3 konföderáció képviselőivel egyeztetett a hazai szociális párbeszéd kérdéseiről 2023. szeptember 26-án, Budapesten. A tanácskozáson kiemelt téma volt az állam és a szakszervezetek kapcsolata,