Cikkajánló – 2014. június 24.

Egyre kevesebben élnek segélyből

Meghozta eredményét a szociális támogatások rendszerének átalakítása, amelynek célja a foglalkoztatás ösztönzése volt. Ma ötödannyian részesülnek rendszeres szociális segélyben, mint 2008-ban. Megnőtt ugyanakkor az olyan, kiadáskompenzáló támogatások szerepe, amelyek a dolgozó, alacsonyabb jövedelmű családoknak, illetve a szerény nyugdíjból élőknek is segítséget jelentenek. (Magyar Nemzet)

Végig hazudtak a paksi bővítés tanulmányairól

Nem kaphatja meg a TASZ és az Energiaklub a paksi bővítést megalapozó tanulmányokat, mert azok nem is léteznek, az Orbán-kormány nem végezte el a szükséges vizsgálatokat. A kormánypártiak ennek ellenére tegnap megszavazták a 10 milliárd eurós orosz hitel felvételét. (Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap)

Megindokolta a Kúria a devizahiteles döntését

A Kúria közzétette honlapján a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződések egyes rendelkezéseinek a tisztességtelensége tárgyában hozott jogegységi határozatának indoklását. Ennek értelmében az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötés akkor felel meg a világos, az érthető megfogalmazás és az átláthatóság elveinek, ha a szerződéskötéskor felmérhetővé, az egyoldalú szerződésmódosítás bekövetkeztekor pedig ellenőrizhetővé teszi a fogyasztó számára a rá nézve hátrányos szerződésmódosítás indokoltságát, arányát, mértékét. (Magyar Hírlap)

Selmeczi Gabriella lesz a népjóléti bizottság elnöke

A fideszes Selmeczi Gabriella váltja az egészségügyi államtitkárrá kinevezett Zombor Gábort a parlament népjóléti bizottságának élén – döntött hétfőn egyhangúlag az Országgyűlés, amely arról is határozott, hogy a nemzeti összetartozás bizottságának elnöki posztjára a szintén fideszes Pánczél Károly kerül. Magyar Hírlap)

Kettős mérce a bírák nyugdíjazása körül is

Noha az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást is folytatott Magyarországgal szemben a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentése miatt, s több emberi jogi szervezet is élesen bírálta a magyar szabályozást, ugyanezek a szervezetek nem kritizálják Olaszországot, ahol hasonló jogszabály készül. (Magyar Nemzet

A rezsiharc áldozatai

Hét megye 842 településén dobta be a törülközőt a kéményseprő cég, mert nem tudják olyan olcsón elvégezni a munkát, mint amit a rezsicsökkentés okán megszületett jogszabály és hatósági ár rájuk kényszeríti. A települések nem maradhatnak kéményseprés nélkül, s ha az illetékes önkormányzatok nem találnak céget a feladatra, akkor a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság dolga kijelölni az új szolgáltatót. (Népszabadság)

KSH: Lassult a természetes népességfogyás

A statisztikai hivatal adatai szerint a tavalyi azonos időszakhoz képest az év első négy hónapjában 2,9 százalékkal több gyermek született, mint egy évvel ezelőtt. Az elhalálozások száma pedig 3,7 százalékkal csökkent. Az adatok alapján jelentősen nőtt a házasságkötések száma is. (Magyar Hírlap, MNO)

Háttérbe szorítja a kormány a gyerekeket

Miért nem számítanak a gyerekek? Egyebek mellett ezt a kérdést tette fel Népszavának egy nevelőszülő a rájuk kényszerített képzéssel kapcsolatban.

Tanárok nyári munkán: kiment a divatból

A tanárok egy része inkább már kihagyja, mások külföldön próbálnak szerencsét. (Népszabadság)

Összevesztek az EP szélsőjobboldali szereplői

Zátonyra futottak a tárgyalások, így egyelőre nem lesz közös frakciója az Európai Parlamentben a szélsőjobboldali pártoknak, köztük a hollandiai Szabadságpártnak és a francia Nemzeti Frontnak. (MNO)

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az