Lesz nyugdíj, csak alig
Jó hír, hogy a mai fiataloknak is lesz nyugdíja, a rossz hír viszont az, hogy annak összege a megélhetéshez nem lesz elég. Így foglalható össze a szakemberek véleménye a ma már mindenki által nyilvánvaló nyugdíjproblémákról. Azonnali értékelésre, elemzésre, hatásvizsgálatokra lenne ugyanis szükség ahhoz, hogy kiderüljön, miként lehet majd kezelni, hogy 2060-ban egy munkavállaló járulékából három nyugdíjast kell majd fizetni. (Népszava)
Orbán: Tíz százalék alá csökkenhet az szja
Orbán Viktor miniszterelnök szeretné, ha a mostani kormányzati ciklusban tíz százalék alá csökkenthetnék a személyi jövedelemadót (szja). Az adócsökkentéshez a mai 2-4 százalékos helyett tartósan 4-6 százalék közötti gazdasági növekedés kell, ami nem lehetetlen – mondta a kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Közölte azt is, hogy amíg ők kormányoznak, biztosan kell szektorális különadót fizetni Magyarországon, mert „a mi felfogásunk az, hogy akinek extra magas jövedelme van, annak többet is kell vállalnia a közterhekből”. (MNO)
Origo-botrány: eltaktikázta magát a Telekom
Nem mérték fel Sálig Gergő főszerkesztő kirúgásának következményeit – ismeri el ma már az Origót vezető Vaszily Miklós. A Figyelő szerint a döntés a cég jövőjét is veszélyezteti, miközben világossá vált: a tulajdonosnak már jó ideje sokkal fontosabb a Fidesszel való jó viszony. (Népszabadság)
Leeresztette az RTL a sisakrostélyt – Kemény Híradókra készülhetünk
Az RTL a főcsatornáján is sugározni fogja az RTL II Híradóját – hivatalosan azért, hogy többen láthassák. A gyakorlatban ez az egyetlen napi hírműsoruk, amelyik aktívan foglalkozik belpolitikával. (Népszabadság)
Elérte a politika ingerküszöbét az egészségügy problémája
A kórházi adósságok szanálása legkorábban ősszel történhet meg, ám arra egyetlen intézményvezető sem számíthat, hogy ezt a kormány „csak úgy” kifizeti – derült ki a Figyelő Merre tovább egészségügy? című konferenciáján Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős államtitkárának előadásából. (Népszabadság)
Feltámadhat a 2000-es lakásprogram
Már ősszel elindulhat a kormány új otthonteremtési programja. Az előzetes nyilatkozatok alapján átfogó stratégia kidolgozása várható, amelynek része lesz az első Orbán-kormány idejéből ismert, gazdaságösztönző hatással bíró rendszer is. (Magyar Nemzet)
A Norvég Alapról tárgyaltak Brüsszelben
Két témában tárgyalt a magyar küldöttség a norvég alapokról csütörtökön Brüsszelben: a kormányhoz tartozó 9 program kérdéséről sikerült megállapodni, ugyanakkor a norvég civil alapról nem közeledtek az álláspontok – nyilatkozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek. A csaknem három órás tanácskozás után a távozó magyar küldöttség nem nyilatkozott a sajtónak. Anders Erdal, az FMC elnöke újságírókkal azt közölte, hogy az építő szellemű megbeszélésen értek el haladást, de még további tárgyalásokra lesz szükség. (Magyar Hírlap, Népszava, Magyar Nemzet)
Magyar gazdaság: mocsárban, beleragadva
A magyar gazdaság potenciális növekedése akár vissza is térhetne a 2000-es évek 3,5 százalék körüli szintjére, ha a kormány reformokra szánná el magát. A költségvetési politika minőségének javítása, a piactorzító adók kivezetése, átlátható és kiszámítható gazdaságpolitika, vagyis kedvező üzleti környezet megteremtése volna a feladat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint. (Népszabadság)
Nagyot romlott hazánk demokrácia-indexe
A Freedom House éves jelentése szerint Magyarország közel került ahhoz, hogy kiessen a “konszolidált demokráciák” sorából. A washingtoni székhelyű Freedom House 2014-es Nations in Transit (Nemzetek átalakulóban) jelentése szerint erősen leromlott Magyarország demokrácia-indexe: a magyar besorolás a jelentés szerint már hatodik éve folyamatosan romlik, és mostanra már közel került ahhoz, hogy kiessen a “konszolidált demokráciák” kategóriájából, emellett pedig a korrupció is egyre inkább elterjedt. (Magyar Hírlap, Népszava)
Újabb adó jöhet
Módosítaná a lakáscélú munkáltatói támogatás adómentességére vonatkozó feltételeket, valamint az acélipar területén tapasztalható adócsalások visszaszorítása érdekében fordított adózást vezetne be a csalással leginkább érintett termékekre az a törvényjavaslat, amelyet Bánki Erik (Fidesz) képviselő terjesztett be csütörtökön képviselői önálló indítványként a parlamenthez. (Népszabadság)
KSH: Három százalékkal több a pedagógus
A most záruló tanévben a pedagógusok számának évek óta tartó csökkenése háromszázalékos növekedésre váltott – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország, 2013 című kiadványából, amely szerint az országban folyamatosan nő az emberek iskolai végzettsége. (Magyar Hírlap, MNO)
Vakáció!
Ma véget ér az iskolákban a tanév és megkezdődik a mintegy két és fél hónapos nyári vakáció. Sokan családjukkal nyaralni mennek, vagy táborokban töltik a szabadidőt, de vannak, akik nyári diákmunkát vállalnak. (Magyar Hírlap, Népszabadság, MNO)