Megszavazták a reklámadót
Az Országgyűlés szerdán 144 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 30 elutasító voks mellett, kivételes eljárásban szavazta meg a reklámadóról szóló javaslatot. A jogszabály különböző adósávokban határozza meg a reklámbevételek adóját: félmilliárd forintos árbevételig 0 százalékos, 20 milliárd forint felett azonban már 40 százalékos adót kell fizetni. Ez utóbbi egyedül az RTL Klubot érinti, a cégcsoport ezért már korábban élesen bírálta és a sajtószabadság megnyirbálásának nevezte a tervet. A teher ellen egyébként egy hete több mint 130 médium tiltakozott. Szakmai szervezetek szerint 9 milliárd forint folyhat be az adóból, de a munkahelyek elvesztése és a kieső adóbevételek ennek sokszorosát teszik ki. (Magyar Hírlap, Népszabadság, MNO)
Mellélőtt a kormány a reklámadóval? – Felveszi a kesztyűt az RTL Klub
A felcsúti polgármester – Orbán Viktor miniszterelnök barátja – hét év alatt megötszázszorozta cége bevételét, felépített egy stadiont, és több mint ezer hektár állami földet bérel. Arra, hogy milyen, eddig nemigen tapasztalt hangvételű híradót adott tegnap este az RTL Klub, a hvg.hu hívja fel a figyelmet. (Népszava)
Kósa: az első három tárca után költözhet a többi is
A Népszabadság kérdésére, miszerint ha ez ilyen jó ötlet, akkor miért nem az összes minisztérium költözik vidékre, Kósa Lajos azt válaszolta: “megnézzük hárommal, ha sikeres, folytatjuk tovább”. (MNO)
Mindent vinne a Fidesz
Akár mindent vihet a fővárosban a Fidesz az önkormányzati választási törvény kedden elfogadott módosítása után, de a párt a sokak szerint manipulatív és alaptörvény-ellenesnek tűnő szabályozás ellenére sem lehet biztos a dolgában. Ha ugyanis az annak idején magukat kormányváltóknak nevező erők őszre ismét összeállnak, és Budapesten hozzák az április 6-i formájukat, döntetlen körüli eredményt érhetnek el, sőt meglepetést is okozhatnak. A május 25-i EP-választás eredményeiből kiindulva viszont a Fidesznek az új szabályok szerint már nincs miért aggódnia. (Népszabadság)
Mire készülnek Vargáék?
Erőtől duzzadó jövőképet festett a részben változó profilú Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) a harmadik Orbán-kormányban betöltött szerepéről Varga Mihály miniszter. Erős és versenyképes gazdaságot vizionált, amelynek kulcsszava: a siker, amelynek lehetőségét mindenki számára igyekeznek megteremteni, hazánk egy olyan ország lesz, amelyben mindenkinek, aki dolgozni szeretne, lesz munkája. A régi-új miniszter szerdán bemutatta a sajtónak hét államtitkárát, akiknek többsége új a posztján, bár valamennyiüknek van már minisztériumi, felsővezetői gyakorlata. (Népszava, MNO)
Népszavazás a Szabadsági téri szoborról?
Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be Steiner Pál, az MSZP volt V. kerületi polgármestere a Szabadság téri emlékműre vonatkozó helyi népszavazás megakadályozása miatt a Fővárosi Törvényszékhez. (Népszava)
KSH: Jelentősen javultak életkilátásaink
Az utóbbi évtizedben 2,7 évvel javultak a magyarok életkilátásai, hasonló mértékben, mint az Európai Unióban. A gyermekek egészségi állapota romlik, sokan küzdenek tartós egészségi problémával, a magyar egészségügyi rendszer leterheltsége évről évre nő – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből. (Magyar Hírlap, MNO)
Infláció nincs, csak kis drágulás
Hatott a rezsicsökkentés újabb köre, májusban sem volt infláció, így még kevesebb dolog akadályozza Matolcsy Györgyöt, hogy megint csökkentsen a kamatokon a hó végén. Az árak azért mégiscsak emelkednek. (Népszabadság)
Balog: A kultúra az alapja a közép-európai összefogásnak
A kultúra adja az éltető energiát a közép-európai összefogáshoz, kultúra nélkül elképzelhetetlen, reménytelen a jó politika és a gazdaság – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán Fertődön. (Magyar Hírlap)
Hoffmann Rózsa örök – Új feladattal csatasorba áll
Hoffmann Rózsa a felsőoktatási és közoktatási ügyekkel is foglalkozó kulturális bizottság alelnöke lesz, ez derül ki a szerdai Magyar Közlönyből. A testület elnöke Dúró Dóra jobbikos politikus. Bár a testület nevében – kulturális és a vállalkozásfejlesztési bizottság – nincs benne, de fennhatósága alá tartozik az oktatás is. (Népszava)
Hunger King: az éhezés gyorsétterme
Hajléktalanok pezsgővel koccintanak, közben a vonósnégyes tagjai – úri szalonok hangulatát idézve – Vivaldit játszanak. Történik mindez egy új budapesti gyorsétterem megnyitóján. (Népszabadság)