Cikkajánló – 2014. május 30.

Törvényt módosítana a Pedagógusok Szakszervezete

Minden tizedik pedagógus, mintegy 15 ezren vettek részt a 151 ezer állami alkalmazású tanárt tömörítő Nemzeti Pedagógus Kar küldötteinek megválasztásában – értesült a Magyar Nemzet. A legnagyobb tanári szakszervezet hallani sem akar az új testületről. (Népszava)

Százezrével találnak munkát az emberek

Az első negyedévi 8,3-ról 8,1 százalékosra csökkent a munkanélküliségi ráta a február–áprilisi három hónapos időszakban – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). (MNO)

A közmunka visszavág

Negyedmillióval több a foglalkoztatott, de ennek jó része köz- meg külföldi munkás. Ezt már a minisztérium is elismeri. A korrekcióra később szükség is lesz, a számok lassacskán rosszabbak is lehetnek, a közmunka erőltetése visszaüthet. (Népszabadság)

A kormány kötelessége vizsgálni a norvég pénzeket

A magyar kormánynak nemcsak joga, hanem kötelessége is vizsgálni, hogy a Norvég Alapból Magyarországra érkezett pénzek felhasználása rendben zajlott-e – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. (MNO, Világgazdaság)

Orbán megnevezte minisztereit

Megnevezte miniszterjelöltjeit Orbán Viktor: a kormányfő Semjén Zsoltot tárca nélküli miniszternek, Pintér Sándort belügyminiszternek, Balog Zoltánt az emberi erőforrások miniszterének, Fazekas Sándort földművelésügyi miniszternek, Hende Csabát honvédelmi miniszternek, Trócsányi Lászlót igazságügyi miniszternek, Navracsics Tibort külgazdasági és külügyminiszternek, Varga Mihályt nemzetgazdasági miniszternek, Seszták Miklóst nemzeti fejlesztési miniszternek, Lázár Jánost pedig a Miniszterelnökséget vezető miniszternek javasolja kinevezni. (Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap, Világgazdaság)

Lemondott Mesterházy Attila

Lemondott MSZP-elnöki és parlamenti frakcióvezetői posztjáról Mesterházy Attila csütörtökön. A politikus budapesti sajtónyilatkozatában egyúttal jelezte, hogy nem kíván indulni a következő tisztújításon, így nem kíván újraindulni a szocialista párt elnöki posztjáért sem. (Népszava, Népszabadság, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet)

Alulméretezték a rezsicsökkentést

Nehéz terhet vesz a vállára az Orbán-kormány, ha a miniszterelnök kívánságának megfelelően Európa legalacsonyabb energiaárait szeretné elérni. Noha az EU-ban az áram- és gázárunk a legalacsonyabbak közé tartozik, az unión belüli áramárversenyt megnyerő Románia még mindig 38 százalékkal olcsóbb, a bolgárok pedig 34 százalékkal alacsonyabb gázárnak örülhetnek. (Népszabadság)

Októberben indulnak az uniós pályázatok

Megérkeztek Brüsszelből az első észrevételek a 2014–2020-as fejlesztési időszakra vonatkozó hazai elképzelésekről, az eddigi jelzések alapján előfordulhat, hogy néhány operatív program esetében kisebb változtatásokra lesz szükség. (Magyar Nemzet)

Parázs jelenetek a Szabadság téren

A rendőrök és a tüntetők közötti szóváltással, lökdösődéssel indult a megszállási emlékmű elleni szokásos demonstráció a Szabadság téren. Az élőlánchoz felsorakozó tiltakozók szerettek volna uniós papírzászlókat kitenni az építési terület körüli kordonra, de a rendőrök ezt megakadályozták. Parázs jelenetek következtek. (Népszabadság)

Államkötvény bankoknál is

A bankokat is bevonja az állam a hosszabb távú lakossági állampapírok értékesítésébe. A forgalmazás hétfőn indul, a technikai lebonyolítás megkönnyítése érdekében az államadósság-kezelő új sorozatokat bocsát ki az inflációt követő és a diszkontkincstárjegyek kamatához igazodó bónuszú kötvényekből. (Világgazdaság)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az