“Elfoglalták” a Szabadság téri emlékművet
Kéz a kézben “foglalta el” a készülő Szabadság téri ’44-es megszállási emlékművet ma hajnalban demonstrálók egy csoportja. A több mint két hete a helyszínen kordont bontó tiltakozók reggel fél hat óta vannak a helyszínen. Ezzel megakadályozzák nemcsak az általuk tegnap este már tizenkettedszer is lebontott – és eddig minden másnap reggel újra felhúzott – kordon visszaállítását, de az építkezés folytatását is. (Népszava, Népszabadság, Magyar Hírlap)
Új parlament: pénteken is egyeztetnek
Péntek reggel második alkalommal ültek össze a parlamenti választáson mandátumot szerzett pártok képviselői, hogy előkészítsék az Országgyűlés május 6-i alakuló ülését. (MNO)
Erővel forintosítják az állampapírokat
Érdeklődéssel tanulmányozta a piac a Magyar Nemzeti Bank tegnapi közleményét a jegybanki eszközök átalakításáról és hamarosan bevezetendő új konstrukciókról. Az állampapírpiac erőszakosnak tűnő forintosítási szabályait még értelmezik az érintett befektetők, főként a pénzintézetek, a későbbi hatását pedig jósolni sem merik. (Népszava)
A baloldal most meccseli le a következő összefogást
Hosszú időre meghatározhatja az erőviszonyokat a baloldalon és a főpolgármester-jelölt keresésére is hatással lehet a május 25-ei európai parlamenti választás. Az MSZP legalább öt képviselői helyben bízik, de Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc pártja is biztos a mandátumszerzésben. (Népszabadság)
Lázár elárulta, mit tervez a következő ciklusra
A választókerületében élők megbízható, szorgalmas, hitvallással és tudással rendelkező képviselője kíván lenni – jelentette ki Lázár János csütörtökön Hódmezővásárhelyen. (MNO)
Mozgalom figyelné a vagyonosodásokat
Vagyonbevallási mozgalmat indít a Facebookon Juhász Péter, az Együtt-PM Szövetség társelnöke, és ehhez a választók akítv közreműködését kéri. A kezdeményezést azzal indokolta, hogy az elmúlt hetekben fél tucat képviselő módosította vagyonnyilatkozatát, többeknek a mai napig nincs helyesen kitöltve. (Népszava)
Nyitott és toleráns fiatalok
Dobszótól, és énekhangtól zengett a budapesti Váci utca tegnap délelőtt a II. Anamesa Találkozó alkalmából. Sérült és egészséges fiatalok vonultak a Március 15. tértől egészen a Kossuth térig, hogy tánccal, énekekkel és jókedvvel hívják fel az emberek figyelmét a sérült emberek elfogadására és az összetartozásra. Az április 23-tól 25-ig tartó találkozó egyik fő szervezője a Budapesti Francia Iskola. (Népszava)
Ombudsmani kritika Paks miatt
A KSH közelmúltban publikált adata szerint hazánkban a biológiai típusú gazdálkodás aránya mindössze 2,4 százalék, míg az uniós átlag ennek több mint a duplája, a hegyes-erdős Ausztriában pedig 17 százalék. Kishantos hatalmas előnye az volt, hogy nem apró parcellákon folyt a gazdálkodás, hanem nagy, összefüggő területen. Kishantos modellt teremtett, ez volt a nagy értéke – mondta Népszabadságnak Szabó Marcel, a jövő nemzedékek védelmét ellátó biztoshelyettes.
Össztűz Brüsszelből
Már a választás utáni ötödik nap megszületett Luxemburgban az Európai Bíróság ítélete, amelyik kimondta: nem állhat fenn hazánkban a házi pálinkafőzés adómentessége. Majd egyre sorjáztak a hírek a brüsszeli Európai Bizottság kötelességszegési eljárásairól a Széchenyi-pihenőkártya, az Erzsébet-utalvány, a dinnyekartellek elleni küzdelem, a szeszes italok jövedéki adója, majd most a plázastop ügyében. (Magyar Nemzet)
Vita lesz, csak nem magyar
Első vitájukra készülnek az európai pártcsaládoknak az Európai Bizottság elnöki székéért versenyző csúcsjelöltjei. Az összecsapást hétfő este rendezik meg a Maastrichti Egyetem és az Európai Ifjúsági Fórum szervezésében. A vitát 700 fős, fiatalokból álló közönség hallgatja majd a maastrichti helyszínen, a Euronews pedig tizenhárom nyelven közvetíti a kontinensen (magyarul is). Az interneten még most is lehet kérdéseket küldeni a jelölteknek. (Népszabadság, Magyar Hírlap)