Tizenegyen a rajtvonalon
Várhatóan 11 párt indulhat a május 25-i EP-választáson, a lista első helyén az MSZP szerepel. Az induláshoz szükséges aláírások gyűjtése tegnap zárult. Noha a parlamenti szavazólapnál jóval rövidebb lesz az uniós, meglepetésre “kamuszagú” pártok is újrázhatnak. Eközben még mindig nincs országgyűlési választási végeredmény a budapesti 15. számú választókerületben, miután a Kúria elrendelte az összes érvénytelennek nyilvánított szavazólap újraszámolását. (Népszava, Népszabadság)
Egy héten belül összeállhat a nemzeti reformprogram
A kormány várhatóan a jövő héten fogadja el a 2014. évi nemzeti reformprogramot és a konvergenciaprogramot, amelyeket április 30-áig kell elküldeni az Európai Uniónak – mondta Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) szerdai ülésén Budapesten. (MNO)
Gyorsabb és pontosabb lesz a mentőszolgálat
Hamarosan profibbá, pontosabbá válhat a mentők munkája, mert most telepítik uniós forrásból a modern mentésirányítási rendszert. „Ez a fejlesztés a mentőszolgálat életében evolúciós ugrás a korábbi kockás füzethez és mágnestáblához képest” – nyilatkozta az Országos Mentőszolgálat főigazgatója. (MNO)
Zömmel a közmédia foglalkozik szakpolitikával
A Nézőpont Intézet első negyedéves híradóelemzése szerint a két közszolgálati médium a pártpolitikai hírek mellett kiemelt figyelmet szentelt a gazdaságpolitikai és szakpolitikai eseményeknek is. Ez azzal áll elsősorban összefüggésben, hogy a közmédiumok a hírműsoraikban nagy felületet szenteltek az egyes pártok programjainak bemutatására a kampány során. (Magyar Hírlap)
Berzenkedve fizetik vissza a bankok az illetéket
Noha továbbra sem értenek egyet vele, a hazai hitelintézetek befizetik a tranzakciós illeték ügyfelekre hárítása miatt rájuk kirótt egymilliárdos büntetést, illetve tízmilliárdos nagyságrendű összeget juttatnak vissza a fogyasztóknak. (Népszabadság)
Egyre kevesebb munkához írna elő szakképesítést a kormány
Az elektromos háztartási cikkek és háztartási kisgépek, a számítógépek és szoftverek, a számítógép-alkatrészek, valamint a telekommunikációs cikkek szakképesítés nélkül is árusíthatók, továbbá a kávézó, eszpresszó és büfé felszolgálóinak sem lesz szükségük szakképesítésre – az erről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet tervezete kedden jelent meg a kormány honlapján. (Világgazdaság)
Újabb egyértelmű figyelmeztetés Orbánnak
A demokratikus játékszabályok betartására figyelmeztette a magyar kormányt az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége a vitatott Szabadság téri emlékmű ügyében. A közlemény ellentmondásosnak nevezte a témában Orbánék magatartását. Kovács László volt külügyminiszter szerint ez “udvarias, de egyértelmű figyelmeztetés a kormánynak” – nem is az első. Eközben a Szabadság téren a tiltakozók ismét kordont bontottak. (Népszava)
Nem tartható a normatíva
„A tankönyvellátásban szereplő összes állami intézmény jogszerűen jár el” – nyilatkozta lapunknak a tankönyvellátásért felelős miniszteri biztos. Hegedűs István azzal kapcsolatban válaszolt kérdéseinkre, hogy például a Mozaik Kiadó kártérítési pert indít az állam ellen a tankönyvválasztás szabadságának … (Világgazdaság)
Mégsem lett könnyebb a női vezetők helyzete
Bár a vezető állású munkavállalókra vonatkozó szabályok módosításával a jogalkotó célja egyértelműen az lehetett, hogy az ilyen pozícióban dolgozó, gyermeket vállaló nők helyzetét könnyítse, ez – a törvényt betű szerint értve – nem kifejezetten valósult meg. (Világgazdaság)
Bár tagadják, de közpénzből épült
Az adó az állam által közösségi célokra beszedett pénz. Ha ebből valamire fordítanak, akkor közpénzt költenek. Könnyű belátni, hogy érdemben mit sem változtat ezen, ha úgy alakítják a törvényeket, hogy egyes adótételeket eleve be sem szednek, hiszen az adóalany bizonyos célokra fordít pénzéből. Az adóból elengedett forintokat tehát közpénznek kell tekinteni, a különbség csupán annyi, hogy az adott célra nem a beszedett adóból költenek, hanem a kiadás megtörténik az adóbeszedés előtt. (Népszava)