Cikkajánló – 2014. március 24.

Az MSZSZ 14 pontja

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) olyan kormányzati politikát szeretne a következő négy évben, amely megszünteti a kiszolgáltatottságot, biztos munkahelyeket és valódi foglalkoztatáspolitikát valósít meg, illetve tisztes béreket biztosít. A mintegy negyedmillió munkavállalót tömörítő MSZSZ ismertette a szövetség által 14 pontban megfogalmazott, a munka világa, a munkavállalók szempontjából fontosnak tartott elvárásait. (Magyar Hírlap)

Az Operánál vonulnak fel a kormányváltók

Szimbolikus helyszínen, az Operaház előtt demonstrál március 30-án, vasárnap 14:30-tól a baloldail kormányváltó erő. Ott, ahol 2012. január 2-án tüntettek közösen az ellenzéki pártok és mozgalmak a hatályba lépő alaptörvény ellen. (Népszava, Népszabadság)

Közel hatszáz százalékkal több közmunkás

Egy év alatt 8,2 százalékkal növekedett a foglalkoztatottság a nemzetgazdaságban a KSH adatai szerint. A legalább 5 főt foglalkoztató vállalatoknál, a költségvetési és a nonprofit szférában összesen 2 millió 799 ezren dolgoztak januárban. (Világgazdaság)

Orbán vitán felül állna

“Azoknak, akik meg akarnak szabadulni Orbán Viktortól és az országon élősködő siserehadától”, április 6-án el kell sétálniuk a szavazóhelyiségig, és be kell húzniuk az ikszet a kormányváltó erők jelöltjeire és a közös listára – fogalmazott hétvégi blogbejegyzésében Mesterházy Attila, aki szerint a demokratikus választás lényegét teszi kétségessé, hogy Orbán nem hajlandó vitázni kihívóival. Az április 6-i választáson várhatóan több mint 200 ezer határon túli magyar is részt vesz. (Népszava)

A magyar hanyatlás

Csak olyan gazdaságpolitikával van esélyünk, amelynek meggyőződése, hogy Magyarország egyetlen útja Európa, ha gazdasága mélyen beágyazódik a világgazdaság, mindenekelőtt az Európai Unió és a szomszédok világába. (Népszabadság)

Nőtt az államadósság

A nemzetgazdasági miniszter szombati televíziós interjújában azt állította, hogy az államadósság nemcsak csökkent az utóbbi négy évben – a 2010-es 83-ról 79 százalékra -, hanem az adósság szerkezete is átalakult, és 41 százalékra mérséklődött a devizaadósság aránya. (Népszava)

Egyre optimistábbak vagyunk

Idén az első negyedévben lefékeződött a GKI-Erste konjunktúraindex értékének tavalyi szárnyalása: a felmérés szerint azonban a fogyasztói várakozások a februári megbicsaklás után a januárinál is kissé magasabb, nyolcéves csúcsot jelentő szintre emelkedtek márciusban – közölte a GKI az MTI-vel. (MNO)

“Magyarország a Nyugat kapuja Kelet felől”

Magyarországon “befektetőbarát kormány várja önöket” – mondta Orbán Viktor az arab befektetőknek a szaúdi fővárosban. Magyarország a Nyugat kapuja Kelet felől nézve – tette hozzá a miniszterelnök vasárnap Rijádban, a II. Magyar-Arab Gazdasági Fórumon. (Magyar Hírlap, MNO)

Rezsiharc: követendő német példa

Németországban a jogszerűtlenül és túlzottan magas energiaszolgáltatási díjat a fogyasztó nem köteles kifizetni – ezt mondja ki a német polgári törvénykönyv (Bürgerliches Gesetzbuch, BGB), hívta fel rá a Magyar Nemzet figyelmét ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász a hazai rezsicsökkentésekkel összefüggésben.

Andor hivatala bíróság elé idézi Nagy-Britanniát

Az Európai Bizottság az uniós bíróság elé idézi Nagy-Britanniát az EU-munkavállalók szociális juttatásainak szigorításai miatt – írta brüsszeli forrásaira hivatkozva a The Sunday Telegraph. (MNO)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az