Összefoglaló a március 11-én tartott Magyar Sajtó Napja rendezvényről.
A március 11-i esemény házigazdája a Sajtóházban Vince Mátyás, a MÚOSZ tiszteletbeli elnöke és Acsay Judit alelnök volt.
A belpolitikai szakosztály ünnepi összeállításának keretében Orbán Ottó versét Galkó Balázs tolmácsolta, majd Aczél Endre, Sándor Zsuzsa, Fodor János, Herényi Károly, Szunyogh Szabolcs, Pomogáts Béla, Arató András, P. Szűcs Julianna, Szentpéteri Nagy Richard, Lázár András, Tóth Zoltán, Ungváry Rudolf, Zsolt Péter, M. Lengyel László sajtónapi gondolatait hallhattuk. Az üzenetek cikkbe ágyazva a MÚOSZ honlapján olvashatóak külön-külön, videón egyesével megtekinthetők és megoszthatók, de a közel másfél órás program teljes terjedelmében is megtekinthető a cikk végén.
Az alábbiakban a Lázár András által elmondottak olvashatóak.
LÁZÁR ANDRÁS:
Maradhatnánk-e magyarok?
Zavarban vagyok. Nem tudom, hogy akkor ez most a Magyar Sajtó Napja, vagy, ahogy még ennek a negyedszázadnak az elején mondogatták a Szabad Magyar Sajtó napja.
Bevallom, nem tudom, hogy a finn, a svéd vagy a norvég sajtónak van e úgy külön napja, mint a magyarnak. Viszont arról sincs hír, hogy a ő sajtójuk ne lenne szabad. Nem vagyok képben, mert Tavares róluk nem írt jelentést!
De lám, itt állunk, tehát a Szabad Magyar Sajtónak van Napja, s kevés dolog bizonyíthatja jobban, hogy valódi szabadsága nincs. Hölgyeim, bocsánat, de ez pont olyan, mint a Nőnap! Két utolsó gyermekem együtt nincs három éves. Kislányok. Nagylányom 32 éves. Tudom, mit beszélek!
Lázár András vagyok, a Hírközlési, Média és Távközlési Szakszervezeti Szövetség, néhai és leánykori nevén a volt PHDSZSZ elnöke. Sajtónapi üzenetem szól valamennyi kollégához, a politikai élet szereplőihez.
Csaknem egy évtizede mondta Tölgyessy Péter, hogy a nyilvánosság Magyarország legrosszabbul működő alrendszere. Nézetem szerint ennek okai inkább strukturálisak, s nem annyira az éppen uralkodó kormánytöbbség függvényei, mint ezt az utolsó négy év miatt hinnénk. A magyar médiarendszer a parlamenti pártoknak, tehát több pártnak alávetve működött, számtalan problémától sújtva. Az új médiatörvények lényege, hogy ez a hatalom egy pártivá váltott, de közben a problémák, a strukturális problémák egyike sem oldódott meg.
Szerencsésebb nemzetek, legyenek akár gazdagabbak, mint mi magyarok, beérik alig egy két újságíró szakmai és szakszervezettel. Ott nincs tucatnyi szakszervezet, s vagy tíz szakmai-politikai szekértábor. Például a norvégoknak is Médiatanácsuk van, csakhogy abban ott ülnek a tulajdonosok és alkalmazottak együtt. Ők nagyrészt és ténylegesen önszabályzók, s a szükséges méréseket, vizsgálatokat, a panaszok kezelését közös pénzből, kiegyensúlyozott apparátusokkal kezelik. Együtt vannak olyan erősek, hogy visszaverjék a politika alávető törvényi támadásait, befolyásolási törekvéseit
Ráadásul e rendezett viszonyú európai jogállamokban minden sajtómunkás az ágazati kollektív szerződések hatálya alatt, védelem alatt áll, igaz hogy például a skandinávoknál tízből kilenc újságíró valódi tagdíjfizető tagja a szakszervezetnek. A hatmilliós Finnországban az újságírók szakszervezetének 15 ezer tagdíjfizető tagja van. Ott az is elképzelhetetlen, hogy a munkáltatók ne üljenek le az állami kereteket biztosító ágazati párbeszéd bizottság asztalához. Franciaországban csak az újságírók hetede szervezett, de az ágazati kollektív szerződés minden újságírót véd, és ezt az országos politikai s akarja. Ott van ágazati kollektív szerződés.
Magyarországon a nyilvánossági iparban összesen nincs kétezer szakszervezeti tag, de mint mondtam, ők tucatnyi megosztott és erőtlen szervezetben szóródnak szét. Hazánkban a médiaiparnak nyilvánosan működő, hatékony, védekezni, irányítani képes szakmai, érdekképviseleti, tulajdonosi és önszabályozó szervezeti struktúrája gyakorlatilag nincsen. Ami van, az szinte csupa vágy, méla szándék, látszat, és kudarc.
Amikor tíz napja felvettük a Hírközlési, Média és Távközlési Szakszervezeti Szövetség nevet, kiadtunk egy közleményt. Ebből idézek:
„Erőtlen, / vagyontalan, / szaktudást megfizetni nem tudó, /konfliktus viselésére, / segély adására, / szolidaritás vállalására, / sztrájkra képtelen szervezetekkel, főleg, ha ezek megosztottsága és tanult tehetetlensége megmarad, nem lehet eljutni az / intézményesített párbeszédig, az ágazati kollektív szerződésig, / és az európai átlagokhoz felzárkózó bérekhez.”
Mindezek nélkül erőtlen sajtók soha nem válhat szabadaddá… Gondoljatok a mindenkori polgármesternek egész egzisztenciájával alávetett városi kollégákra!
Szombaton a Kormányváltók egyik pártja bejelentette, hogy négy törvényből álló csomagot akarnak elfogadni, még az országgyűlési választások előtt. Ebben a csomagban ott van a médiatörvény. Ez jó hír! Megkérdezem, van itt a teremben valaki, akivel ezt a tervezetet már egyeztették?
Mert, ha nem, itt látom a teremben a MÚOSZ elnökét, tiszteletbeli elnökét, alelnökeit, a Sajtószakszervezet ügyvezető elnökét, a Belpolitikai Szakosztály elnökét, javaslom, hívjuk ide a Kormányváltókat, mutassák be, mire gondolnak.
Barátaim!
Nekünk, a médiaipar szakszervezeteinek, a szakmai szervezeteknek meg kell találnunk az együttműködést, ágazatként, munkavállalóként, a nemzeti kultúra és a nyilvánosság művelőiként, hivatásunk parancsát követve tudatosítanunk kell a legközvetlenebb veszélyt; nemzeti önazonosságunk és kultúránk minősége mehet rá arra, hogy a politika elbutított és félrevezetett alattvalókat kíván!
