Cikkajánló – 2014. március 18.

AB: Módosíthatóak a devizahitelek

Törvénnyel módosíthatók a korábban megkötött szerződések, ám ebben az esetben is figyelembe kell venni minden fél méltányos érdekeit, a megváltozott körülmények között is érdekegyensúlyra kell törekedni – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésének nyilvános hirdetésén. A Bankszövetség szerint a döntés egyértelművé tette, hogy az Alkotmánybíróságnak nem hatásköre az egyedi szerződések vizsgálata. A Fidesz célja, hogy egyetlen lakáscélú, jelzálogalapú devizahitel-szerződés se maradjon. A Jobbik parlamenti ülést kezdeményez a devizahitelek ügyében. A baloldal szerint a kormány fölöslegesen húzta eddig az időt. Elemzők szerint a piac a bankokra mérsékelt terheket rakó megoldást tart valószínűnek. (Magyar Hírlap, Népszabadság)

Mesterházy: Csökkentjük az alapvető élelmiszerek árát!

Mesterházy Attila Hatvanban ismét elmondta, hogy az új baloldali kormány nettó 100 ezer forintra emeli a minimálbért, emellett csökkenti járulékterheket, illetve az alapvető élelmiszerek árát. A 65 év feletti alacsony nyugdíjasoknak pedig 24 ezer forint gyógyszertámogatást ad. (Népszava)

MSZP-Együtt: Orbánnak kötelessége vitázni

Az ellenzéki összefogás szerint Orbán Viktor kormányfőnek kötelessége kiállni miniszterelnök-jelölti vitára. Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a kihívás elutasítása méltatlan egy demokráciához, a miniszterelnök nem minősítheti az ellenzéket, nem mondhatja, hogy nincs alternatíva. (Népszava)

Kontrollt akar az ellenzék

Feladatára emlékeztette Mesterházy Attila az adatvédelmi hatóság elnökét, miután Péterfalvi Attila úgy foglalt állást: nem ellenőriztethetik a választópolgárok személyes adataik jogtalan felhasználását a választási ajánlóíveken. Az MSZP elnöke átfogó vizsgálatot, és az illetékesek közbelépését követelte. Eközben a korrupcióellenes szervezetek becsélése szerint a Fidesz már most bőven többet költött a kampányban, mint amennyit törvényesen lehet. (Népszava)

Nincs változás a sajtófotó készítésében

A sajtóban megjelent téves állításokkal szemben az új Polgári törvénykönyvben nem változik a sajtófotó készítésének szabályozása, csupán a megszilárdult bírói gyakorlat kapott helyet a kódexben – tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hétfőn az MTI-t. Hangsúlyozzák: az újonnan hatályba lépett törvénykönyv csak pontosítja a képmáshoz való jogok megsértésének megfogalmazását. (MNO)

Sakk-matt

Az ATV “Hírvita” című műsorai után sokszor lehet a nézőknek hiányérzete. Önmagában már az a tény is elgondolkoztató, hogy a választások előtt néhány héttel nincsenek nyilvános érdemi szakmai és politikai viták azokról a kérdésekről, amelyek alapján “képbe” kerülhetnének azok, akik szeretnék megérteni miről is szólnak a 2014. évi választások. (Népszava)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Svéd delegáció fogadása

Budapestre látogatott a Saco-S, azaz a svéd központi közigazgatásban dolgozók szakszervezete. Kollégáink közel 3000 taggal, 60%-os szervezettséggel bírnak az államigazgatásban. A SZEF elnöke és irodavezetője mellett a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége

SZEF workshop vezetőknek

A legkitartóbb kollégák már az 5. ciklusban járnak a SZEF oktatási programjában. Most 2 napos workshop keretében szakszervezet történelemmel, társadalomismerettel, a szociális Európa intézményvével ismerkedtek és a klíma/válságon gondolkodtak közösen.

Szeptemberi EGSZB vélemények

Sürgős intézkedéseket kell elfogadni az uniós polgárokat és fogyasztókat fenyegető energiaszegénység megelőzése és kezelése érdekében. Az EGSZB szeptemberi Plenáris ülése által elfogadott állásfoglalás és érdekesebb vélemények Az energiaszegénység kezelése és