Hogyan fogják a tanárokat minősíteni?
Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár ma találkozik a pedagógus-sztrájkbizottsággal, hogy tisztázzák a minősítési eljárás körüli kérdéseket – írta keddi számában a Magyar Hírlap Galló Istvánnéra, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökére hivatkozva. (MNO, Népszabadság)
Megint elmeszelte az Ab a büntetőadót
Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütköző a 98 százalékos különadóra vonatkozó törvényi rendelkezés, ezért annak alkalmazását megtiltotta az Alkotmánybíróság (Ab) tegnap meghozott határozatában. Egy tatabányai munkaügyi bíró indítványa alapján az emberi jogi egyezményre, illetve a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának több tavalyi döntésére hivatkozva az Ab kimondta, a vitatott törvényi rendelkezés, amely a különadó mértékét rögzíti, ellentétes a tulajdon védelmével. Miután a rendelkezés 2013. december 30-ig volt hatályban, az Ab nem semmisítette meg a jogszabályt, de alkalmazását megtiltotta a bíróságok számára. (Népszava, MNO, Magyar Hírlap)
Alapellátás: megoldotta bőségszaruját a kormány
Miniszteri sajtótájékoztató keretében prezentálta a humán tárca a heti jó hírt: tízmilliárd forinttal növelik a háziorvosi praxisok ellátmányát. A szándék ugyan már Orbán Viktor tavalyi ígéretéből, az összeg pedig a szakállamtitkárság januári háttérbeszélgetéséből ismert, a felosztása tekintetében viszont egészen a legutóbbi napokig zajlott a birkózás. (Népszabadság, MNO, Magyar Hírlap)
Javult a nők munkaerő-piaci helyzete
A munkahelyvédelmi akciónak köszönhetően a nőknél és a férfiaknál is emelkedett tavaly a foglalkoztatottság. Mindkét nem esetében jelentősen nőtt az ötvenöt év felettiek foglalkoztatása – mondta tegnap Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos. (Magyar Hírlap)
Orbán: Meg kell becsülni a közmunkát
A közmunka kapu, amelyen keresztül be lehet lépni a segély világából a munka világába, ezért azt meg kell becsülni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Vásárosnaményban. (Magyar Hírlap, MNO)
Kitört a választási rezsiőrület a Fideszen
A választási kampány hevében újabb valóságtól elrugaszkodott rezsicsökkentési ötletekkel állt elő a Fidesz. A kormánypárt a rövidtávú politikai érdekeit szemelőtt tartva végképp padlóra küldené az energiaszektort azzal, hogy megszüntetné az energia – földgáz, áram, távhő – szolgáltatások alapdíjait. Ez azt jelentené, hogy a lakossági szektorban már évek óta veszteségesen működő szolgáltató cégek a jövőben még az alapvető hálózatfenntartási munkálatokat sem tudnák elvégezni. (Népszava, MNO, Népszabadság)
A devizásügyben nincs jogi megoldás
A bíróságoktól semmi jóra nem számíthatnak a devizahitelesek – véli az Európai Bíróság főtanácsnoki indítványának megjelenése után Bodnár Zoltán. A Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke szerint a devizaadósok kérdése szociális probléma, ehhez mérten kell kezelni. Bodnár úgy véli, a lehető legszűkebb körben – ahol lakóingatlan van veszélyben -, költségvetési forrást felhasználva lehet segíteni az adósokon. Az Alkotmánybíróság nem illetékes abban a kérdésben, amelyet a kormány feltett neki – állítja a Magyar Liberális Párt gazdasági főtanácsadója. (Népszava)