Puszta “papírgyártás” a pedagógusminősítés
“Nem a portfólió műfaja, hanem a futószalagon megírt, fiktív és utólagos papírgyártás ellen tiltakozunk”- mondta a Népszavának Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke, akit azzal kapcsolatban kérdeztünk, hogy több neves pedagógussal együtt nyílt levélben utasította el a kormányzat által bevezetett, megalázó tanári minősítési eljárásban való részvételt. (Népszabadság)
Ennyivel nőttek 2013-ban a magyar keresetek
Tavaly a bruttó átlagkereset 3,4, a nettó 4,9 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban, 2013. január-decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete elérte a 230 700 forintot – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. (MNO)
Orbán a kedvező folyamatok folytatására számít
A kedvező gazdasági folyamatok, így például a növekedés, a rezsicsökkentés és a bővülő foglalkoztatottság folytatására számít Orbán Viktor miniszterelnök, aki az ukrán helyzetről is beszélt. (MNO)
Forint: átmeneti nyugalom
Az ukrajnai krízis súlyosbodására a pénzpiacok úgy reagáltak, hogy a régió két legsérülékenyebb devizáját, a forintot és a rubelt ütik, ahol bírják, az ukrán hrivnya leértékelése sem okozna senkinek meglepetést. Ugyanakkor Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki a hét első napjaiban még a forint gyengülése miatt aggódott, tegnapra hangsúlyt váltott, és magabiztosan nyilatkozta, hogy napjaink 311-314 forint közötti euróárfolyama nem fog nagyobb hatást gyakorolni a költségvetésre. (Népszava, Magyar Hírlap)
Lesújtó jelentés a hazai viszonyokról
Az Orbán-kormány semmibe veszi a demokrácia alapelveit, Magyarországon nem működik a hatalmi ágak szétválasztása – derül ki a Bertelsmann Alapítvány 129 ország szociális viszonyait és demokratikus elkötelezettségét vizsgáló elemzéséből. A dokumentum hosszasan és átfogóan értékelte az Orbán-kormány működését, s megállapítják, hogy a kormány fő stratégiai prioritása: hosszú távra, több ciklusra átnyúlóan konszolidálni a Fidesz hatalmát. (Népszava)
Itt a program, hol a program?
Kétszázötvenmilliárdos megszorítással kezdené a kormányzást az MSZP–SZDSZ összefogás névre keresztelt új koalíciója, amely Mesterházy Attila szavaival élve „erős, elszánt, elkötelezett szövetség”, úgyhogy jobb, ha komolyan vesszük őket. (MNO)
Csúfos kudarc a családpolitikában
A kisbabáknak a kormány várakozásai ellenére nem “támadt kedvük megszületni”; a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint tavaly még kevesebb csecsemő született, mint 2012-ben. Az elmúlt tíz évben csak egyszer, 2011-ben volt a tavalyinál alacsonyabb a születésszám, akkor 88 049, tavaly 88 700 gyerek született. A házasságkötést sem sikerült igazán népszerűsítenie a Fidesznek. Tavaly 36 900 házasságot anyakönyveztek, 739-cel többet, mint egy évvel korábban. (Népszava)
Perelhető az orvoskamarai tagdíj
Mintegy 230 millió forinttal tartozik a Magyar Orvosi Kamara a tagjainak, mivel a legutóbbi közgyűlés visszamenőleg érvénytelenítette a tavalyi – szabálytalan – tagdíjemelést. Mi lesz a befizetett pénzzel? (Népszabadság)
Magyar diadal született Brüsszelben
Budapestet választotta az Európai Parlament szakbizottsága az Európai Rendőr-akadémia (CEPOL) elhelyezésére. A megszavazott indítványt előkészítő Gál Kinga fideszes képviselő szerint Magyarország jelentős győzelmet aratott az EP-ben. A dokumentum szövegezése a kompromisszumkeresés jegyében átmeneti jellegűnek nevezi a CEPOL budapesti elhelyezését, és előirányozza a döntés 2019-es felülvizsgálatát, de Gál biztos abban, hogy amikor újravizsgálják ezeket a szempontokat, Budapesten fogják hagyni az intézményt. (Magyar Hírlap)
Totális támadásra készülnek a rezsicsökkentés ellen?
Az Európai Bizottság kétoldalú egyeztetéseket javasol a központi árszabályozás fokozatos kivezetéséről azoknak a tagállamoknak, így Magyarországnak is, amelyek jelenleg is alkalmazzák ezt a gyakorlatot – közölte csütörtökön az MTI-vel egy bizottsági forrás. Az egyeztetések nem kezdődtek meg. Legutóbb Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője beszélt arról, hogy Brüsszel újabb támadást indít a rezsimérséklés ellen: értesülések szerint az EU illetékesei eljárást készülnek indítani azon országok ellen, amelyek szabályozzák a rezsiköltségeket. (MNO)