Nyugdíjkatasztrófához vezethet a közmunka
Öt év múlva már a nyugdíjrendszerben is komoly problémát okozhat a mai foglalkoztatáspolitika – hívta fel a figyelmet Barát Gábor. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság volt vezetője szerint egyebek között a munkavállalók kivándorlása, és az itthon maradók munkanélkülisége, illetve az egyre csökkenő születésszám miatt van ok aggodalomra. (Népszava)
Manipulált jogi környezetben választhatunk
A választási rendszer teljes átalakítása – csakúgy mint a korábbi konszenzuson alapuló alkotmányos keretek felrúgása – egy jól végiggondolt, előre eltervezett hatalomkoncepció terméke – állítja Szoboszlai György ügyvéd, politológus, az Országos Választási Bizottság egykori tagja. (Népszabadság)
Harmadolta a pénzt a kormányoldal
A kabinet a saját rendeletét is figyelmen kívül hagyva 500 millióval kurtította meg a bűnmegelőzési támogatást. (Népszabadság)
Varga üzent Matolcsynak
Nem örül a gyenge forintnak és bízik az erősödésében Varga Mihály, ugyanis a költségvetést 300 forintnál olcsóbb euróval tervezték – a gazdasági miniszter erről kedden beszélt a TV2 Mokka című műsorában. A gazdasági tárca vezetője ezzel üzent a Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésének. Az MNB várhatóan folytatja a kamatcsökkentést, de a korábbinál kisebb, 10 bázispontos vágás várható. Az egyre szűkülő kamatprémium miatt tovább nőtt a forint sebezhetősége, vélik elemzők. (Magyar Hírlap, Népszava, MNO)
Nem lesz népszavazás Paksról
Nem lehet referendumot tartani nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről, ezért a Nemzeti Választási Bizottság elutasította a paksi erőmű bővítéséről szóló népszavazási kezdeményezést. (Népszabadság, MNO)
Baráti arc Brüsszelnek
Akármilyen barátságos volt ezúttal a kormányfő, az unió politikusai átlátnak a kettős beszédén. A többi között erről beszélt a Népszavának Kovács László volt szocialista külügyminiszter és egykori uniós biztos azután, hogy kiderült: Orbán Viktor decemberben, egy zártkörű rendezvényen állítólag “szabadságharcos” kijelentések helyett uniópárti szózatot tartott. Kiszelly Zoltán politológus szerint a kormányfő az uniós nagykövetek előtt “hűségesküt” tett, mert tudja, ha nem indul be a gazdaság, a választási győzelem után ellehetetlenülhet az új Fidesz-kormány.
A sereghajtó vágyálmai
Magyarország ma már egy versenyképes állam, amely az elmúlt években termelési központtá vált, a további célja pedig, hogy egy európai innovációs terület is legyen – állította Orbán Viktor kormányfő a III. Magyar-Török Üzleti Fórumon Budapesten tartott beszédében. Ezúttal sem mulasztotta el, hogy ostorozza az Európai Uniót, amelynek – úgy vélte, hogy az átlagos növekedése a következő években várhatóan lassúbb lesz, mint a magyar gazdaságé. (Népszava, Magyar Hírlap)