Cikkajánló – 2014. február 17.

„Felívelő korszak küszöbén állunk”

A sikeres Magyarország feltétele az erő; az életerős állam és a cselekvőképes kormány Orbán Viktor szerint. Az áprilisi választások tétjével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a dolgok leegyszerűsödtek: jövőépítés vagy posztkommunista restauráció. A miniszterelnök vasárnapi évértékelő beszédét az alábbiakban szó szerint közli a Magyar Nemzet. (Magyar Hírlap, Népszava, Népszabadság)

Higgadt, erőt sugárzó beszéd volt – reakciók a miniszterelnök évértékelőjére

Főképp a saját tábor mozgósítására koncentrált tizenhatodik évértékelőjében Orbán Viktor. Sokat tettünk, de még nem eleget – üzente a kormányfő a Hír TV Magyarország élőben című műsorában megszólaltatott politológusok szerint. (MNO

Gyurcsány: Mesterházy jobb lesz

Mesterházy Attila MSZP-elnök vezetésével meg fogják nyerni a választást tavasszal, ezt követően pedig szabaddá és európaivá teszik Magyarországot – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szombati évértékelőjén csaknem végig Orbán Viktorról beszélt. Maga Orbán is évet értékelt: a Fidesz elnökének beszéde tizenhatodszorra sem került közelebb a valósághoz. A kormányfő ismét Brüsszelt támadta, sajátjait pedig csaknem fegyverbe szólította az április 6-i választásra készülve. (Népszava, Magyar Hírlap)

Ma kezdődik az aláírásgyűjtés

Mától kaphatják meg a választási irodáktól a jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik az áprilisi országgyűlési választás aláírásgyűjtése. Az áprilisi országgyűlési választáson jelöltként indulni szándékozóknak ajánlóíveken kell az induláshoz szükséges 500 érvényes támogató aláírást összegyűjteniük. (Magyar Hírlap, Népszabadság)

79 százalékon az államadósság

Az év végére 79 százalékra sikerült leszorítani a GDP-arányos államadósságot a harmadik negyedév 80,2 százalékos értékéről. Az adósságszabályt tehát sikerült teljesíteni – igaz, pénzügyi manőverek segítségével. (Népszabadság, Magyar Hírlap)

Megállt az államosítás

A nemzetközi energetikai vállalatok már nem akarnak a jelenlegi kormányzattal egyezkedni a magyarországi leányvállalataik eladásáról – értesült a Népszava piaci forrásból -, a tárgyalásokon az időhúzás taktikáját alkalmazzák. A kormányzat főként az áram és gázszállító hálózatokat birtokló cégeket szeretné megszerezni. Ezek garantáltan veszteséges befektetések lennének. Az áprilisra ígért gázár csökkentést várhatóan az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. kárára valósítja majd meg a kabinet. (Népszabadság)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a