Jóváhagyták a harmadik rezsicsökkentést
Elfogadta az Országgyűlés tegnap a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényt, amely szerint az idén három lépésben lesz alacsonyabb a rezsi: a gáz ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptembertől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig októbertől 3,3 százalékkal csökken. A fideszes Rogán Antal és Németh Szilárd javaslatát 298 igen szavazattal, hét nem ellenében, öt tartózkodás mellett hagyták jóvá. (Magyar Hírlap, Népszabadság, Népszava)
Balhé a parlamentben: név szerint szavazták meg a paksi megállapodást
Egy hajnali napirend-módosítással váratlanul mára került át a paksi bővítésről szóló egyezmény végszavazása. Az ellenzék puccsot emleget, az ülést pedig meg kellett szakítani a tiltakozók szirénázása miatt. A név szerinti szavazáson a kormánypárti többség jóváhagyta az egyezményt. (Népszabadság, Népszava)
Durva szám lett az államháztartás hiánya
Az államháztartás központi alrendszerének 2014. január havi hiánya 75,4 milliárd forintra teljesült. Tavaly ilyenkor ez 2,5 milliárd forint volt – írja az NGM. Az adat bontásából kiderül, hogy a központi költségvetés 166,6 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 54,6 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 36,6 milliárd forintos szufficittel zártak. (Népszabadság)
Nem adják el az oroszok a Dunaferrt
Tegnap kiderült: nem adják el az orosz tulajdonosok a Dunaferrt. Ehelyett leáll az elbocsátás, és jelentős fejlesztésekre is sor kerül. (Magyar Nemzet)
Jön a „becsület napja” – ellentüntetéssel
A rendőrség megtiltotta, de ettől még előfordulhat, hogy megtartják. Az antifasiszták is készülnek. A rendőri szervekhez a kitörés (becsület) napja alkalmából 14 rendezvényre vonatkozó bejelentés érkezett. A rendőrség valamennyi rendezvény megtartását megtiltotta – válaszolta a Népszabadság kérdésére az ORFK Kommunikációs Szolgálata. Ennél több részletet a rendőrség nem közölt. Antifasiszta szervezetek viszont úgy készülnek, hogy lesz szélsőjobboldali rendezvény: szombat délelőttre ellentüntetést hirdettek.
A fenntartható növekedésre kell koncentrálnunk
Magyarország megítélése összehasonlíthatatlanul jobb a két évvel ezelőtti országtanulmányban megfogalmazottaknál. Akkor ugyanis számos területen azonnali költségvetési beavatkozást sürgettek az OECD szakértői – jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjúban Mikola István, hazánk OECD-nagykövete.
Javult hazánk külföldi megítélése
Nagyobb médiafigyelem irányult hazánkra 2013-ban a megelőző évhez képest, pozitívabb a Magyarországról alkotott kép a világsajtóban – állapította meg a Nézőpont Intézet kutatása. A felmérés során tizenkét ország ötvenhét nyomtatott és elektronikus sajtótermékét vizsgálták. Antal Zsolt médiaelemző szerint tavaly a szlovák, a lengyel és az osztrák sajtó cikkezett a legtöbbet országunkról, a külföldi lapok pedig elsősorban a gazdaság helyzetével, a jogállamiság kérdéseivel és hazánk külkapcsolataival foglalkoztak. (Magyar Hírlap)