Cikkajánló – 2014. február 3.

A kormány célja az európai élmezőny

A Fidesz szerint kiugróan jó adatokat kaptak a foglalkoztatással kapcsolatban az Európai Unió statisztikai hivatalától, az Eurostattól és a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH) is. A kormánynak azonban nincs szándékában hátradőlni – mondta Kocsis Máté. (MNO, Magyar Hírlap)

Rezsicsökkentésről és Paksról is tárgyalhat a parlament

Várhatóan összesen csak négy napot ülésezik az Országgyűlés az áprilisi választásig, s ma kezdődik a parlamenti munka Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával. A kétnapos ülésen nagy valószínűséggel napirendre tűzik a rezsicsökkentés folytatását, és megválasztják a kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárására hivatott Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökét és két tagját, de tárgyalhatnak a paksi erőmű bővítéséről is. A kétnapos ülést követően csütörtökön, majd egy hét múlva a Ház egy-egy külön ülést tart, a ciklus február 13-i utolsó tárgyalási napján pedig zárószavazás várható a még folyamatban lévő törvényjavaslatokról, köztük a jövőbeni új házszabályról is. (Magyar Hírlap, Népszabadság, Népszava, MNO)

Dolgozói blokád alá vettek egy budapesti céget – sztrájkőrség őrzi a kapukat

Blokád alá vették hétfő hajnalban a dolgozók az EVM Háztartásvegyipari és Kozmetikai Zrt. (EVM) Cinkotai úti telepét, és sztrájkőrséget állítottak minden kapuhoz, hogy megakadályozzák a hetekkel ezelőtt leállított gépek további elszállítását – erről és a célokról tartott sajtótájékoztatót tart a folyamatot levezénylő vegyipari szakszervezet (VDSZ) részéről Székely Tamás elnök. (Népszava)

Az állam finanszírozza, ha az önkormányzatok leépítenek

Az állam pénzzel is támogatja, ha az önkormányzatok létszámcsökkentést hajtanak végre. Egy szakszervezeti vezető szerint így végképp megéri olcsó közmunkásokat alkalmazni, hiszen a leépítéssel kapcsolatos kiadásokat sem a helyhatóságoknak kell fedezniük. (Népszabadság)

Az alaptörvény védi a nemzeti vagyont

 „Az új alaptörvény külön fejezetben önálló cikket szentel a nemzeti vagyonnak. Ez azért fontos, mert a korábbi alkotmány egészen 2011. december 31-ig csupán egyetlen rövid mondatra tartotta érdemesnek megemlíteni a nemzet vagyonát annak ellenére, hogy az mindnyájunké. Mindnyájunké, hiszen a nemzet átruházta a tulajdonlás jogát az államra, amely a nemzet érdekében felelős módon köteles azzal gazdálkodni” – mondta a Magyar Hírlapnak Bencze Izabella, a Civil Összefogás Fórum alapítója, szóvivője.

Bajnai Gordon: Nem az a jó válasz, hogy menjünk el innen

A Fidesz külföldi állami és magyar oligarchikus érdekek hálóban adja fel a magyar nemzeti érdeket azért, hogy megőrizhesse a hatalmát – állítja Bajnai Gordon, aki szerint április 6-a népszavazás lesz. A paksi bővítés kapcsán a volt kormányfő állítja: nincs szükségünk erre az áramra, amelyet drágán, az államot eladósító hitelből, elavuló technológiával állítanak elő. A legnagyobb probléma szerinte mégis az, ahogyan Orbán Viktor ezt a döntést meghozta. Bajnai úgy véli: a mi helyünk Európában van, ez a közösség a mi túlélésünk záloga. (Népszabadság)

Paks ellen tüntettek: A rezsihazugság árát ötven évig fogjuk fizetni

A mai ellenzék sok mindenről eltérő véleménnyel van, ám abban maradéktalan az egyetértés, hogy a paksi paktum a szuverenitás kiárusításának és a hazaárulásnak a szimbóluma – Jávor Benedek így foglalta össze találóan mindazt, amit a paksi bővítés és annak módja ellen tartott budapesti tüntetésen az Összefogás szónokaitól hallható volt. Az időjárás ellenére több ezren gyűltek össze az Alkotmány utcában. (Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Összefoglaló az online képzéssorozatunkról

Egy szakszervezeti tag gondolatai a fél éves képzéssorozatunkról Tavaly állapodtunk meg a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával (SZEF) egy közös projektben, amely keretében 2022. első felében hat hétfő estét töltöttünk szakszervezeti tagokkal

Előny is lehet a digitalizáció a munkaerőpiacon?

Az európai szociális partnerek 2020 júniusában kötötték meg a Digitalizációról szóló európai autonóm keretmegállapodást. Az európai szintű megállapodás tagállami szintű érvényesülését a nemzeti szintű szociális partnereknek kell biztosítaniuk, a tagállami

Kedves választ kaptunk a TIM-ből

Mint az ismert, a SZEF levélben fordult a Miniszterelnökhöz, hogy támogassa az európai minimálbér irányelv-tervezet megvalósulását. Annak ellenére, hogy Magyarország tartózkodott a szavazás során, a tervezet elfogadásra került, amit szervezetünk