A hatósági árak mélybe taszították a drágulást
Rekordmélységbe zuhantak decemberben a fogyasztói árak. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzé tett adatai szerint mindössze 0,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Mindez annak köszönhető, hogy a háztartási energia, a tartós fogyasztási cikkek és a ruházkodási cikkek ára csökkent, ugyanakkor a szeszes italok, a dohányáruk és a szolgáltatások átlag felett drágultak. A novemberi 0,9 százalékos fogyasztói árindex után tehát tovább esett az infláció, ami főként az újabb rezsicsökkentéssel függ össze. Az egész évre 1,7 százalékos inflációt mértek. (Népszava, Magyar Hírlap)
Új esély a rejtőzködő szavazóknak
Formálódik a kormányváltó szövetség egyéni jelöltjeinek listája. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöksége a hét végén dönt arról, kiket indítanak az egyéni választókerületekben. Szentpéteri Nagy Richard, a Méltányosság Politikaelemző Központ főmunkatársa a Népszavának kijelentette: az ellenzéki összefogás előrelépés, hiszen a “színesebb” közös lista mindenképpen vonzó lehet, de ez csupán szükséges, nem pedig elégséges feltétele a választási győzelemnek. (Magyar Hírlap)
Nem kell aggódniuk a kisgyermekeseknek
Intenzíven növekedhet a kisgyermekes anyák foglalkoztatottsága a gyed extra programnak köszönhetően. Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztosa hangsúlyozza, nem kell tartaniuk a felmondástól azoknak a kisgyermekes munkavállalóknak, akik gyed mellett visszatérnének dolgozni, mert az új munka törvénykönyve is védi őket a gyermekük 3 éves koráig. (MNO)
Átvihető az új évre a szabadság
Január elsejétől az már nem minősül rugalmas foglalkozásnak, ha a munkaadó kiköti, mikor dolgozzon alkalmazottja. Ha viszont ezt teszi, nem hagyhatja figyelmen kívül például a pihenőidőt, illetve a pótlékfizetéseket. Eddig jól jártak a munkaadók, ha rugalmas munkarendben dolgoztak alkalmazottai, ilyenkor ugyanis részben meghatározhatta, mikor követeli meg a munkát, mégis egy sor adminisztrációs tehertől mentesült. (Népszava)
Nem jött össze elég aláírás a feltétel nélküli uniós alapjövedelem ötletéhez
A szükséges egymillió helyett csak valamivel több mint 285 ezer támogató aláírást kapott az az európai polgári kezdeményezés, amelynek az lett volna a célja, hogy az Európai Bizottság kezdeményezzen uniós jogszabályalkotást a feltétel nélküli alapjövedelem megteremtéséről – derül ki a kezdeményezés honlapjáról (http://basicincome2013.eu/). A határidő január 14-én járt le. (Népszava, MNO)
Brüsszel még vizsgálja az atomügylet közbeszerzési oldalát
A híresztelésekkel ellentétben az Európai Bizottság nem nyilatkozott arról, hogy a magyar hatóságoknak kell, vagy nem kell tendert kiírni az atomprojektre – mondta a Népszabadság kérdésére Sabine Berger, az Európai Bizottság energiaügyekben illetékes szóvivője a bizottság sajtótájékoztatóján, vagyis nem tudta megerősíteni a magyar kormány azon állítását, hogy Brüsszel minden tekintetben rábólintott volna a kedden Moszkvában megkötött atomügyletre. (Magyar Hírlap)