Cikkajánló – 2014. január 10.

Arccal a lakosság felé”

A magyar állam egyre kevésbé kíván devizában eladósodni, ugyanakkor az állampapír-vásárlók között növekvő arányban számítanak a lakosságra, annak ellenére, hogy ők elsősorban a rövid futamidejű államkötvényeket kedvelik. Erről számolt be a 2014. évi államadósság finanszírozásáról szóló sajtótájékoztatóján Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. általános vezérigazgató-helyettese. Az egykori tagoktól elorzott magánnyugdíj-pénztári vagyon kezelésével megbízott Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap gyakorlatilag befejezte működését. (Népszava, Magyar Hírlap)

Ha Gyurcsány jön, Juhász megy

 „Én már döntöttem. Holnap a részleteket is elmondom. Addig alszom egyet, mert ezt tegnap nem sikerült” – ezzel a Facebook-üzenettel vetítette előre a Milla színeiben az Együtt-szövetség egyik vezetőjévé lett Juhász Péter, hogy számára vállalhatatlan a kialakuló új megállapodási konstrukció. (Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap)

Az ÁSZ nem tudta ellenőrizni az LMP gazdálkodását

Az LMP gazdálkodását a szükséges dokumentumok hiánya miatt érdemben nem tudták ellenőrizni – derül ki az Állami Számvevőszék legfrissebb jelentéséből. A Jobbik és az MSZP esetében viszont azt állapították meg, hogy nagyjából rendben mennek a dolgok. (Népszabadság)

Ötszázalékos volt hazánkban a növekedés?

A magyar gazdaság kiugró ütemű növekedésére utalhat az Európai Bizottság csütörtökön ismertetett új, több mint egy évtizedes csúcsot jelző gazdasági hangulatindexe, bár múltbeli példák alapján elképzelhető, hogy a korreláció ezúttal nem ennyire szoros – vélekedtek csütörtöki értékelésükben londoni pénzügyi elemzők. (MNO)

Tiltakoztak a Magyar Krónika ellen

Csütörtök este a Magyar Krónika közéleti lap első szerkesztőségi ülésére időzítve villámcsődületet hívott össze a Demokrata szerkesztősége elé a Magyar Szolidaritási Mozgalom, az a szervezet amely szeptember végi rendezvényén ledöntötte Orbán Viktor hungorcell szobrát. Az alig fél száz fős kormányellenes rendezvény ezúttal békésen ért véget Pár órával korábban Szanyi Tibor tartott sajtótájékoztatót. A szocialista politikus felajánlotta írását a Magyar Krónika első számába. (Magyar Hírlap)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?