Cikkajánló – 2013. december 20.

Saját kézben a közmunkás bér

Éppen az a baj, hogy a közmunkások béréről senkivel sem egyeztet a kormány. Egyebek mellett így reagált Pataky Péter arra, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium visszautasította a Magyar Szakszervezeti Szövetség kezdeményezését. (Népszava)

200 ezren vesznek részt a téli közfoglalkoztatásban

A november elsején indult téli közfoglalkoztatási programban 200 ezer ember vesz részt – közölte a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Bácsalmáson sajtótájékoztatón. (MNO)

Munkahelyteremtő közlekedésfejlesztés

Kiemelt feladatának tekinti a kormány Magyarország közlekedésének fejlesztését, mert ez nélkülözhetetlen feltétele annak a célkitűzésnek, hogy hazánk legyen a régió befektetési központja. Ennek eredményeként nemrégiben átadták a Szajol–Püspökladány vonalszakaszt, tegnap pedig a karcagi aluljárót, amelynek avatásán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mondott beszédet. (Magyar Hírlap)

Fogást keres a kormány a bankokon

A kormány az árfolyamrés és a szerződések ügyében az Európai Bíróság döntésére vár, viszont még karácsony előtt, a jövő hétfői ülésén napirendre veheti a devizahiteles ügyet, mivel a Kúria döntése után új helyzet alakult ki. (Népszabadság                

Szerényebb rezsicsökkentés jöhet

Hogy kevesebbe kerüljön a költségvetésnek, az eddigieknél kisebb és szűkebb körű lehet a jövőre ígért újabb rezsicsökkentés. (Népszabadság)

Ekkor lehet a jövő évi választás

Vízkereszt és a március 15-ei nemzeti ünnep másnapja között tűzheti ki a jövő évi országgyűlési választások idejét az államfő a jogszabályok értelmében. Az alaptörvény alapján a köztársasági elnök kizárólagos jogosultsága dönteni arról, mikorra tűzi ki a tavaszi parlamenti választásokat; a jogszabályok csak annyit írnak elő azzal kapcsolatban, hogy áprilisban vagy májusban kell megtartani, és nem eshet húsvétvasárnapra (jövőre április 20-a). (Népszabadság)

Bővül a gazdasági kormányzás eszköztára

Jövő őszig, 2014 októberéig párhuzamosan dolgozzák ki az Európai Unió intézményei az uniós gazdasági kormányzás újabb elemét, amelynek keretében a tagállamok szerződéses megállapodásokat köthetnek az Európai Bizottsággal, amelyben strukturális reformokra vállalnak kötelezettséget, s cserébe anyagi ösztönzést kaphatnak. (Magyar Hírlap)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a